riport

Így néz ki a terrorkalifátus belülről

A szíriai polgárháborúban létrejött, azóta ijesztően nagyra nőtt ISIS (Iraki és Szíriai Iszlám Állam) nevű szerveződés tavaly még „csak” kurdok, keresztények és a többi lázadó szír csoport számára okozott igen erős fejfájást. Azóta egészen Bagdadig terjeszkedtek, útjukat pedig vérengzések követik. A fontos infrastrukturális csomópontokat, gátakat, erőműveket és katonai muníciókat rejtő bázisokat is elfoglaló fekete zászlós iszlám szélsőségesek már Amerika szemét is szúrják, Obama légicsapásokat indított ellenük.

A Vice tudósítója, Medyan Dairieh bejutott a szíriai Rakkába, ahol – miközben augusztus elején újabb iraki területeket foglaltak el és keresztény, illetve kurd közösségeket vettek célba – a kalifátust kikiáltó szervezet stabilizálni próbálja a Sarián alapuló államát. A több részes dokumentumfilmnek most került ki az első része.

Érdemes lesz figyelgetni a folytatást, izgalmas doksinak nézünk elébe.

 

Az Irakban rekordsebességgel előrenyomuló Iszlám Állam Irakban és a Levantban (ISIS) és szunnita szövetségesei a napokban kikiáltották területeiken a Kalifátust. Vezetőjük, Abu Bakr Al Baghdadi pedig felvette a Kalifa címet. Számtalan elemzés foglalkozik ennek a bejelentésnek a politikai hatásával, csak egy dolgot nem magyarázott meg senki: egészen pontosan milyen államforma a kalifátus.

A kérdésről Karaszon Attila Szulejmán iszlám jogtudóssal és imámmal beszélgettünk:
Terjeszkedne az iszlám terrorállam – mi az a kalifátus és hogyan működik?

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42