Közel 600 milliós veszteséget termelt tavaly a MotoGP-pálya építéséért felelős cég
A határozatlan időre elhalasztott hajdúnánási MotoGP-pálya helyett már ipari parkot, gokartpályákat és egyetemi központot akarnak építeni Hajdúnánásra.
A határozatlan időre elhalasztott hajdúnánási MotoGP-pálya helyett már ipari parkot, gokartpályákat és egyetemi központot akarnak építeni Hajdúnánásra.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium visszavonta a közbeszerzést, mert a gödi akkugyár környezethasználati engedélye miatt közigazgatási per zajlik.
Leadták tavalyi évre vonatkozó pénzügyi beszámolójukat a barnaszén- és lignitbányászattal foglalkozó cégek, amiket 2022 végén vett meg az állam.
A Váci úti bemutatóteremre lakat került, a webshop átmenetileg nem üzemel. A miértekre nem kaptunk választ.
Bahreinnel, Kubával, Észak-Macedóniával és Kínával állunk azonos helyen a Transparency ranglistáján.
2010-ben még vonalbezárásnak hívta a Fidesz a vonatközlekedés leállítását, de most már "autóbuszos vonathelyettesítő járat" közlekedéséről beszélnek.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint Szíjj Lászlóék közvetítőcége önállóan, az államtól függetlenül hozza meg döntéseit.
A MÁV adatai szerint az Aszód–Balassagyarmat–Ipolytarnóc vonalon 2022 januárja óta átlagosan havi 5000 jegyet adtak el, mégis bezárta Lázár János.
Leadta beszámolóját az autó- és motorsport fejlesztéséért felelős HUMDA Zrt., ami a hajdúnánási MotoGP-pálya építésében is érintett.
Az exkluzív üzletet működtető cégnek nem volt sikeres éve.
Az előző negyedévhez képest ismét csökkent a negyedéves GDP-nk, vagyis a KSH legfrissebb adatai alapján technikai recesszióba került Magyarország.