Vidám piknikezők foglalták el hétfőn a Kossuth teret, ahol több százan demonstráltak a civil szervezetek mellett. Élőben követtük az eseményeket, videóriportunkban több résztvevő, köztük Szabó Tímea országgyűlési képviselő, Karácsony Gergely polgármester és Mécs Imre is elmondta, miért fontos kiállni a civilekért.
A Civilizáció csoport hétfő délutánra szervezett egy rendhagyó demonstrációt a kormány által egyre erősebben támadott civil szervezetek mellett. Piknikezni hívták a civileket és támogatóikat, hogy megmutassák: kiállnak egymásért. Sokan ennek megfelelően pokróccal és ennivalóval érkeztek, de a szervezők is osztottak plédeket. Minden korosztály képviseltette magát, fesztelen és vidám hangulatban álltak, mászkáltak, ültek, feküdtek, ettek, ittak, beszélgettek az emberek.
Egy óra piknikezés után megkezdődtek a beszédek. Először Móra Vera, az Ökotárs Alapítvány vezetője állt fel a színpadra. Ő rögtön azzal kezdte, hogy mindenki civil, aki segített már valakinek akár egy jó szóval is, és akinek fontos, hogy Magyarország egy jobb hely legyen.
Móra beszéde közben felhúzták mögötte a molinót, amin az látszott, hogy a kezdeményezéshez csatlakozó 82 szervezet (köztük az Átlátszó) hány embernek segített csak a tavalyi évben. A szám nem kicsi: 645.240 fő. Ennyien kaptak rászorulóként támogatást vagy jogsegélyt, vettek részt képzésen, vagy részesültek egyéb segítségben.
Ezután Gyurácz Annamária, az SM Betegek Csongrád Megyei Egyesületének vezetője mondott beszédet. Gyurácz azzal kezdte, hogy őket (egyelőre) nem érinti a tervezett civiltörvény, de fontosnak tartja, hogy szolidárisak legyenek azokkal a szervezetekkel, akiket igen. Kiemelte, hogy a Norvég Alaptól kapott támogatás milyen sokat jelentett az ő egyesületüknek: gyakorlatilag ez a külföldi adomány hozta meg az áttörést a munkájukban. „Előbb jöttünk, tovább maradunk” – mondta.
Végül Szalay Krisztina elénekelte Erdős Virág „Van egy ország” c. versét, és este hétkor véget ért a rendezvény.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Recep Tayyip Erdoğan török elnök csütörtöki budapesti látogatásával egyidőben tüntetők blokád alá vonták a belvárost, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a...
Néhány gyűlölködő próbálta megzavarni a békésen és vidáman vonuló tömeget, de a felvonulást nagy erőkkel biztosító rendőrség villámgyorsan körbekordonozta az...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!