filmkritika

Az intézetis lányokból gyakran kurvát csinálnak az emberkereskedők

Egy amatőr szereplőkkel készült kisfilm mutatja be, hogyan lesznek pillanatok alatt szexuális kizsákmányolás áldozatai a nevelőintézetben élő lányok. A Válaszúton egy tipikus történetet mesél el, amiben a főszereplő mindössze 15 éves.

Cigánylányok, intézet, prostitúció – nagyjából így lehetne összefoglalni a Chilton Flóra rendezésében készült fél órás kisjátékfilmet, melynek különlegessége nem a téma – készült már erről nagy sikerű film, a Viktória- A zürichi expressz – nem is a színészi alakítások vagy a dramaturgia, inkább az, hogy a Válaszúton olyan műhelymunka keretében készült el, ahol profi filmesek és intézetben élő gyerekek készítenek közösen filmet. És ki ismerné jobban ezt a világot, mint aki benne él?

A történet azt mutatja be, hogyan hálóznak be egy fiatal, szeretetre vágyó, naiv, intézetben élő lányt azért, hogy prostituáltnak adják el külföldre. A mindössze 15 éves félénk lány (Zsákai Eszmeralda) elvesztette anyját, apja sosem volt, és intézetben tengeti életét, ahol a legizgalmasabb, ami vele történhet, hogy kilóg a barátnőivel a helyi kocsmába táncolni.

Aztán a történet váratlan fordulatot vesz, amikor felbukkan egy börtönből szabadult fiatal srác, Deni (Pászik Cristopher), aki szerelmet és jobb életet ígér neki. És akinek szabadulván nem nagyon marad más választása, minthogy lemenjen vidékre és kiválasszon egy lányt, akit már csak meg kell szöktetnie.

Az, hogy a végén  boldogságba döcögnek el a szakadt BMW-n, vagy az emberkereskedők karjaiba löki a lányt, az kiderül a filmből, melyet nem csak filmfesztiválokon, hanem az RTL+ streamingszolgáltatón is meg lehet nézni. Ez pedig mindenképp üdvözölendő, mert a hazai kis- és dokumentumfilm-gyártás egyik rákfenéje, hogy bár elkészülnek az alkotások, a filmek gyakorlatilag elérhetetlenek szélesebb réteg számára.

A film az Életrevaló Karitatív Egyesület és az Északi Támpont Közhasznú Egyesület koprodukciójában készült el. Az Életrevaló Egyesület gyermekek átmeneti otthonában, családok átmeneti otthonaiban, és gyermekotthonban élő fiataloknak nyújtott komplex mentálhigiénés, élményterápia jellegű prevenciós foglalkozásokat az Önismereti Filmes Műhely keretében. Így találták meg a film női főszereplőjét, Zsákai Eszmeraldát, aki a forgatás idején átmeneti otthonban élt.

Emiatt kissé meglepő, hogy a sodró lendületű filmben pont a dialógusok rugaszkodtak el a valóságtól – olyan szófordulatok és mondatok kaptak helyet, amik kizökkentik az embert. De ennek a filmnek nem is az az erőssége, hogy fiatal tehetségeket vonultasson fel, hanem ott, hogy megmutassa, mennyire esendőek és naívak az otthonokban felnővö gyerekek, akiknek sorsa szinte már akkor megpecsételődik, ahogy belépnek a kapukon.

 

Ezt támasztja alá az ECPAT és a Hintalovon Alapítvány 2021-ben kiadott  országjelentése, melyből kiderül, hogy egyáltalán nem jó a helyzet a gyerekek szexuális kizsákmányolása és az emberkereskedelem vonatkozásában. A hazai jogszabályok 2020-as megváltoztásáig a szexuális szolgáltatást nyújtó gyerekek büntethetőek voltak, így fordulhatott elő, hogy több gyerek ellen indítottak eljárást, mint ahányat sértettként tartottak nyilván.

Bár a jogszabályok két éve megváltoztak, és  a szexuálisan kizsákmányolt gyerekek büntethetősége megszűnt, a Büntető Törvénykönyv (Btk.) módosítása még várat magára abban az értelemben, hogy a ratifikált kötelezettségvállalásokat elérjük. Mint ahogy abban is elmaradás mutatkozik, hogy nincs kidolgozva egy, a gyermekáldozatok számára hozzáférhető felépülési és reintegrációs rendszer.

2019-ben a gyerekek 8 százaléka élt állami gondozásban. Ugyanebben az évben a gyermekek szexuális kizsákmányolása  (emberkereskedelem, kerítés, kitartottság, gyermekpornográfia, gyermekprostitúció kihasználása) ügyében 225 esetben indult eljárás, a látencia azonban hatalmas, csak következtetni lehet a valós számokra.

Egy 2018-as ombudsmani jelentésből kiderül, hogy az áldozattá válásban szerepe van a mélyszegénységnek és a korábbi abúzosoknak is, ezek a gyerekek különösen veszélyeztetettek, miként a gyermekvédelem látókörébe került gyerekek és fiatalok. Bár mindössze 2019-től gyűjtik külön azokat az eseteket, ahol felmerült a prostitúciós célú kizsákmányolásának gyanúja, 2019-ben 11 regisztrált bűncselekményből 8-ban történt vádemelés.

Az EU-statisztika (2015-16) pedig azt mutatja, hogy abban a két évben 647 magyar gyermek lett regisztrálva szexuális kizsákmányolás áldozataként. Bár a valós számok nem ismertek, az biztos, hogy a gyermekotthonokban élők különösen veszélyeztetettek. Azt pedig, hogy hogyan lesznek ők áldozatok, a statisztikáknál ezerszer jobban bemutatja ez a film.

Forgatókönyvíró, rendező, vágó: Chilton Flóra
Operatőr: Hejüsz Betti
Zeneszerző: Jérôme Li-Thiao-Té
Szereplők: Pászik Cristopher, Zsákai Eszmeralda, Farkas Franciska, Kozma Károly, Gréczi Jázmin

Zimre Zsuzsa

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42