Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Egy igen sikeres futótól szereztünk tudomást arról, hogy az ELTE Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubjának (BEAC) atlétika pályájának közepére egy jégsátrat építenek a szomszédos Tüskecsarnok felújítása miatt. Nyár elején még csak terv volt, augusztus végén azonban neki is láttak az építkezésnek.
2013 júniusában röppent fel először a hír a lágymányosi BEAC atlétikai pályáján, hogy a szomszédos Tüskecsarnokot, amiben hokipálya üzemel, felújítják. A csarnok évek óta befejezetlenül áll. Mi a tavalyi nyáron fedeztük fel, hogy a belsejében jégpálya található, amelyen gyerekek hokiznak. Általában a felújítások hírét örömmel szoktuk üdvözölni, sportszerető, sportoló emberként támogatjuk a sportpályák szakszerű kihasználását, azonban azt a kósza hírt, hogy a hokipálya felújításának idejére a BEAC atlétika pálya közepére helyeznek egy jégsátrat, megdöbbenve fogadtuk. Ami azt illeti, a magam részéről egészen augusztus 22-ig nem hittem el, hogy ilyen lehetséges, amikor is elkezdtek építkezni. Nem voltam egyedül.
Megkezdték az építkezést. (a két kép még augusztusban készült)
A problémák akkor kezdődtek, mikor a Budapesti Műszaki Egyetemé lett a korábban ELTE-tulajdonú sportpálya.
Az említett sátor élsportolók edzéseit is ellehetetleníti.
Korábban is adódtak már problémák abból, hogy a pálya nem az egyesület tulajdonában van, ezeket azonban rendre sikerült valahogy orvosolni. Ezúttal nem látszik megoldódni a helyzet.
A BEAC Atlétika 1898 egyesület minden évben több országos bajnokot, válogatott atlétát ad a nemzetnek, s rekortán, vagyis modern műanyag pályáján egész évben komoly edzésmunka folyik. Viszont a pálya nem az egyesület saját tulajdonában van. Ez már többször okozott problémát, például akkor, amikor a pálya tulajdonost cserélt, az ELTE vezetése helyett a BME vezetése kapta meg, s a BEAC atlétái az utcára kerültek. Akkor ezt az ügyet sikerült megbeszélni, megoldani: a pályát ismét használhatjuk.
Egy másik alkalommal az atlétikapálya dobókörét felszámolták és strandröplabda pályát létesítettek. A dobóatlétáknak menniük kellett, a futók pedig egész nyáron a homoktól terhes levegőben edzettek. Ezen a problémán is sikerült úrrá lenni, amikor az atlétikapályát körülvevő 6 teniszpálya közül kettőt, a két legkevésbé használtat alakítottak át strandröplabdává. Ezzel a futópályának csak mintegy a nyolcadán lehet érezni a levegőben szálló port. Itt jelezném, hogy nem csak a BEAC atlétáiról van szó, hanem számos egyéb sportoló, hobbifutó, focista, kosaras, stb. használja rendszeresen, egészségének megőrzése érdekében az egyébként igen jó minőségű futópályát.
Teherautók futás közben. Csak nem egy új sportágat fedeztek fel?
Az idei kihívás tehát a fedett jégcsarnok lesz. Építkezés közben, edzés közben, a futók közé teherautók érkeztek, óriási port kavarva. Nekem utána néhány napig köhögő rohamaim voltak, de már elmúlt. A csarnok szerkezete áll, a futókört csak építkezés közben zavarja meg egy-egy kamion, az építkezési engedélyek megfelelőek.
Az edzők nem tudnak normális edzést tartani, mivel nem látják a futókat.
Azon túl, hogy a focipálya, a dobópálya, a diszkoszvető, gerelyhajító pálya, és a versenyfrizbi pálya megszűnt, az atléták edzői nem láthatják gyakorlatilag az edzést végrehajtó tanítványaikat, hiszen a körpálya átláthatósága is megszűnt. Nem hiszem, hogy sokat kell magyarázni, hogy ez mennyiben rontja az edzésmunkát. Alapvetően az edző a tanítvány egyéni állapotához igazítja az edzéseket, hiszen minden sportoló más igényekkel, illetve előnyökkel rendelkezik.
Valójában (szinte) mindenki szív.
Hogy mit kapott Budapest lakossága cserébe? Nyáron is hűtött, speciálisan jégpályára kiépített sátrat, amit a gyerekek használhatnak, napi egy-két órán át edzésre. Bele se merek gondolni, hogy ez mennyibe kerülhetett. Ki járt ezzel jól? Azt hiszem nem Budapest sportszerető lakosai, s nem is Magyarország élsportolói. De a BME sportfelelősei valószínűleg igen. És az a 10-20 gyermek is, aki talán a jövőben, egyszer, 10-20 év múlva, megveri Kanadát jéghokiban, ahogy Pars Krisztián nehézatléta az elmúlt években a világ összes kalapácsvetőjét.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásNégymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!