
Az utazó pápa – interaktív térképre tettük Ferenc pápa magyarországi látogatását és a pápalátogatások hagyományát
Ez lesz Ferenc pápa negyvenegyedik Olaszországon kívüli útja, és a második alkalom, hogy hazánkat látogatja meg.
Korábban azt jósolták, hogy a világkereskedelem volumene 4,7 százalékkal fog növekedni. Ám a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) áprilisi jelentésében arra figyelmeztet, hogy az ukrán-orosz-háború miatt a növekedés ennek csak a fele lehet. A szervezet vezérigazgatója óv a rivalizáló blokkok kialakulásától.
A WTO a megszokottnál sokkal bizonytalanabb jelentést tett közzé áprilisban a világkereskedelem volumenének növekedésére vonatkozóan. A világszervezet becslései szerint ugyanis a jelenlegi tendenciák folytatódása mellett az orosz-ukrán konfliktus jelentős mértékben gátolhatja a világkereskedelem járvány utáni regenerálódását.
A világkereskedelem volumene a 2020-as év után, amikor több mint 7 százalékkal esett vissza, 2021-ben gyors növekedésbe kezdett (több mint 20 százalékkal nőtt a 2020-as évhez képest), meghaladva a járvány előtti szintet is. A 2022-es évre a WTO tavaly 4,7 százalékos növekedést jósolt, ezek a várakozások azonban a háború árnyékában módosulni látszanak. Azonban mint a WTO rámutat, a mérséklődés nagyban függ a háború elhúzódásának mértékétől, így a becslés a szokottnál nagyobb tartományban mozog.
Noha a háborúban álló felek a kibocsátás és a világkereskedelemben való részesedés mértéke tekintetében korántsem számítanak jelentős gazdaságnak, Ukrajna és Oroszország mégis fontos szerepet tölt be. Számos olyan kulcsfontosságú termék szempontjából számít ugyanis vezető exportőrnek egyik vagy másik gazdaság, mint a búza, a kukorica, a napraforgóolaj, az energia vagy a műtrágya. Mindez amellett (és annak okán), hogy jelentős inflációt okoz, a súlyos élelmiszerhiány rémképét is előrevetíti, amely főként a harmadik világ országaira lehet kritikus hatással – hívja fel a figyelmet a világszervezet.
„A történelem megtanított minket arra, hogy rivális blokkokra osztani a világgazdaságot és hátat fordítani a legszegényebb országoknak sem jóléthez, sem pedig békéhez nem vezet” – figyelmeztet a WTO vezérigazgatója.
Szémann Tamás—Rédl Boglárka
Ez lesz Ferenc pápa negyvenegyedik Olaszországon kívüli útja, és a második alkalom, hogy hazánkat látogatja meg.
Egy januári amerikai jelentés szerint egyes frontszakaszokon a súlyosbodó lőszerhiány miatt 75%-kkal csökkent az orosz tüzérség aktivitása. Erről árulkodnak a NASA műholdképei is: a frontok közelében jóval kevesebb tűzesetet és robbanást detektáltak a FIRMS műholdjai.
1900 óta közel 40 ezer 5,5-ös erősségűnél nagyobb földrengés volt a Földön. Legújabb Átlós anyagunk ezeknek a bemutatására készült.
A Nemzeti Sport 1920-as éveiben először alkalmazott diagram modernizált változatával meséljük el a döntő legizgalmasabb pillanatait.
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.