közbeszerzés

357 millió forintért reklámozzák a Paks2-projektet fesztiválokon és városokban

Mobil interaktív járművel kampányolnak 2020 szeptemberéig több fesztiválon, és egyes megyék ötezer főnél nagyobb lélekszámú településein a Paks2-beruházás mellett. 

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Nettó 357 millió forintért roadshow-zik majd a Paks2-projektet bemutató kamion az országban a Paks II. Atomerőmű Zrt. megbízásából – derül ki az uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számából. A tendert az Euroshow Szolgáltató Kft. nyerte el, és idén február 8-án meg is kötötték a felek a szerződést.

A cég feladata – mint a tájékoztatóban is szerepel –, hogy „a tulajdonában lévő, vagy általa bérelt mobil interaktív járművel közönségtájékoztatási tevékenységet szervezzen.”

Az atomkamionnak 2019 márciusa és 2020 szeptembere között kell járnia az országot Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Somogy és Baranya megye ötezer főnél nagyobb lélekszámú településein. Továbbá a paksi beruházást reklámozzák majd 2019 és 2020 nyarán több fesztiválon, illetve 2019 őszén a Csabai Kolbászfesztiválon is.

A tájékoztató szerint tervezetten 122 településen és összesen minimum 14 fesztiválhelyszínen fogja népszerűsíteni az Euroshow Kft. kamionja a Paks2-beruházást.

Az Euroshow az interaktív járművet korábban is elvitte fesztiválokra. Az mfor.hu 2017-ben írta meg, hogy a cég a Paks II. Zrt. megbízásából 300 millióért kampányol a paksi atomerőmű bővítéséért. A Paks II. Zrt. honlapján részletes tájékoztatás olvasható az interaktív kamionról, a TelePaks TV pedig 2017 augusztusában be is mutatta a járművet.

Jávor Benedek EP-képviselő március elején tette közzé a blogján, hogy adatigényléssel járt utána a Paks2-projektet reklámozó kamion eddigi útjainak. A Paks II. Zrt. Jávornak adott válasza szerint 3 év alatt 145 településen járt a kamion, de ebből mindössze 27 helyen fizetett közterülethasználati díjat, mert a többi önkormányzattól mentességet kapott ez alól a paksi bővítést népszerűsítő roadshow.

Csikász Brigitta

Címlapkép: a Paks2-projektet népszerűsítő kamion (fotó: Paks II. Zrt.)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2