Az elmúlt hetek kormányellenes tüntetései után a Magyar Kétfarkú Kutyapárt szombaton kormánypárti és Moszkva-barát Békemenetet szervezett. A több ezres tömeg vicces transzparensekkel vonult az Oktogontól az Erzsébet térig, élőben követtük a menetet.
Április 22-én délután az Oktogonon gyülekeztek azok, akik a Magyar Kétfarkú Kutyapárt által szervezett Békemeneten akarták megmutatni, hogy kiállnak a kormány és annak nagy barátja, Oroszország mellett.
Az „Illiberal Pride” alcímű demonstráción több ezren vettek részt, és rengeteg vicces transzparenst emeltek a magasba.
„Kisvasutat Moszkváig”
„Hungary first. Paks2”
„Legyen két Orbán!”
„Ne kőcsenek a zoktatásra”
„Még több stadiont akarunk!!!”
„Minden fasza”
Kovács Gergő pártelnök tüntetésnyitó beszéde elején megkérdezte, hogy mindenkiért ment-e a repülő, és a negyvenmillió lengyel is ideért-e. Ezután Soros György megpróbálta elrontani a mikrofont, de sikerült kivédeni az ármánykodást, így Kovács el tudta mondani gyújtó hangú beszédét.
Utána „Bencsik Zsolt” és „Szergej Sprotni” tüzelte a közönséget, majd a hangszórókból több mozgalmi nóta, és az egykor Fidesz-kampánydallá tett „Listen to your heart” szólt, amíg a tömeg a félig lezárt körúton sétált. A tömegben a CÖF-ös Békemenethez hasonlóan helységneves táblák is felbukkantak, pl. Észak-Korea és Minszk.
A Blaha Lujza téren letették egy stadion alapkövét, majd az Astorián át az Erzsébet térre mentek, ahol közös skandálással ért véget a kormánypárti vicctüntetés.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Recep Tayyip Erdoğan török elnök csütörtöki budapesti látogatásával egyidőben tüntetők blokád alá vonták a belvárost, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a...
Néhány gyűlölködő próbálta megzavarni a békésen és vidáman vonuló tömeget, de a felvonulást nagy erőkkel biztosító rendőrség villámgyorsan körbekordonozta az...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!