Népszavazás a hevesi vegyi üzemről, klímaválsággal sújtott turizmus - Bodnár Zsuzsa a Greenfo podcastjában
Az adás itt újra meghallgatható.
Nagy felháborodást váltott ki Tihanyban, hogy három épületből álló lakókomplexumot akarnak építeni a Kenderföldeken, ami országos jelentőségű védett természeti terület. Meglepetésre azonban a zöldhatóság egyelőre nem adta ki az engedélyt a beruházáshoz. A részletekről kollégánk a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában beszélt múlt pénteken.
Július véégn írtunk arról, hogy Tihanyban akcióba lendültek a civilek, hogy megállítsák a rév melletti Kenderföldekre tervezett három épületből álló háromszintes lakókomplexum és szálloda felépítését. Helyiek száznál is több tiltakozó levelet küldtek a kormányhivatalhoz, amiben a beruházással kapcsolatos aggályaikat sorolták fel.
Augusztus elején megírtuk, hogy a Veszprém Megyei Kormányhivatal nem adta ki az engedélyt a beruházáshoz, mert az építkezésnek tájvédelmi szempontból jelentős környezeti hatása lenne, ezért hatásvizsgálati eljárást kell lefolytatni.
Nem illik a tájba, egyelőre nem épülhet a tihanyi lakókomplexum | atlatszo.hu
A kormányhivatal azért akasztotta meg a beruházás engedélyeztetését, mert az épületek nem illenek bele a tihanyi tájba. Az indoklás szerint: „a tervezett tevékenység megvalósítása esetén tájvédelmi szempontból jelentős környezeti hatás feltételezhető, ezért környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása szükséges”.
Cikkeink szerzője, Zsilák Szilvia a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának augusztus 5-i adásában beszélt a részletekről. Például arról, hogy a kormányhivatalt Budapest környéki lakótömbre emlékezteti a látványterv, a tájba nem illő építmények takarását a szomszédos területek vegetációja sem biztosítaná sokáig. Kollégánk elmondta, hogy a kormányhivatal a nemzeti parkot nem vonta be a tervek véleményezésébe. Az indoklás szerint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park „nem támasztotta alá és nem adta annak indokát, természetkezelői minőségén túl, hogy milyen joga, vagy jogos érdeke érintett a tárgybani közigazgatási eljárásban, ezért csak közvetett jogi érdek állapítható meg”.
Zsilák Szilvia azt is elmondta a rádióban, hogy az érintett ingatlanokra 200 millió forintos jelzálogjogot jegyeztetett be bizonyos Urbánné Szegedi Andrea. A cégadatbázis szerint Urbánné és férje, Urbán Tibor budakalászi illetőségű vállalkozók. A nevüket viselő gyár az egyik legnagyobb magyar tulajdonú édesipari cég, ami több állami támogatásban is részesült.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásAz adás itt újra meghallgatható.
Az adás itt újra meghallgatható.
Az Átlátszó találta meg a milliárdos 9,6 milliárdos légitaxiját. A repülőről készült híradós riport itt újra megtekinthető.
A közbeszerzési korrupciótól a vidéki vonatközlekedésig – változatos témákról beszélgetett kollégánk a Klubrádióban. A műsorok itt meghallgathatók.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!