A főként uniós támogatásokból fenntartott tanodák jelentik a hátrányos helyzetben lévő gyermekek iskolán kívüli felzárkóztatásának a legfőbb lehetőségét. Hadházy Ákos LMP társelnök szerint a tanodás uniós pályázatok legutóbbi körében hasonló történt, mint a trafikbotrány során: a régi tapasztalt tanodások nem kaptak forrást, viszont az újonnan megjelent cégekkel bőkezű volt a minisztérium. Az Átlátszó által megkérdezett tanodapedagógus szerint el sem olvasták a pályázatukat.
Hadházy Ákos közzétette az uniós pályázaton nyertes tanodák listáját. Ebből az látszik, hogy sokszor egymástól több száz kilométerre lévő tanodákat üzemeltető cégek is nyertek a pályázatokon. Az iskolai alapítványok is nagy nyertesei ennek a pályázati körnek, pedig azok eddig nem is vehettek részt a tanodák működtetésében.
A korrupció ellen küzdő LMP-társelnök kiemelte az egyik nyertesi kört, rávilágítva az egész pályázat visszásságaira. A “Várunk” Alapítvány tíz tanodás pályázaton is nyertes volt. Az alapítvány egyik kurátora Furár Zoltán, akinek kiterjedt üzleti kapcsolatrendszere van.
Hadházy szerint az egyik telepfelszámolási uniós projektben már “bizonyított” az alapítvány: nagyon kamugyanús közbeszerzéseket hajtott végre, ahol a közbeszerzési becsérték fillérre megegyezett a pályázati értékkel, és nem olyan cégek kaptak megbízásokat, amelyeknek nem volt érdemi tapasztalata. Ráadásul Furár egy másik alapítványával csináltatott meg számos projektelemet Hadházy szerint.
Hadházy Ákos közzé tette azokat a leveleket is, melyek a vesztes pályázók küldtek neki. Az egyik Nógrád megyei, a mostani pályázaton vesztes, régi tanodás azt írta neki, hogy:
A pályázat beadása előtt felkerestek minket telefonon “pályázatíró cégek”, hogy ők garantálják a sikerességet, amiért a nyertes pályázatból 1.5 millió forintot kéne kifizetnünk. Állításuk szerint a pályázatba ez az összeg beépíthető. Mikor felhívtam figyelmüket arra, hogy ez nem igaz, akkor: “adunk róla számlát valamilyen elvégzett képzésről, tanulmányról, például szakmai koncepcióról, esetleg hatástanulmányról”. Miután elutasítottam, továbbálltak, bár még egyszer-kétszer bepróbálkoztak.
Az Átlátszó megkérdezte Heindl Péter jogászt, tanodapedagógust, aki a gilvánfai tanoda vezetőjeként is ismert. Ők sem nyertek a mostani pályázaton. Heindl szerint el sem olvasták a pályázatukat az elbírálók.
Erre abból következtetett, hogy nulla pontot kaptak a pályázaton arra szempontra, ami a már régóta működő tanodákat volt hivatott előnyhöz juttatni. Miközben kerek-perec benne volt a pályázatukban, hogy már több éve sikeresen működtetnek tanodát a dél-baranyai kis faluban.
Számos olyan történetet is mesélt Heindl, amik kísértetiesen emlékeztetnek a trafikbotrányra. Például az egyik nyertes pályázó, aki több tanoda működtetését is elnyerte, jelentkezett náluk, hogy nincs meg a szakmai gárdája, így szívesen átvenné a munkatársakat a vesztes pályázóktól.
A Dél-Dunántúlon Heindl szerint a régi tanodások közül csak az nyert most uniós támogatást, aki nem maga írta meg a pályázatot, hanem a mindenkinél kilincselő pályázatírócéggel íratta meg, milliós összegért.
A pályázatokat felügyelő Emberi Erőforrások Minisztériuma a pályázatok körüli balhék miatt felháborodásra reagálva azt mondta, hogy újabb körre írnak majd ki tanodás pályázatot annak érdekében, hogy a régi tanodások is folytathassák működésüket.
A tanév már egy hónapja elkezdődött. Az új pályázatok még sehol sincsenek.
Vágó Gábor
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!