Kormánypropaganda

2019 utolsó negyedévében 7 milliárdot költöttek Rogánék a kormányzati szervek kommunikációjára

A munkákat szokás szerint Balásy Gyula két cége, a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. végezte. A kormány politikai üzeneteinek terjesztésére 3 milliárd, a Fertő-tavi gigaberuházás népszerűsítésére 300 millió, a családbarát intézkedések reklámozására pedig 100 millió forint közpénz ment el 2019 utolsó három hónapjában.

Az EU-s közbeszerzési értesítő legújabb számában megjelent tájékoztató szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) 2019 utolsó negyedévében bő 7 milliárd forintot költött a különböző állami cégek és szervezetek kommunikációs feladataira.

A legnagyobb tétel az eddigiekhez hasonlóan most is a kormánypropaganda terjesztése volt: a 7 milliárd forintból 3 milliárd ment el erre a célra, vagyis a teljes összeg közel fele. Emellett 300 milliót költöttek a hazai és nemzetközi ellenkezést kiváltó Fertő-tavi gigaberuházás reklámozására, és ennek harmadát, 100 milliót a családbarát üzenetek közvetítésére.

Az NKOH által kiírt tendert szokás szerint a New Land Media Reklám Kft. és a Lounge Design Kft. nyerte egy keretmegállapodás értelmében, amelynek éves összege valamikor régen 25 milliárd forintról indult, de aztán megtöbbszöröződött. Mindkét cég Balásy Gyula érdekeltsége, aki – ahogy a 24.hu megírta a 2018-as cégbeszámolók alapján –  tavaly a két vállalkozás 2018-as eredményeiből 6,3 milliárd forint osztalékot vett ki, vagyis gyakorlatilag havi 525 milliót keresett.

2019 utolsó negyedévében az alábbi részfeladatokra kaptak nettó 7 milliárd forintot Balásy cégei az NKOH-tól:

  • A HungaroControl Zrt. részére komplex kommunikációs és rendezvényszervezési feladatok: 250 millió
  • Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. belföldi kommunikációjához kapcsolódóan az állampapírok értékesítésének támogatása érdekében történő komplex kommunikációs feladatok: 1,5 milliárd
  • A Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt külföldi magyar kulturális intézetek kommunikációs kampányához kapcsolódó arculattervezési és webfejlesztési feladatok: 26 millió

Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai szintéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása: 2,9 milliárd

  • Az Eötvös Loránd Tudományegyetem rekrutációs kampányát támogató komplex kommunikációs feladatok: 15 millió
  • Komplex kommunikációs feladatok ellátása az aktív- és ökoturisztikai fejlesztések népszerűsítése kapcsán az az Aktív-és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft.-nek: 235 millió
  • A „Három generációval az egészségért program” pályázat keretében “Óvd a családod” rendezvénysorozat szervezése és a kapcsolódó komplex kommunikációs feladatok ellátása a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet részére: 16 millió
  • Médiaügynökségi és kapcsolódó gyártási feladatok ellátása a Budapesti Operettszínház számára: 250 millió
  • A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kampányaival összefüggő stratégiai, ügynökségi- és gyártási feladatok: 41,5 milliárd
  • Komplex kommunikációs ügynökségi feladatok ellátása a Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság és az MFB Csoport számára: 393,7 millió
  • Komplex kommunikációs ügynökségi feladatok ellátása az Expo 2020 Dubaji Világkiállítás magyar részvételéhez kapcsolódóan: 135 millió

A Fertő tó körüli beruházás komplex kommunikációs ügynökségi és rendezvényszervezési feladatainak ellátása a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. részére: 300 millió

  • A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. 2019. évi mobilfizetést népszerűsítő kampányához kapcsolódó komplex kommunikációs feladatok: 300 millió
  • Filmgyártási feladatok ellátása a Nemzeti Egészségmegőrző Központ Nonprofit Kft. részére: 130 millió
  • Komplex kommunikációs feladatok ellátása a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság részére: 81,3 millió
  • Web- és applikáció fejlesztési feladatok ellátása az Országos Rendőr-főkapitányság részére: 20,8 millió
  • Az MFB Invest Zrt. új arculatához kapcsolódó komplex kommunikációs ügynökségi feladatok: 21 millió
  • A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkaerő-toborzó kampányával összefüggő komplex kommunikációs ügynökségi feladatok: 16,7 millió
  • Komplex kommunikációs feladatok ellátása a Nemzeti Egészségmegőrző Központ Nonprofit Kft. részére: 100 millió

Családbarát Magyarország országos programsorozat és kommunikációs kampány 2020” komplex kommunikációs és rendezvényszervezési feladatainak ellátása az Emberi Erőforrások Minisztériuma részére: 100 millió

  • Közösségi média kampányok komplex lebonyolítása az Emberi Erőforrások Minisztériuma részére: 34,9 millió
  • Közösségi média kampányok megvalósítása az Erzsébet Ifjúsági Alap Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság részére: 7,2 millió
  • Médiaügynökségi és kapcsolódó gyártási feladatok ellátása a Petőfi Irodalmi Múzeum és tagintézményei számára: 18 millió
  • Kutatási feladatok ellátása a Budapesti Corvinus Egyetem számára: 18 millió

Balásy Gyula igazán nem panaszkodhat: Csetényi Csaba és Kuna Tibor kegyvesztetté válása óta az ő két cége kapja a kormányzati kommunikációs megbízásokat, és ezzel milliárdos bevételre tesznek szert minden évben. Legutóbb például a Nemzeti Kastélyprogram népszerűsítésével bízták meg Balásy érdekeltségeit.

A kormányzati intézkedéseken túl a kastélyprogramot is Balásy cégei reklámozhatják

Nettó 267 millió forintért reklámozhatja a Nemzeti Kastélyprogramot a New Land Media és a Lounge Design. Ez persze csak aprópénz ahhoz képest, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda nettó 11,8 milliárd forintos szerződést kötött velük a kormányzati intézkedések népszerűsítését szolgáló kommunikációs feladatokra. [featuredbox text=

Erdélyi Katalin

Címlapkép: „Családbarát Magyarország” feliratú zászló a a kisgyerekeknek meghirdetett legszelídebb motorosok felvonulásán Budapesten 2019. szeptember 21.én ( fotó: Botár Gergely/kormany.hu)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2