A NER legnagyobb túlélői VI. – Fodor Gábor

 

Bizonyos, a NER-rezsimet a nyilvánosság fórumain oly hevesen támadó és/vagy korábban a szoclib holdudvarhoz tartozó emberek nagyon is egyezkednek a konszolidálódó, „berendezkedő” hatalommal, szívességeket téve neki – háttéralkukkal próbálva elérni régi befolyásuk átmentését.

 

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

Vargabetűknek és cikkcakkoknak, ide-oda pártolásnak többféle mutációját láthatta az olvasó a sorozat korábbi részeiben. A jelenlegi rendszer a különféle alkukkal, pozíciókínálgatásokkal ügyesen manipulálja (illetve hitelteleníti, kompromittálja egyben)  az ellenzéki kötődésű hangadókat és háttérembereket.

Akik a hiúságuk miatt, a „fontos ember” létük megőrzésének görcsös, frusztrált törekvése közepette nem gondolnak bele, (vagy már nem érdekli őket) hogy kollaborálásukkal ők is hozzájárulnak ama kormányzat legitimitásához, amelyet egyébként oly hevesen kárhoztatnak. Ezúttal Fodor Gáborra került sor az arcképcsarnokban.

Sorozatunk korábbi részei

A NER legnagyobb túlélői V. – Eörsi Mátyás

A NER legnagyobb túlélői IV. – Farkas Flórián

A NER legnagyobb túlélői III. – Zoltai Gusztáv

A NER legnagyobb túlélői II. – Jáksó László

A NER legnagyobb túlélői I. – Fényi Tibor

Fodor Gábor: az ember, akinek Orbán Viktor sokat köszönhet. Nem tévedés. Mint Fidesz-alapító, a ’90-es évek első felében a párt csúcsvezetésnek tagjaként Orbán potenciális kihívója és akár utódja lehetett volna. De nem lett – s ezt főképp önmagának köszönheti. Vagyis a politikai éleslátás, taktikai érzék hiányának.

1993 őszén – néhány hónappal a székházügy kirobbanása után – Fodor elhagyta a Fideszt, majd átlépett az SZDSZ-be, s az új pártja jelöltjeként lett ismét képviselő, aztán az MSZP-SZDSZ kormány minisztere. Amivel remek lehetőséget kínált Orbán és támogatói számára, hogy a székházügyet, illetve a körülötte támadt botrányt mint „beépített SZDSZ-ügynökök aknamunkáját” mutassák be. Amelyet a gonosz mesterkedők csak azért szítottak, hogy tönkretegyék a Fideszt.

Ha Fodornak van annyi esze, hogy kritikus belső ellenzékként a pártban marad az 1994-es választási bukásig, akkor nagyon sanszos, hogy a következő tisztújításon őt választják elnökké. De „a Gábor” – ahogy eltérő szavakkal ugyan, de hasonló tartalommal jellemezte szinte mindenki az elmúlt évtizedekben politikai beszélgetések során – nem egy politikai agysebész.

Így aztán lett egy B-kategóriás szadeszes politikus, aki rövid ideig tartó, és maradéktalanul sikeresnek még nagy jóindulattal se mondható (a Horn-kabinetben oktatási, a Gyurcsányéban környezetvédelmi) miniszterségeit leszámítva csak tengett-lengett az SZDSZ-frakcióban.

Abban (pártállástól függetlenül) szinte mindenki egyetértett, aki akár csak felületesen ismerte őt, hogy Fodor nem elég kitartó (magyarul: rettenetesen lusta), nem képes arra a stratégiai építőmunkára, amely minden vérbeli csúcspolitikus sajátja. Így aztán hiába indult 2000-ben Demszky Gábor ellen a pártelnökségért, nem választották meg. Csak 2008 júniusában, „last minute” jutott az SZDSZ élére.

Javítani nem tudott a párt helyzetén, sőt: az általa vezetett SZDSZ 2009 júniusában megsemmisítő kudarcot szenvedett az uniós választásokon. Hogy azért-e, mert nem jelentett igazi fenyegetést vagy a régi szakkollégiumi idők miatti nosztalgiából, de állítólag Orbán nem igazán haragudott Fodorra: azt mondják, a „szakítás” után is beszélő viszonyban maradtak.

E poszt írójának egy, az idők során több nagyobb médiacégnél vezető beosztásban dolgozó, kitűnő forrásokkal rendelkező újságíró azt mondta évekkel korábban, bizalmasan: azért aki „látta Lenint”, tehát ott volt az alapítók között, azzal Orbán igyekszik valamennyire jóban maradni. (Itt nem árt közbevetni: egyes feltételezések szerint az Simicska-Orbán konfliktusnál is inkább Simicska szakított Orbánnal. Az utóbbi nem akarta az ügyet a nyilvánosság elé vinni, „házon belül” rendezte volna.)

Fodorral meg különösen jó volt a viszony: Orbán segítőkészen állt Fodor megkereséseihez, minden gond nélkül fogadta, ha találkozni akart vele – mesélte e forrás. Mint ahogy 2008 nyarán hivatalosan is találkoztak – igencsak szívélyes, majdhogynem „elvtársias” légkörben.

De a 2009-es vereséggel Fodor megbukott, 2010-ben pedig de facto a pártja is eltűnt (hogy aztán pár év múlva de jure is megszűnjön.) Fodor azonban nem búsult: hamarosan új pártot gründolt. Hogy miből telik profi honlapra, irodára, telefonvonalakra, szervezésre? Ezt a legtöbben csak találgatták, de egy riport utánajárt a konkrétumoknak.

2014 januárjában (még jóval az Orbán-Simicska balhé előtt) a hvg.hu írta:

„Még az MLP indulásakor a HVG részletesen foglalkozott a Fodor mögött egykor álló üzleti körrel. Az SZDSZ elnökeként tanácsadója volt például az IT-üzletágban meggazdagodott milliárdos, Törő Csaba. Mint arról a hetilap beszámolt, a milliárdos ebben a kormányzati ciklusban a Geohidroterv nevű cégén keresztül konzorciumi partnere a Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási beruházásban a Fidesz-közeli üzletember, Simicska Lajos cégének.

Szintén Fodor támogatója volt egykor Mesterházy Ernő, aki a BKV-körüli ügyek miatt került még a 2010-es kampány idején az ügyészség látókörébe. A HVG meg nem nevezett szocialista forrásokra hivatkozva azt állította, Mesterházy Ernő – aki bizalmas kapcsolatot ápolt korábban Simicskával is – feltűnt befolyásos szocialista körökben is, állítólag felvette a kapcsolatot Velez Árpád pártigazgatóval.”

A gyanú pedig csak erősödött, amikor a Fidesz-politikusok rokonainak állami kinevezése vagy megbízása ellen oly hangosan tiltakozó Magyar Liberális Párt elnökének házastársából miniszteri biztos lett. (Itt nyert értelmet a bizalmas forrás ama közlése, hogy a szakítás dacára Orbán odafigyel Fodor környezetére, s szívesen besegít, ha megkeresik valami egzisztenciális problémával.)

„Czeizel Barbara Fodor Gábor felesége, bár nem élnek együtt. Czeizel Barbara a korai fejlesztés területén Magyarország legelismertebb szakemberei közé tartozik. Szakmájával, munkájával kapcsolatban maga hozza meg döntéseit.” – fogalmazott a Magyar Liberális Párt közleménye az Index összeférhetetlenséget firtató kérdésére.

Fodor nem jön zavarba – sem családtagja kinevezésétől, sem a kormányellenes liberális politikusnál furcsa nexusaitól. Mostanság is az inflagrantiból magát sármosan kidumálni akaró férfi hidegvérével magyarázza a bizonyítványt.

„Nem hívott fel engem Kósa Lajos, hogy kampányoljunk a kvótanépszavazás előtt, és a Fidesz sem ígért nekünk pénzt […] a Liberálisokat nem lehet besározni, a párt bátran cselekszik, fotelből nem lehet forradalmat csinálni, nem lehet passzivitásra biztatni az embereket. Rossz kérdésre is van jó válasz, ebben az esetben az igen a jó válasz, hitet és reményt kell adni az embereknek, akik otthon maradnak, az Orbán rezsimre bízzák a döntést – fogalmazott. Fodor Gábor kijelentette: az igen egy igen az Európai Unióra, és egy erős jelzés a kormányzatnak.” – fejtegeti.

Holott mindenki tudja, akinek van egy csöpp esze, hogy ezen a referendumon a befogadáspártiaknak teljesen értelmetlen részt venni. Néhány tízezer vagy pár százezer igen szavazat legfeljebb arra jó, hogy segíti a Fideszt az érvényességi és eredményességi  küszöb átlépésében, valamint legitimálja a kormánypropagandának szánt népszavazást: lám, az ellenzék is részt vesz. De Fodornak szeme sem rebben, rendületlenül löki tovább a sódert.

Érdemes végigolvasni Sztanyiszlav Belkovszkij politikai elemző Putyin – Az ember, aki nem létezett című kötetét. Annak is leginkább a Putyin és az oroszországi ellenzék: az ikertestvérek alcímet viselő fejezetét.

„Az oroszországi ellenzék nem küzdött a hatalomért. Mindvégig a hatalomnak, a hatalom politikai és polittechnológiai mechanizmusának része volt. És a különböző ellenzékiek nem annyira a hatalommal, mint inkább egymással harcoltak.

A Vlagyimir Putyin hatalmán belüli előnyös pozíciókért. […] az ellenzéki tevékenység éveken át lényegében a biznisz egyik formájává vált, mégpedig a választók szavazatainak vagy egyszerűen a népi kezdeményezésnek (feltételesen szólva, a Bolotnaja téri energiának) pénzre váltásává.

Ennyi az egész. Ezért van az, hogy ellenzéki körökben egyáltalán nem kevesebb tolvajjal és rablóval találkozhatni, mint a hatalommal azonos nevű pártban. Egyszerűen csak az ellenzékiek egy csoportja a Kremlhez való közelségével keres pénzt, a másik pedig a demonstratívan bemutatott, ellene folytatott harccal. Ennyi az összes különbség. (302, 325-326.o.)

Belkovszkij mintha az itthoni szitut jellemezte volna, hát nem? Ennek a korrupciót államosító tekintélyuralmi gépezetnek éppúgy tartozéka, alkatrésze az „elmúlt nyolc” év szoclib gárdájának jelentős része (tisztelet az esetleges kivételeknek) mint a NAV, a TEK, vagy az MTVA. Az ilyen „udvari ellenzékiek” ugyanúgy rezzenéstelen arccal képesek megmagyarázni, miért nem elvtelen paktálás, amit csinálnak, ahogyan Lázár vagy Rogán szokta kidumálni az aktuális mutyit.

Mindehhez e poszt írójaként két dolgot fűznék hozzá lezárásképp. Egy: szabadpiaci és szabadgondolkodó liberálisként én kérek elnézést a NER-kritikus polgároktól az idézett közszereplő helyett. Kettő: jelezném, hogy ez a, magát liberálisnak nevező illető nem velem van, ne tessék őt semmilyen módon hozzám kötni.

„Bátran fel kell egyenesíteni a gerincünket és ki kell mondani: elég volt a passzivitásból!” – mondta Fodor Gábor az ATV-ben. Azt hiszem, abban a vélekedésben nem kevesen osztozunk, hogy Fodorra rá is férne némi gerincegyenesítés. S itt most nem hátfájással összefüggő, és csontkovács által orvosolható problémákra gondolok.

Papp László Tamás

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.