Hat hazai kórházban fűtenek faaprítékkal, de állítólag csak „rásegítésként”
Fenntarthatóság, klímavédelem és komfort a kormánypárti politikusok szerint világszínvonalú magyar egészségügyben, 2024-ben.
Nem fogynak a koronavírus járvány idején 300 milliárd forintért beszerzett lélegeztetőgépek – ez derül ki az Országos Kórházi Főigazgatóság közadatigénylésünkre adott válaszából. Az állami intézmény két csarnokban tárolja az eszközöket, csak az elfoglalt területért fizet. A bérleti díj nem csökken.
2020 márciusában a Szijjártó Péter vezette Külügyminisztérium pánikszerűen kezdett lélegeztetőgépeket felvásárolni. A magyar állam a koronavírus járvány idején háromszáz milliárd forintot költött az eszközökre. Ezeknek nagy része soha nem került be a kórházakba, 16 ezer kínai lélegeztetőgépből 13 ezer raktárban parkol.
A készülékek kiemelkedően drágák voltak. A Fourcardinal Tanácsadó Kft. több mint 17 milliárdért adott el ezer kínai lélegeztetőgépet a magyar külügynek, két év alatt 20 milliárd forint profitot realizáltak. A nagy siker után pedig úgy döntött a tulajdonos, hogy végelszámolással megszünteti a hatalmasat kaszáló társaságot.
Hogy mégis mire jók a gépek, kérdéses, mint megírtuk, 2020 novemberében intenzív terápiás berendezés és rendszer beszerzésére írt ki közbeszerzést egy állami cég. Az eljárás során 11 lélegeztetőgépet is vettek egy bruttó 295 millió forintos csomag részeként. Miközben már a kiírás pillanatában az állam rendelkezésére állt több ezer lélegeztetőgép.
Lélegeztetőgépeket vett az EMMI alá tartozó állami cég, miközben több mint 10 ezer volt raktáron | atlatszo.hu
Az Orbán-kormány állami intézményeitől mindeddig nem kaptunk választ arra, hogy milyen orvosi és védőeszközöket vettek a magyar orvosoknak, mentősöknek, rendőröknek. Ezért alaposan átnéztük a sikerpropagandára használt képeket. Amíg az állami szervek válaszára hiába vártunk, a hozzáférhető egyetlen információforráshoz fordultunk: azokhoz a képekhez és képsorokhoz, amelyek a megszerzett eszközökről, vagy azok csomagolásáról készültek.
De nem csak ekkor foglalkoztunk az iszonyatos állami költéssel. 2021-es cikkünkben arról írtunk, 13 404 lélegeztetőgép két raktárban áll, amelyek bérleti díja havi 15 millió forint. Itthon 3 288 gépet osztottak ki, de jutott belőlük Csehországba és a Vajdaságba is. A készülékeket egy gödöllői és egy szigetszentmiklósi raktárban tárolják.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ )két céggel szerződött. A szigetszentmiklósi raktár miatt a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft-vel 2020 májusában 270 millió forint értékben. Majd 2020 októberében a Victoria Ingatlanhasznosító Kft-vel is 142 millió forint értékben. Utóbbi szerződés 2025-ig szól.
Megtudtuk, mi lett a 16 ezer lélegeztetőgép sorsa: főként raktárban állnak, de jutott külföldre is | atlatszo.hu
Perre is mentünk volna, de végül – újabb közadatigénylésünkre – alig 3 nap alatt válaszolt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ arra a kérdésre, mi lett az első hullámban vásárolt 16 ezer lélegeztetőgép sorsa. Kiderült, hogy 13 404 lélegeztetőgép két raktárban áll, amelyek bérleti díja havi 15 millió forint.
Az OKFŐ korábban is hangsúlyozta, az eszközök nem foglalják el a bérlemény teljes területét, csak akkora területért fizetnek, amit használnak.
A mostani közadatigénylésünkre kiderült, nem csökkent a kiadás. Az állami intézmény elküldte a raktárbérleti szerződés vonatkozó részét: „a bérleti díj összege havonta a Bérlemény Bérlő által használt terület nagysága alapján fizetendő a következők szerint: 5,62 euró + ÁFA /m2. Az üzemeltetési költség 1 euró + ÁFA/m2 havonta.”
Az OKFŐ közölte, az árfolyam maximalizálva van a 355 forint/euró árfolyamon, a bérelt terület 6 578 négyzetméter, aminek a nettó bérleti díja és üzemeltetési költsége nettó 15,5 millió forint. A szerződés szerinti bérleti díj fizetése folyamatos.
Mivel egyrészt árfolyamtól védett a szerződés, másrészt a bérelt területért fizetett összeg nem csökkent, így valószínűleg a gépek száma is változatlan. Ha csak 2020 októberétől számítjuk a tárolás díját, akkor az 2022 novemberéig 390 millió forintot emésztett fel.
Lélegeztetőgépek – közérdekűadat-igénylés Országos Kórházi Főigazgatóság részére
Tisztelt Országos Kórházi Főigazgatóság! Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő. Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy a lélegezetőgépek tárolására kötött szerződések kapcsán mennyi teljesítés és mikor történt.
Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő az Átlátszónak azt mondta, a gépek két év alatt nem mennek tönkre, ha szükséges, azokat munkára lehet fogni. Ugyanakkor lehetnek olyan elemei, amiket be kell vizsgáltatni.
A Direk36 viszont korábban arról számolt be, hogy a készülékek egy részéhez további egyszer használatos vagy elkopó alkatrészekre lenne szükség, de ezek hazai szerviz híján Magyarországon nem hozzáférhetők. Továbbá több gép mellől hiányzott az európai importhoz kötelező, minőséget jelző tanúsítvány; a vizsgált kínai gépek csatlakozói nem voltak kompatibilisek a magyar kórházakban használatosakkal, és több típusnál hiányzott a megfelelő átalakító is.
A gödöllői raktár ma már a Carolina Ingatlanforgalmazó és Ingatlanfejlesztő Alap kezelésében van. Az alapról a HVG írta, hogy az a Carion Befektetési Alapkezelő Zrt. érdekeltsége. A Carion-csoport neve egyebek mellett a 2016-os nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló törvény idejéből lehet ismerős, a törvényjavaslatot benyújtó Rogán Antal ugyanis egyértelműen rájuk szabta a lakáslottóként elhíresült konstrukció szervezésének feltételeit.
A közérdekű adatigénylésre legtöbbször, így ennek a cikknek az elkészítése során is, az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő weboldalt használtuk. A KiMitTud segítségével azonban nem csak mi, hanem bárki könnyen és átláthatóan tud közérdekű adatot igényelni minden olyan állami, önkormányzati vagy más közfeladatot ellátó intézménytől, amely részt vesz az állam működtetésében, vagy közpénzt költ.
Segesvári Csaba
Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök fogadja a „keleti portyázókat” a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2020 márciusában (fotó: Orbán Viktor / Facebook)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásFenntarthatóság, klímavédelem és komfort a kormánypárti politikusok szerint világszínvonalú magyar egészségügyben, 2024-ben.
30 új CT- és 14 új MR-készüléket vesz az állam a magáncégek gépeinek kiváltására, de az átállás részleteit egy titkos kormányhatározat tartalmazza.
Infografikákon mutatjuk, hogy alakulnak a várólisták jelenlegi számai, milyen műtétre várnak a legtöbben, és mennyi ideig tart, míg sorra kerül valaki.
Három perből háromban a Fővárosi Törvényszék lapunknak adott igazat, közülük kettő már a másodfokú bíróságot is megjárta, ahol hasonló ítélet született.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!