El Camino de Balkan: Magyarkanizsán naponta legalább ezer iraki és szíriai megy keresztül

A menekültekkel Görögországtól kezdve együtt utazó magyar újságíró túl van az út nagyján, és már a szerbiai Magyarkanizsán jár. Beszámolója szerint tele van menekültekkel a város, amely mellett hamarosan hivatalos pihenőtábor nyílik.

„Zúgtak a katolikus templom harangjai, amikor a befutott a szabadkai busz a magyarkanizsai buszállomásra. A hatórás járat tulajdonképpen három buszból állt. Egyszerre indultak Szabadkáról, mind a három tele menekülttel. Meg néhány helyi polgár igyekezett haza. Mellettem Magda néni ült. Királyhalomról utazott be orvoshoz Szabadkára még reggel. Most meg menne haza.

– Tudja, nekem még édesapám mondta: lesz még egyszer egy nagy népvándorlás. Most azon gondolkodom, vajon ez már az lehet-e? Magda néninek nincs baja a menekültekkel, ugyan nem is nagyon találkozik velük. – Csak néha látom őket. Amikor bejövök Szabadkára. De látta, most is átadta a helyét nekem.

Magyarkanizsán, ahogy leszállunk, három szír lány áll össze az utca közepén egy gyors szelfire. Gondosan komponálják a képet. Hátuk mögött a templommal.

A város főtere, a városháza előtti park tele van menekültekkel. Néhányan ugyan áthúzódtak a gyógyfürdő előtti nagyobb parkba, de a városközpont megtelt. A fákon és a szemeteskonténereken arab nyelvű feliratok kérik a menekülteket, hogy oda dobják a szemetet. Lehet valami hatása a dolognak, mert a vadkempingező tömeg nagyságához képest nagyjából rend van.

Előzmények:

El Camino de Balkan: a belgrádi közparkok tele vannak menekültekkel

Macedónia és Szerbia határán az El Camino de Balkan

El Camino de Balkan: vonattal és busszal Skopjéba

Hangulatjelentés Gevgelijából – már Macedóniában tart az El Camino de Balkan

Indul az El Camino de Balkan – gyalogtúra Görögországtól Magyarországig a menekültek között

 

Másnap reggelre kiürülnek a parkok. Az emberek sötétedés után indulnak neki Martonoson keresztül a határnak. A városháza előtti parkban várok a képviselőtestület elnökére. Van még negyed órám.

Rana és Adil egy padon ülnek. Rana 23 éves, médiaszakot végzett, Adil, a barátja 22, ő még nem tudta befejezni az egyetemet. Irakiak, Bagdadból jöttek.

– Kész. Elegünk volt, – meséli Rana. – Most minden Szíriáról szól, de Irakban ugyanolyan polgárháború van. Minden nap tucatjával halnak meg az emberek a robbantásokban. Normális életet akarunk. – mondja. Hollandiába mennek.

Nincs ott senkijük, de azt hallották, az egy normális ország. Náluk is előjön a szorongás, ha Magyarországra terelődik a szó. Félnek a rendőröktől, félnek mi történik velük, ha átlépik a határt. Elszaladok még pénzt váltani. Amikor jövök vissza, Adil fekszik a padon, feje Rana ölében. Alszik.

Laczkó Róbert a magyarkanizsai képviselőtestület elnöke a felelős a városra zúdult menekülthullám kezeléséért.

– Már hat hónapja küzdünk az árral. Először jöttek a koszovóiak. Napi százötven kétszáz. Alig volt észrevehető. Jöttek, elköltöttek egy kis pénzt a kávézókban, aztán továbbálltak. Azonban ez, ami most van, már szinte kezelhetetlen. Az önkormányzat a szövetségi kormánytól pénzt nem, csak biztatást kap, és persze ha át kell adni egy rendőrségi konténert, akkor néhány politikus is eljön Belgrádból. A tartományi kormány próbál segíteni. – De hát ide az Isten pénze nem lenne elég. Közben meg nincs semmink.

Ahhoz képest a városban nyugalom van. Bár Laczkó úr szerint ez látszólagos.

– A napokban a horgosi út mellett megnyitunk egy pihenőtábort. Egyelőre négyszáz embert lesz képes fogadni, de ennyire telik. A táborban, amit hivatalosan nem lehet tábornak hívni, lesz orvosi ellátás, tisztálkodási lehetőség, bolt.

Laczkó Róbert azon töri a fejét, hogy hogyan lehetne valami WesternUnion- fiókot is odatelepíteni. Amíg az nincs, addig lesz ingyen taxi. Sőt, a buszok is onnan indulnak majd Martonos felé. A határra mégsem vihetik fel őket, de veszélyes a keskeny út mellett gyalogolni. Egyszer egy öttagú családot csapott el egy autó. Szerencsére mindenki túlélte a balesetet.

– Meg kellett csinálnunk a tábort – mondja Laczkó – mert a lakosság a fejünkre gyújtja a városházát. Nagyon feszült a hangulat.

Ezt elhiszem neki, bár ebből semmi nem érződik az átutazóknak. Magyarkanizsára szinte csak szíriaiak és irakiak jönnek. Olyanok, akiknek van pénzük. Az afgánok a szabadkai téglagyárban várják a határátlépésre alkalmas időt. Itt, a kilencezer lakosú Magyarkanizsán naponta legalább ezren mennek keresztül. Vagy inkább többen.

Egy napot mindenki eltölt itt, erőt gyűjtve az Európai Unió területére való belépéshez. Küzdenek félelmeikkel, van, aki már ereje végén jár. Sokaknak fogytán a tartaléka. Pedig még előttük egy ország, amit vezetői a gyűlölet földjévé próbának tenni.

Még szerencse, hogy vannak, akik ellen tudnak állni a kísértésnek, és úsznak az ár ellen. Ugyanúgy, ahogy ezek az emberek, akik itt, most éppen Magyarkanizsán, egyelőre jobb híján a főtéren táboroznak.

Magyarkanizsa/Kaniza, 2015. augusztus 11.”

A Facebook-on is követhető El Camino de Balkan állomásairól folyamatosan beszámolunk.

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk! Havonta csak egy ezres: már csak 1077 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.