Kórházak, iskolák, önkormányzatok és különböző nemes célok támogatásának hátterében fideszes haveri körök is pénzt zsebelnek be a Szerencsejáték Zrt. leányvállalkozása által kiosztható összegből. Végignéztük, hogy tavaly és tavalyelőtt hogyan alakultak a támogatások, amelyek közül most néhány érdekesebbet mutatunk be. Első rész.
A Szerencsejáték Nonprofit Service Kft. intézi három éve 2014 a Szerencsejáték Zrt. által kiosztott támogatásokat és szponzorációkat. Az Átlátszó kíváncsi volt arra, hogy ezekből mely szervezetek és cégek részesültek 2015-ben és 2016-ban, ezért közérdekű adatigényléssel kikértük a kft.-től a polgári jogi szerződések listáját.
2015-ben a Szerencsejáték Zrt. az árbevétel 0,75 százalékát szánja adományozásra és szponzorációra – mint az a cég honlapján olvasható. Hogy 2016-ban ez az arány változott-e, nem tudni, mert erre vonatkozóan nem található információ.
Az Index 2015-ben foglalkozott az állami cég adakozásáról, és a cikkben megemlítették, hogy nem derül ki, milyen szempontok alapján döntik el a Szerencsejátéknál, kinek, mennyit adnak, mert a támogatási szabályzat nem elérhető a honlapon. Nos, a helyzet a mai napig sem változott.
Támogatásra egyébként magánszemélyek nem pályázhatnak; a nonprofit service kft. ad pénzt művészeti, kulturális és sport tevékenységre, illetve szociális célokra. Így tavaly az „Új Színházért” Alapítvány 15 millió forintot kapott a Szerencsejáték Nonprofit Kft.-től, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület pedig 30 millió forintos támogatásban részesült, ugyanúgy, mint 2015-ben.
A BVC Tanácsadó Kft. 2015-ben az állami cégtől 4 millió forinthoz jutott. Abban az évben a társaság árbevétele 4,7 millió forint lett, így annak nagy részét a Szerencsejátéknak köszönhette.
A kft. ellen – az Opten céginformációs rendszer adatai alapján – 9 végrehajtás van folyamatban, tulajdonosa Kósa Margó, akinek másik érdekeltsége, a Budavári Consulting Kft. a Prekomment Stratégiai Kft.-vel közösen elnyerte 2014 végén a Várkert Bazár fejlesztésének kommunikációjára kiírt tendert 23,9 millió forintért. A Budavár Consultinggal szemben 3 bírósági végrehajtás folyik és 5 üggyel kapcsolatban kérték a tag vagyoni részesedésének lefoglalását.
A KDNP-hez kötődő Familiare Társadalomszervező Központ, amely a csaladhalo.hu-t adja ki, 2015-ben, 2 millió forintot kapott. Ugyanakkor a birosag.hu oldalon a civil szervezetek nyilvántartásában sem ezzel a névvel, sem az interneten megtalálható adószámmal sem található a szervezet. Cím alapján a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontját dobja ki az internet.
Felhívtuk őket, de semmit sem tudtak a Familiare-ról. Ezek után írtunk a csaladhalo.hu-nak, és kértük, hogy adják meg, hogy a szervezetnél kit, milyen telefonszámon tudunk elérni, de eddig nem reagáltak. A Családháló Alapítvány is szerepel egyébként a támogatottak között, 2015-ben 8 millió forintot kaptak.
Korábbi, a Szerencsejáték Zrt.-vel kapcsolatos cikkeink
Orbán Viktor miniszterelnök polgári körének háttérszervezete, a Szövetség a Nemzetért Alapítvány (SZNA) úgy tűnik, nem a honlapja fejlesztésére fordította a 2015. december 29-én számára megítélt 50 millió forintot, azon ugyanis csak annyi található, hogy „Köszöntjük honlapunkon!”.
Mint azt az Átlátszó megírta már, az SZNA vezette Polgárok Házát működtető alapítvány, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (SZPM) 2010 és 2015 közötti kedvezményezetti listáját 135,5 millió forinttal. Idén év elején pedig a 444 számolt be arról, hogy Rogán Antal minisztériuma 20 millió forintot adott a szervezet további működtetésére.
A Kontact Egyesület tavaly 3 millió forinthoz jutott a Szerencsejáték Nonprofit Kft.-től. Az egyesületre vonatkozóan az interneten csak néhány bulizni hívó felhívást találtunk.
A birosag.hu civil szervezetek nyilvántartása alapján kiderült, hogy nem csak a Szerencsejáték segítette a Kontact működését, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériuma is, amely a szervezetnek 2015 tavasza és 2016. március 31. között fiatalok munkavállalása érdekében lebonyolított rendezvényekért mintegy 1,5 millió forintot adott.
A Kontact 2014-re vonatkozó beszámolójában Protzner Andrást jelölték meg a szervezet képviselőjének. Protzner 8,82 millió forintot kapott az Új Nemzedék Jövőjéért Program elnevezésű projektből, amelynek megvalósítására a kormány 3 milliárd forintot szánt az EU pénzéből, és amely átvilágítása során akadtak érdekes dolgok.
A Szerencsejáték a szervezet támogatása mellett Protzner András is szerződött: 2015-ben 350 ezer forint plusz áfás havidíjra szerződtek a jogásszal.
A Szerencsejáték támogatta a Jövő Uniója Alapítványt is, még pedig 10 millió forinttal. A sajtóban a szervezettel kapcsolatban megjelent, hogy 2015-ben 8 millió forintot kasszírozhatott be az állami cégtől.
A már említett indexes cikkben szerepelt, hogy a szervezet az adóhatóság listája szerint nincsen regisztrálva arra, hogy egyszázalékos adófelajánlásokat fogadjon, valamint, hogy a Jövő Unióját a Fidelitas Országos Választmányának elnöke, Tardi Tamás Ákos vezette idén márciusig. A bírósági adatok szerint az alapítvány nem közhasznú, a Szerencsejátéktól „közérdekű célú kötelezettségvállalásként” kapta a támogatást.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!