koronavírus

Magyarország az átoltottság terén, de sajnos a halállistán is második helyen áll az unióban

2021. március 30-án, kedden újabb mérföldkőhöz érkezett az oltási terv: 2 millió fölé nőtt azok száma, akik megkapták az első adag védőoltásukat. 2021. április 2-ig pedig már a teljes lakosság 22,06%-át beoltották a vakcina első adagjával. Ezzel hazánk második helyen áll az EU-s rangsorban. Viszont a járvány másik fontos mérőszámát, az elhunytakat tekintve is másodikok vagyunk az unióban: lakosságarányosan csak Csehország áll nálunk rosszabbul. A lélegezetőgépes kezelésre szoruló kórházi ápoltak számában egy hete stagnálás látható, ami alapján feltételezhető, hogy a kórházi befogadóképesség elérte a felső határát. Erről viszont hivatalos információkat nem kaphatunk mindaddig, amíg fel nem számolják az egészségügyi cenzúrát. Heti összefoglalónk.

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak!

A harmadik hullám 2021. február 1-i kezdete óta a mostani volt az első hét, amikor először látszik tartósabb csökkenés a fertőzöttek számában: ez az alábbi diagramon a hétnapos átlagról olvasható le. A 24 órán belül megfertőződöttek száma legutóbb 2021. március 26-án volt a legmagasabb, 11 265 fővel. Azóta ez a szám enyhén csökkent: 2021. április 2-án 9055 fő volt a bejelentett új esetek száma. Az összes fertőzött így 670 776 főre emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma továbbra is növekvő tendenciát mutat. A második hullám csúcsát (198 785 fő) március 26-án lépte át ez az érték, 2021. április 2-án 236 144 koronavírusos beteg van egyidejűleg az országban.

Az új fertőzöttek számának napi alakulása Magyarországon 

2021. március 30-án, kedden újabb mérföldkőhöz érkezett az oltási terv: 2 millió fölé nőtt azok száma, akik megkapták az első adag védőoltásukat.

2021. április 2-ig 2 156 680 fő kapta meg az első adagot, 863 195-en pedig a második adagot is. Eddig 4 553 515 adag oltás érkezett az országba. Ezzel számolva 66,31%-os az oltóanyagok felhasználtsága. Hogyha csak a már engedélyezett oltásokkal számolunk, akkor 82,2%-os a felhasznált oltóanyagok aránya.

Made with Flourish

A magyar oltási terv állása 2021. április 2-án

Magyarország mind első, mind második adagos átoltottság terén jól áll az EU-s összehasonlításban. 2021. április 2-ig a lakosság 22,06%-a kapta meg az első, 8,83%-a pedig már a második adag védőoltását. Mindkét értékkel a másodikok vagyunk a többi EU-s tagállamot is tartalmazó listán.

Átoltottság első és második adaggal az EU-s tagállamokban 

Arról, hogy hazánkban a beérkezett oltások felhasználtsága elmarad az EU-s tagállamok többségétől, és magasabb hatásfokú oltási ütemmel már 2021. március végére elértük volna a korlátozások lazításához szükséges 2,5 millió főt, az alábbi cikkben lehet bővebben olvasni:

Kétszer annyi vakcinával sincs kiugró előnyünk oltottak terén az uniós tagállamokhoz képest

A magyar kormány az oltási kampány során előszeretettel hangsúlyozza, hogy hazánk átoltottság terén a második az EU-ban, viszont ez csak a keleti oltóanyag-beszerzéseknek köszönhető, hiszen a nyugati beszállításokból lassan jön kevés vakcina. Átoltottságban tényleg a másodikok vagyunk és ez részben a keleti oltóanyag-beszerzések miatt van így.

Az egy napon elhunytak száma a héten újabb negatív rekordot ért el: 2021. március 31-én 302 új halálos áldozata volt a járványnak.

Ez volt az első olyan nap, amikor átlépte a 300-at ez a szám. 2021. április 2-ig összesen 21 262-en veszítették életüket.

Az elhunytak számának változása naponta 

Múlt héten megírtuk, hogy a világranglistán Magyarországon van a harmadik legtöbb halálos áldozata a járványnak lakosságarányosan. Csak az uniós tagállamokkal összehasonlítva viszont hazánk a második legrosszabb helyen áll. Nálunk rosszabbul csak Csehország áll, ahol 2021. április 1-ig 248 fő hunyt el lakosságarányosan.

Elhunytak száma 100 ezer főre normalizálva az EU-s tagállamokban

Amikor 2021. március 29-én átlépte az összes áldozat száma a 20 ezret, térképen is megmutattuk, hogy ez melyik magyar település lélekszámával esik egybe:

Annyi magyar áldozata volt már a járványnak, mint Karcag, Keszthely vagy Komárom teljes lakossága

A koronavírus-járványnak 13 hónap alatt több mint 20 ezer halálos áldozata volt Magyarországon. Ezt a számot 2021. március 29-én léptük át, az aznapi 189 elhunyttal az áldozatok összesített száma 20 161 főre emelkedett. Hazánk halálozási mutatója az egyik legrosszabb a világ országainak rangsorában. Ahhoz, hogy egyértelművé váljon a helyzet súlya, összegyűjtöttük azokat a magyar településeket, amelyek lakossága megközelíti a járvány áldozatainak összesített számát.

A héten tovább nőtt a kórházi ápoltak és lélegeztetőgépen lévők száma. Daróczy-Gaál Ágnes 2021. március 12-én azt nyilatkozta a Portfolionak, hogy a lélegeztetőgépes kezelésre szorulók felső határa 900 fő. 2021. április 2-án a számuk 1467 fő, viszont ez az érték 2021. március 26-a óta 1500 körül mozog. Feltételezhető, hogy ez a lélegeztetőgépes kezelés  hazai kapacitásának felső határa, ami jóval a Daróczy által meghatározott érték felett van. A Magyar Orvosi Kamara Pintér Sándor belügyminiszternek írt leveléből pedig kiderül, hogy az intubálást igénylő betegek halálozása rendkívül magas, akár a 95 százalékot is eléri egyes helyeken”.

A kórházi ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők számának alakulása 

A helyzetet az is nehezíti, hogy a jelenlegi szabályok szerint az orvosok, ápolók nem beszélhetnek szabadon a nyilvánosság előtt; miközben a sajtó munkatársait nem engedik be a kórházakba, így nem tudunk beszámolni arról, mi történik azok falai között”. Ez olvasható abban a 2021. március 31-én írt nyílt levélben, amiben 28 szerkesztőség – köztük az Átlátszó –  kéri a döntéshozókat az egészségügyi cenzúra felszámolására. Kovács Zoltán a Facebook-oldalán még aznap reagált a levélre, véleménye szerint a kórházakban gyógyítani kell és nem kamerázni, az ott dolgozó orvosok és ápolók pedig emberfeletti munkával kiválóan teljesítenek”.

Kövesse közel 40 diagramon és térképen a járvány hazai és nemzetközi adatait a naponta frissülő Koronamonitor oldalunkon:

KORONAMONITOR – Naponta többször frissülő grafikonok és térképek a koronavírus magyarországi helyzetéről

Szabó Krisztián 

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás