élő közvetítés

Élőben közvetítettük a „rabszolgatörvény” elleni több ezres tüntetést, itt meg lehet nézni

A szervezők szerint több mint tízezren tüntettek a munka törvénykönyvének módosítása ellen szombaton Budapesten.

A túlóraszabályok változása ellen az egész országból érkeztek szakszervezeti tagok, akikkel együtt tiltakoztak szolidáris diákok és civilek, az ellenzéki pártok politikusait is látni lehetett. Szakszervezeti vezetők beszédei mellett európai érdekképviseleti szervezetek támogatói üzenetei is elhangzottak, a szervezők hétfőtől útlezárásokra, gyárokban történő tiltakozásokra szólítottak fel a fideszes javaslat ellen.

Az Átlátszó Facebook oldalán élőben közvetítettük az eseményeket a gyülekezőtől kezdve a Parlament előtti dulakodásokig.

A tüntetés résztvevői délelőtt 10-től gyülekeztek a Jászai Mari téri Képviselői Irodaház mellett, ahol – a vidéki szervezetek érkezéséig – demonstrálók mondhatták el a mikrofonba, hogy miért jöttek.

A beszédek fő üzenetei a túlórák emelésének (évi 250 helyett 400 órányi rendkívüli munkavégzés elrendelésének) elutasítása, az európai színvonalú bérek követelése voltak.

Többen felszólaltak az egészségtelen munkakörülmények és a német multiknak való kiszolgáltatottság ellen, párbeszédet követelve a kormánytól, amelyik mindeközben stadionokra, luxusberuházásokra és képviselői fizetésemelésekre költi a közpénzt.

A tüntetés bejelentett befejezése után Komjáthi Imre MSZP alelnök felpattant a színpadra, magához ragadta a mikrofont, és a lengyel delegációra hivatkozva lezárt Kossuth térre hívta a tüntetőket.

Több százan álltak szemben a rendőrsorfallal, kisebb dulakodás is kialakult, amint a fenti közvetítésünkön is látszik. A Parlamentben tartózkodók egy oldalkapun távoztak, ezután a tüntetők elfoglalták a teret, majd nem sokkal később szétszéledtek.

Élő közvetítés: Halász Áron

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2