Egyéb

NER-fesztek közpénzből: mennyi az annyi?

Javában zajlik a fideszközeli fiatalok éves fejtágítója, Tusványos – hivatalos nevén Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.

Csak a tegnapi nap során olyan korszakos egyéniségek zsenijével ismerkedhettek az erre fogékonyak, mint például Semjén Zsolt, G. Fodor Gábor, Böröcz István (MTVA, ex-III/III), de beszélt az általunk már megénekelt Kőrösi Csoma-ösztöndíjasok listáján is feltűnő Fidelitas-os Kurucz Dániel is. A sztárvendég szombaton természetesen maga a Főnök lesz. Még szerencse, hogy a kormánypropaganda nem került fel a designerdrogok C-listájára, így full legálban trippelhet a bálványosi nagyérdemű.

Ha tetszett a poszt, meg akkor is ha nem, szavazz ránk a Goldenblog internetes blogterrorista ketrecharcban. És lájkojjá’ minket a Facebookon.

Sajnos tudósítóink nincsenek a helyszínen, pedig igazán nehéz volt ellenálni az oldalon található elmés és szívélyes invitálásnak, miszerint:

Bár manapság az infokommunikációs eszközök fejlődésével majd’ mindenki egyszemélyes szerkesztőség (értsd: minden mobiltelefonnal lehet fényképezni), és az alternatív nyilvánosság önjelölt papjai tizenöt másodpercig főoldalas anyagokat posztolnak (olvasd: még egy bloggernek is lehet releváns véleménye), az újságírók mégis fontosak számunkra.

Ugyanitt az oldalszerkesztők felsorolják az újságírók különféle válfajait, de sajnálatos módon kihagyták az olyan visszaélésszerű adatigénylőket, mint amilyen az Átlátszó Oktatás gárdája is. Pedig a Tusványost támogató állami cégek, szervezetek és intézmények listájára rátekintve szinte káprázott a szemem, és már előre görcsölt a csuklóm attól a nagyjából 70 adatigényléstől, amit be kell majd adnom ahhoz, hogy legalább hozzávetőleges képünk legyen arról, ki mennyivel szállt be a buliba. Már abban az esetben, ha a szervezők nem szeretnék önként és dalolva átadni a tábor költségvetésének adatait, amint erre felkértem őket.

Az „alternatív Fidelitas,” azaz az ifjúkonzik is megszervezték a maguk fesztiválját, amely Tranzit néven fut (a Tranzitosokról HVG.hu-n jelent meg tavaly egy informatív cikk, korábban Rényi Pál Dániel és Vári György a MaNcs-ban foglalkozott ezzel a körrel: itt és itt). Bár a Tranzitosok honlapjukon csak a Magyar Postát tüntetik fel támogatóként, annyit pár perces guglizással is sikerült kiderítenem, hogy szemérmesen hallgatnak arról az ötvenmillióról, amivelt a Miniszterelnökség dobta meg őket, illetve az NKA kétmilliójáról is. És ki tudja, még miről. Természetesen nekik is feltettük a kérdést, hogy ezt így most hogy.

Kép innen.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2