Egyéb

,,tendernyertesek ugranak elő” – szocialista tankönyvrendelés

Előre kérik a pénzt a tankönyvekért, nem örülnek a szülők a csekknek. Konok Péter, a magyar Facebook egyik legnagyobb és megmondóembere (Hont Andrással egy kategóriában), Konok Péter hosszúhajú politikatörténész elég viccesen szól be a NERszocialista magyar államnak:

Tovább is van!

Tök jó, jött ma egy ilyen csekkes „díjbekérő” (komolyan, ez a neve) valami Könyvtárellátó Nonprofit Kft-től, hogy július 31-i fizetési határidővel („Fizhatid”, isten bizony ezt írták rá…) küldjek nekik mintegy nyolcezer forintot a gyerek tankönyveiért. No kérem, hát ugye én semmiféle ilyen Nonprofit Izével nem szerződtem, most hallok róluk először, hát nehogy már így rögtön az első randevún orálozzunk, semmi „Szia, kedves állampolgár-szülő, én vagyok az új tankönyvtrafik-tender nyertese, hát nesze, virág bammeg, szép a szemed, mesélek magamról kicsit, azután mozi és pettingelünk”; nem: durr bele, díjbekérő, csekk, még valami pirosbötűs fenyegetés is van, hogy mi lesz ha nem fizetek. Előre utalni én csak a Vaterán szoktam, de ott le tudom csekkolni az eladókat, itt meg csak annyit tudok, hogy ezek a nonprofitok a pénzemet akarják, még szerencse, hogy nem ilyen profitorientáltak, bele se merek gondolni, hogy akkor mit akarnának. Örülök, hogy minden zugból most már ilyen centralizált állami szervek és közgépgyanús tendernyertesek ugranak elő. A könyveket majd megveszem a boltban, köszike.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2