Egyéb

Kitolt az időjárás Mészáros Lőrincékkel

A hideg és a sok eső miatt csúszik a szilvásváradi lovarda és stadion építése.

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

2015. november végén jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, hogy a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság meghívásos építési tenderét egyedüli ajánlattevőként a Mészáros és Mészáros Kft. nyerte az Euro Campus Kft.-vel közösen.

A felcsúti polgármester cégével konzorciumban dolgozó Euro Campus Kft.-t tavaly júniusban, fél évvel a szilvásváradi közbeszerzés elnyerése előtt vette meg az FK Invest Befektető Kft., aminek szintén akkor lett tulajdonosa Forró Zoltán, aki azóta a vállalkozás egyik alapítójával, az egri Kovács Imrével együtt birtokolja a céget.

Forró neve onnan lehet ismerős, hogy ő volt Demszky Gábor (SZDSZ) egykori budapesti főpolgármester városházi kabinetfőnöke.

Bielek Péter, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. vezérigazgatójának 2010-ben nyilvánosságra került rendőrségi vallomása szerint Forró a BKV igazgatóságának tagjaként lobbizott Hagyó Miklósnál és Mesterházy Ernőnél azért, hogy az általa favorizált cégeket hirdessék ki győztesnek az FKF közlekedésirányítási rendszerének kialakítására kiírt milliárdos tenderén.

A szilvásváradi munka három ütemből áll:

1, a régi lovarda felújítása, új lovarda építése

2, parkoló-, közmű- és útépítés, környezetrendezés

3, stadionépítés

A beruházás költségét a Ménesgazdaság nettó 4,6 milliárd forintra becsülte, de végül 6,2 milliárd forintról szerződtek a kivitelezőkkel. Vagyis 1,6 milliárd forinttal drágábban készíti el a felcsúti polgármester cége és annak partnere.

„Én annak a híve vagyok, hogy ne végezzünk félmunkát. Egy olyan építkezés ez, amelyet megérdemel Szilvásvárad, a magyar lovas társadalom, a lószerető közönség. Ha már egyszer hozzákezdünk, olyan létesítményt építsünk, amely évtizedekre kiszolgálja az igényeket.” – nyilatkozta a HEOL-nak Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, aki a költségek emelkedését többek közt a fedeles lovarda geodéziai adottságaival magyarázta.

A néhány napja megjelent tájékoztatás szerint a Ménesgazdaság módosította a kivitelezőkkel kötött szerződést. A projekt szerencsére nem lesz még drágább, csak csúszik.

A közbeszerzési adatbázisba feltöltött dokumentum szerint három dolog lassítja a beruházást:

1, 2015. november 13. és 2016. május 13. között összesen 14 napon volt 0 C fok alatt a hőmérséklet, és 4 munkanapon esett 10 milliméternél több csapadék

2, 2016. február 10-én több mint másfél havi, összesen 49,9 milliméter csapadék hullott egy nap alatt, és „a munkaterület K-i oldalán húzódó patak két helyen is kiöntött a medréből, és betört a munkaterületre, valamint a rézsű oldalán keletkezett buzgárokon át folyamatosan ázott a munkaterület”

3, rájöttek, hogy a II. ütembe tervezett közműépítés elvégzése nélkül nem tudják befejezni az I. ütemet

A kormány által még 2014-ben kiemelt jelentőségűvé nyilvánított beruházás ezért 18+17+44, tehát összesen 79 munkanapot csúszik. Ha addig semmi nem jön közbe, elvileg augusztus 15-re készül el az első ütem, a lovarda. Utána jöhet a stadion.

Erdélyi Katalin

A céginformációt az Opten szolgáltatta. A címlapképen szereplő látványterv forrása a szilvasvarad.hu.

 

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2