Hírek

Orosz Mihály fenyegetőzik, de nincs igaza

Az érpataki polgármesterről írt első, második és harmadik cikkünkre válaszul helyreigazítási kérelem érkezett a szerkesztőségünkbe. A helyreigazításnak nem tudunk eleget tenni.

Tisztelt Uraim! Majd ajánlom figyelmükbe a sajtó-helyreigazítással, a büntetőfeljelentéssel és a polgári kártérítési perrel kapcsolatos jövőbeni ítéleteket, ugyanis a cikk egy becstelen lejáratási kísérlet, ugyanis a Legfőbb Ügyészség és a Legfelsőbb Bíróság (Kúria) egybehangzó álláspontja, jogerős ítélete szerint a szóban forgó esetben nem követtem el semmilyen bűncselekményt (még a vádemelés is törvénysértő volt). Azt gondolom, hogy ez az igazán felháborító, hogy egy törvényesen megválasztott polgármestert ártatlansága ellenére hosszú éveken keresztül meghurcolnak és a teljes, megfellebbezhetetlen jogi rehabilitációja után (2010-11-23) másfél évvel még ilyen gyalázkodó cikkek jelenhetnek meg balliberális oldalakon. Ez aztán az igazi jogi impotencia, ugyanis az ezen ügyek miatt ugyan már folyamatban vannak, de még nem született meg az a kellően visszatartó szankciójú ítélet, mely kellő erővel végérvényesen befejeztetné a hasonszőrűekkel a jogsértő ítélet kapcsán az ártatlan polgármester irányába folytatott gyalázkodást.
Még életemben soha nem voltam elítélve, születésem óta teljesen makulátlan az erkölcsi bizonyítványom. Ezért az irányomba történő gyalázkodásból sportot űző Tódor Jánost meg fogom tanítani, hogy nagy nyilvánosság előtt történő súlyosan becsületsértő-rágalmazó tényállítások megfogalmazásakor máskor sokkal alaposabban utána kell járnia a valóságnak, mert az ilyen valóságot meghamisító firkászi teljesítményért nagyon megütheti (és remélem meg is fogja ütni) a bokáját. Elég lett volna tájékozódni a TASZ nevű liberális jogvédőktől, mert egyik prominens „roma-terepmunkásuknak” Juhász Péternek a kezébe is adtam a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletét, de sajnos ennek rejtélyes okokból nem tudnak hangot adni, és ezt mindig sikerül elhallgatni az ő köreikben. Tudják az Érpataki Modell egyik legfontosabb tétele, hogy „elég nekünk az Isten kegyelme”, „legyen igazunk és az Isten legyen erre a tanúnk” és ekkor az aljasok rendre mindig megszégyenülnek és előbb vagy utóbb kudarcot vallanak, immár 7. éve a harmadszori megválasztásom során folyamatosan. Tisztelettel: Dr. Orosz Mihály Zoltán Érpatak polgármestere

A Legfelsőbb Bíróság ítéletét nem küldte meg részünkre polgármester úr, azt azonban meg tudtuk szerezni. Az ítélet alapján polgármester úr sajátosan értelmezi a tényeket.

1. A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Bíróság 1.Bf.20/2009/8. számú, másodfokú határozata a polgármestert bűnösnek találta társtettesként elkövetett magánlaksértés vétségében, ezért helybenhagyta az elsőfokú bíróság egy év próbára bocsátást kiszabó ítéletét. A másodfokú határozat 2009. november 3-án jogerőre emelkedett. A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény akkor hatályos 2. § (1) bekezdés i) pontja alapján az ítélet jogerőre emelkedésével a polgármester megbízatása a törvény erejénél fogva, minden további nélkül megszűnt. Attól függetlenül, hogy a későbbiekben a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet megsemmisítette, a polgármester nem tölthette volna be e tisztségét 2009. november 3. után.

2. A bírósági ítéletek szerint a konkrét ügyben az történt, hogy a polgármester két önkormányzati képviselő társaságában 2006 decemberében a lakásán kereste fel a hosszabb ideje táppénzen levő jegyzőt. A jegyző édesanyja engedte be a vendégeket, majd kisebb vita alakult ki amiatt, hogy a jegyzővel folytatott beszélgetést a polgármester a mobiljával rögzíteni akarta. Az édesanya ezután több alkalommal a lakás elhagyására szólította fel a vendégeket, majd rendőrt is hívott, de azok csak a rendőrök erélyes felszólítására hagyták el a lakást. Az édesanya emiatt magánlaksértés miatt feljelentést tett. A Legfelsőbb Bíróság végül azért mentette fel a magánlaksértés bűncselekménye alól a polgármestert, mert az ügyészség a vádiratban az egyik önkormányzati képviselővel szemben nem fejtette ki, az illető milyen magatartásával követte el a magánlaksértést. Törvényes vád hiányában viszont ennek a képviselőnek a felelőssége nem állapítható meg, ha pedig csak ketten követnek el magánlaksértést, az nem bűncselekmény, mindössze szabálysértés.

Szó sincs tehát arról, hogy a konkrét ügyben a polgármester semmilyen jogellenes dolgot nem követett volna el. A büntetőjogi felelősségre vonást csak azért kerülhette el végül, mert az ügyészség nem megfelelően készítette el a vádiratot.

Az elsőfokú ítéletet letöltheti innen. (PDF)

A másodfokú ítéletet letöltheti innen. (PDF)

A Legfelsőbb Bíróság ítéletét letöltheti innen. (PDF)

 

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2