Gazdálkodj okosan

A fogyasztók és a vállalkozások gazdaságba vetett bizalma nagyot zuhant augusztusban

Negyedik hónapja tart a vállalkozások és a fogyasztók gazdasági várakozásának romlása. A GKI Gazdaságkutató által végzett felmérés szerint idén április óta a vállalkozások gazdaságba vetett bizalma mintegy 13, a fogyasztóké pedig közel 30 ponttal esett vissza. Az üzleti bizalmi index 2021 tavaszán, a fogyasztói pedig 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások idején volt utoljára hasonló mélyponton. A fogyasztók véleményében idén augusztusban tükröződött először a rezsiemelés bejelentésének hatása.

A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérések alapján 2022. augusztus 29-én került publikálásra az augusztusra vonatkozó konjunktúraindex.

A konjuktúraindex a gazdaságba vetett bizalmat mérő szám, melynek része az üzleti bizalmi index – ez mutatja meg a vállalkozások gazdaságba vetett bizalmát –, illetve a fogyasztói bizalmi index, ami pedig a fogyasztók gazdasági várakozásait tükrözi.

A GKI különböző területekre osztja az eredményeket. Az üzleti szférán belül az ipar, a kereskedelem, az építőipar és a szolgáltató szektor, a fogyasztói szférán belül pedig a lakosság várakozásait veszik figyelembe. Az üzleti szektor esetében a bizalmi indexet a vállalkozások üzletmenetére, forgalmi és foglalkoztatási várakozásaira vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítják. A lakosság esetében pedig a háztartások pénzügyi, az ország gazdasági és munkanélküliségi helyzetének várt alakulására, továbbá a megtakarítási kilátásokra vonatkozó kérdésekre adott válaszokkal kalkulálnak.

A konjunktúraindex alakulásában látható a covid-korlátozások, a háború, az új KATA-törvény, valamint a rezsiemelés hatása: ezekben az időszakokban a gazdaságba vetett bizalom jelentősen csökkent.

Az augusztusi konjunktúraindex szerint idén áprilishoz képest a vállalkozások gazdaságba vetett bizalma mintegy 13, a fogyasztóké pedig közel 30 ponttal esett vissza.

Az üzleti bizalmi index augusztusi csökkenésében minden ágazatnak szerepe volt. Az ipari szférában júliushoz képest romlott az elmúlt időszak termelésének és a termelési várakozásoknak a megítélése, azonban javult a rendelésállományé – az exporté is – és a készleteké. Az építőipar bizalmi indexe jelentősen romlott, háromhavi mélypontot ért el.

A kereskedelmi bizalmi index augusztusban a júliusi emelkedésénél nagyobb mértékben csökkent, különösen az eladási pozícióról és a rendelések várható alakulásáról alkotott vélemény lett rosszabb.

A szolgáltatói bizalmi index júliusi javulás után augusztusban szintén zuhant, rosszabb lett az általános üzletmenet, az elmúlt időszaki és a várható forgalom megítélése.

Augusztusban – az erősebb júliusi adatok után – folytatódott az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandóságának romlása, már csak az ipari és a szolgáltató szektorban több a létszám bővítését tervező cég, mint akik csökkentéssel kalkulálnak.

A lakosságon belül április óta tartósan nő a munkanélküliségtől való félelem.

Az ipari cégek áremelési törekvése újabb lendületre kapott augusztusban, csak a kiskereskedelemben volt tapasztalható minimális enyhülés. A kiskereskedelmi szektorban azonban a cégek több mint 70%-a így is emelni tervezi az árait.

„A fogyasztók inflációs várakozása a júliusi megtorpanás után tovább erősödött. A magyar gazdaság jövőbeli helyzetét az elmúlt hónapokban a vállalatok és az emberek is egyre drámaibbnak látták. E tekintetben a mostaninál csak a Covid-válság első, és a gazdasági világválság néhány hónapjában volt pesszimistább a hangulat” – derül ki a jelentésből.

A fogyasztói bizalmi index egyértelmű mélyrepülésben van. A lakosság a saját pénzügyi helyzetét az előző hónaphoz viszonyítva jelentősen rosszabbnak érzékelte, a megtakarítási képességét pedig a mindenkori rekordnak számító februári szintjéhez képest folyamatosan romlónak.

Szémann Tamás – Pete Luca

Megosztás