Az ember, aki mindenütt ott volt: a Magyarságkutató Intézet főtanácsadójának esete a tényellenőrzéssel

Ha valakit igazán a tenyerén hordott az elmúlt közel négy évtized magyar tabloid (bulvár)-újságírása, az a Kaposvár mellől, Bárdudvarnokról elszármazott Cey-Bert Róbert Gyula, akit mostanában „írónak, pszichoszociológusnak, ételtörténésznek és egyetemi tanárnak” nevez a Wikipédia, és aki az elmúlt 38 évben több száz interjút adott a magyar médiának hihetetlen, jobbára a Közel- és Távol-Keleten megesett kalandokról, bámulatos üzleti sikerekről. Most egy amatőr történész-kutató, Kristóf Zoltán a szokottnál jóval alaposabban utánanézett állításainak. Kristóf meglátásait, melyek alapján szerinte a vizsgált szerző kiérdemli a „szélhámos” jelzőt, egy tizenkétezer szavas, alaposan okadatolt tanulmányban publikálta. Ennek legfontosabb megállapításait adjuk közre.

Cey-Bert 1956-ban, tizennyolc évesen emigrált. Ausztriában érettségizett, majd Svájcban kezdett felsőfokú tanulmányokba, ám Kristóf Zoltán kutatása szerint diplomáival és doktorátusával kapcsolatban a magyar médiában 1986 és 2016 között tizennégy alkalommal tett ellentmondó nyilatkozatot. Cey-Bert fogadatlan, ám annál kritikusabb biográfusa levélben kereste meg a párizsi Sorbonne-t és a Genfi Egyetemet, hogy a magyar sajtóban kézről kézre adott médiaceleb végzettsége és doktorátusa körül kialakuló homályt eloszlassa.

A különböző egyetemi hivatalokkal folytatott hosszas levelezése után kiderült, hogy a rendszerint több diplomával kérkedő Cey-Bert Róbert nevéhez egyetlen, a Genfi Egyetemen szerzett kereskedelmi diploma köthető, s egy szociológia szakos doktori, melynek témája az „étkezési szertartások szociológiai elemzése” volt.

A tanulmány eme terjedelmes, tényfeltáró részéhez csupán annyit tennénk hozzá, hogy ilyen alapossággal általában számottevő tudományos munkássággal rendelkező személyek pályakezdését szokás górcső alá venni. Ha viszont akár az Elsevier Scopus tudományos publikációk nemzetközi adatbázisában, akár a magyar MTMT-ben keresünk rá Cey-Bert nevére, kiderül, hogy egyetlen tudományterületen sem játszik említésre méltó szerepet: mindössze egy-egy szerzőségi említés található vele kapcsolatban. Valódi tudományos (esetleg jelentős közszereplői) teljesítmény híján a végzettségére vonatkozó információk teljesen érdektelenek.

Kristóf Zoltán ehhez hasonló alapossággal követi a Cey-Bert önmagáról alkotott, s a kortárs sajtó által hűségesen közvetített képében állandóan jelen lévő nyugat-európai és távol-keleti piackutató, illetve gasztronómiai „tanácsadói” karriert, illetve bizonyos üzleti sikereket, melyek csúcsa a Gasztronómiai Világtanács főtitkársága (1984, Bangkok), mely szervezetet hét ország egy-egy gasztronómusának, illetve főszakácsának részvételével alapítottak. Összehasonlításul: az 1928-ban alapított Szakácsegyesületek Világszövetségének százkét, az 1950-ben létrehozott Gasztronómiai Világszövetségnek százhuszonhat ország a tagja.

Cey-Bert Róbertet először szülőföldjének megyei lapja, a Somogyi Hírlap „kapja fel” 1984 körül. 1986-ban egykori gimnáziumi osztálytársa, az akkor újságíróként dolgozó, kaposvári születésű Ilkei Csaba készít vele nagyinterjút. Érdekes, hogy Ilkeit is a történelmi fantazmagóriák foglalkoztatják leginkább: 2013-ban a 444.hu számolt be arról, hogy a Jobbik tőle rendelt közel egymillióért egy, a „zsidó világösszeesküvésről” szóló tanulmányt.

Azt, hogy milyen színvonalon foglalkozott Cey-Bert gasztronómiával és/vagy az étkezés- és ételtörténettel, Kristóf egy idézettel világítja meg. A Hunok és magyarok konyhája című, a Püski kiadónál 2018-ban megjelent könyvében leírt ételek nevei Cey-Bert szerint „üstönyök, karakányok, töltelények, kötönyök, sütények, füstölények, gyurányok, keverények, kelények és tündények”.

Tegyük hozzá, nála ez afféle rögeszmének tűnik, ugyanis a Somogyi Hírlapban már 1993-ban azt javasolja, hogy váltsa fel a McDonalds hamburgerét „Somogyi Izogány” néven egy „rozszsemlébe bújtatott fasírozott”.

Cey-Bert a Képes 7 cikkében (1. évf. 15. sz., 1986.) egyenesen „az ízek ENSZ-főtitkárának” nevezi magát. Kristóf Zoltán a gasztronómiai karrier kérdésének is szinte már túlzó részletességgel utánajár, hogy végül levonhassa a következtetést: „Ha valaki évtizedeken keresztül azt terjeszti magáról, hogy ő a gasztronómia világhírű szakértője, akkor arra előbb-utóbb a saját hazájában is felfigyelnek. Cey-Bert fáradozásainak is beérett a gyümölcse, ugyanis a Kisalföld újságírójának 2000 novemberében arról számolt be, hogy kinevezték a Kodolányi János Főiskolán tanszékvezetőnek.”

Persze, erről is kiderült, hogy erős túlzás: az író 2000 és 2006 között megbízott főiskolai tanárként gasztronómiával és vendéglátással kapcsolatos tárgyakat tanított Siófokon a Turizmus Tanszéken. Ennek ellenére a Wikipédia szócikk „egyetemi tanárnak” nevezi.

A tanulmány szerint Cey-Bert szárnyaló mesélőkedve kitör a gasztronómia szakmai keretei közül: a vendéglátásban elért sikerei mellett aktív résztvevője a világtörténelemnek. Önéletrajzi ihletésű könyve, A sólyom embere útjai 2001-ben jelent meg, s ebben (de számos interjúban, beszámolóban is) valós tényként adta elő, hogy 1988-ban kazahokból, kirgizekből és üzbégekből szabadcsapatot szervezett az Afganisztánt megszálló szovjetek ellen. Valamint hogy a „Madzsarisztán légió” élén részt vett Dzsalalabád ostromában. Ez az állítás soha, semmilyen forrásból nem nyert igazolást.

Ráadásul ugyanebben az időben, 1988-ban Laoszban is harcol: a Magyar Nemzetnek 2003-ban adott interjújában így fogalmaz: „fegyvert fogtam, hogy a kisebbségben és elnyomásban élő hmongokkal tartsak”. Itt feleségül vett egy gerillalányt, akit egy hónap múlva – állítása szerint – a szeme láttára lőttek agyon. Laoszi és afganisztáni kalandjai mellett még arra is jutott ideje, hogy 1989-ben, épp a legforróbb napokban részese legyen a Tienanmen téri eseményeknek, amint arról a Székely Hírmondónak 2008-ban beszámolt.

Távol-keleti kalandjai közül egy igazolható többé-kevésbé tényszerűen: ez a burmai dzsungelben a függetlenségéért harcoló karenni néppel való kapcsolata. Hogy valóban harcolt-e, arról csak saját beszámolóiból vannak információk, viszont Kristóf Zoltán megtalálta az UNPO (az ENSZ-ben Nem Képviselt Nemzetek Szervezete) 1996-ban és 1998-ban kiadott évkönyveiben a karenni nép szószólójaként kiadott nyilatkozatait.

Ami Kristóf Zoltánt saját bevallása szerint a rengeteg időt és energiát felemésztő kutatásra sarkallta, az a Cey-Bert Róbertnek az 1956-os forradalomban, a budapesti fegyveres harcokban való részvételéről szóló történet volt. Az 1993-tól fokozatosan színesedő és részletekben egyre csak gazdagodó, ellentmondásoktól sem mentes kép végül egy 2016-ban, a forradalom hatvanadik évfordulójára a Somogy című kulturális folyóirat pályázatára beadott Kaposvártól a Corvin közig című különdíjas (!) visszaemlékezésében teljesedik ki. Az ellentmondásos és életszerűtlen fogalmazványon – nem beszélve a szöveg minőségéről – nem kell mélyelemzést végezni ahhoz, hogy felismerhető legyen: Pongrátz Gergely Corvin köz, 1956 című művén alapul.

Azon túl, hogy a dolgozat nem árul el sok jót szerzőjének szövegalkotó képességeiről – jóllehet sok más mellett gasztronómiai szakmunkák és hun-magyar őstörténeti fantasyk szerzőjeként határozza meg magát –, a díjazott írás nem vet túl jó fényt a Somogy főszerkesztőjére, Ujváry Gáborra, a Veritas Intézet történészére és a kiadó Berzsenyi Társaság elnökére, Szakály Sándorra sem.

Cey-Bert esetében – emlékezzünk a hírhedt Dózsa László-ügyre – soha nem került sor az 56-os fegyveres felkelő tevékenységének tényszerű igazolására, ennek ellenére „1956-os múltjáért és írói munkásságáért” 2012. március 15-én megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy végül nyolcvanhárom évesen Cey-Bert Róbert Gyula 2021-ben a Magyarságkutató Intézet külkapcsolati tanácsadója lett.

Kristóf Zoltán értekezése látszólag alkalmatlan tárgyon elkövetett, rengeteg időt és energiát felemésztő munka, ugyanakkor esettanulmánynak kiváló: nem is feltétlenül a messziről jött és meséiben egyre messzebb merészkedő kókler, hanem sokkal inkább az elmúlt három-négy évtized magyar újságírásának leleplezése.

Kristóf Zoltán tanulmányát itt lehet elolvasni.

Huszka Imre

Címlapkép: Budapest, 2002. december 10. Cey-Bert Róbert Gyula gasztrofilozófus A bor vallása címmel írt könyvét a Gerbeaud-házban mutatták be (forrás: MTI Fotó: Friedmann Endre) A sajtóarchívumot az Arcanum adatbázisa szolgáltatta.