Egyéb

Már a Pólópokolnál is rendelhető az új, három majmos Átlátszó-póló

2016 karácsonyán bukkantak fel a nem hall-nem lát-nem beszél majmok az Átlátszó pólókon. Mivel 2017-ben is meggyőződéssel valljuk, hogy nem fogjuk be, támogatóinknak is javasoljuk, hogy álljanak ebben mellénk, de legalábbis viseljék a feliratot a pólójukon. A pólók megvásárlásával 3500 forinttal támogatod az Átlátszót. 

Az Átlátszó és a méltán népszerű Pólópokol internetes pólóbolt együttműködése 2013-ban kezdődött, amikor a trafikbotrány kitörése után a Fidesz-frakció az információszabadságot korlátozó törvényt alkotott, valamiféle „visszaélésszerű adatigénylésekkel” magyarázva a gyalázatos, a közpénzköltés társadalmi ellenőrizhetőségét korlátozó lépést.

Ekkor sokunkban felmerült, hogy ha lehet bűn a közérdekűadat-igénylés, akkor ezt a cselekményt bizony elkövettük, „visszaélésszerű adatigénylők” volnánk. Ezt a beismerést demonstrálhatjuk a „visszaélésszerű adatigénylő” felirattal ellátott, Átlátszó-logós pólók hordásával.

Az Átlátszós pólókat itt lehet megrendelni

2014. decemberében aztán az emlékezetes NAV-botrány inspirálta a Keresztapás NAV-pólónkat. Ekkor már javában zajlott a demokratikus értékek terjesztése mellett elkötelezett, részben nyugati finanszírozású civil szervezetek elleni kormányzati támadás, amely az országgyűlési választások után turbófokozatba kapcsolt. Orbán Viktor hadat üzent a nyugatos civileknek, külföldről pénzelt politikai aktivistáknak bélyegezve őket, akik akadályozzák a liberális (azaz a parlamenti) demokrácia lebontásáról szőtt terveit.

Eredetileg viccnek szántuk az Átlátszó harmadik támogató partijára csak a stábtagoknak készült „Soros Army” feliratú pólókat, aztán viszont olyan sokan kérték tőlünk, hogy ezeket is elérhetővé tettük a Pólópokol online pólóboltban háromféle mintával.

Megosztás