Egyéb

1,5 milliárd forintos régészeti megbízást nyert egy Fidesz-közeli takarítócég

A debreceni Déri Múzeum régészeti tenderén lett befutó a takarítással és építkezéssel foglalkozó Tömb 2002 Kft., amely egy botrányos, még az első Orbán-kormány idején történt ingatlanosztáson keresztül hozható kapcsolatba a fideszes Halász Jánossal.

 

tamogatoi_rontgen_jav2

 

 

Halász János 2000 és 2002, majd 2003 és 2005 között volt a Fidesz-frakció szóvivője, 2015. novemberében pedig újra ő kapta ezt a megbízást. Halász mindig is aktív politikus volt: az első Orbán-kormány idején néhány hónapig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára volt, 2006 és 2010 között a Kósa Lajos által vezetett Debrecen alpolgármestere volt, majd 2010 és 2013 között az EMMI parlamenti államtitkára, 2013-tól pedig kulturális államtitkárként tevékenykedett. 2015 novemberében újra ő lett a Fidesz-frakció szóvivője.

2012-ben a Magyar Narancs írt részletesen a hajdúböszörményi TÖMB 2002 Kft.-ről, ami 2010 után sorra nyerte a különböző közbeszerzéseket, feltűnően sokszor versenytárs nélkül. A cég megbízásai nagy részét a a Hajdú-Bihar megyei önkormányzattól nyerte el azután, hogy a közgyűlés Fidesz-többségűvé vált, de az EMMI-nek is dolgoztak.

Hogy mi köze Halász Jánosnak a Tömb 2002 Kft.-hez? A fideszes politikus és a sikeres vállalkozás közötti kapocs egy 2001-es, botrányos ingatlanügy.

Halász az első Orbán-kormány alatt az Országgyűlés Társadalmi Szervezetek bizottságának tagjaiból létrejött, az állami ingatlanok civil szervezetek közti elosztását felügyelő, azok pályázatait elbíráló albizottság elnöke volt, a kedvezményezett civil szervezetek közül pedig több is Fidesz-közeli volt. Például a Magyar Diákok Kultúrájáért Egyesület (MDKE), amely 22 ingatlanhoz jutott; és a Derecske és Térsége Fejlődéséért Alapítvány (DTFA), amely megkapta a helyben kiosztott mind a 9 ingatlanrészt.

Az MDKE élén a pályázat beadásakor Balázs Ákos debreceni fideszes önkormányzati képviselő állt, a döntés idején viszont már Mező Barna, aki egyben a DTFA vezetője is volt. A botrány kirobbanása után az MDKE néhány ingatlant kénytelen volt visszaadni, de egyéb következménye nem igazán lett az ügynek.

Egy évvel később, 2002 elején azonban megalakult a hajdúböszörményi Tömb 2002 Bt., amelynek kültagja Mező Barna húga volt, két évvel később pedig a nő férje, Török Imre lett a cég ügyvezetője és beltagja. 2006-ban Hajdúböszörményben fideszes polgármestert választottak, Mező Barna és a családi vállalkozás karrierje pedig felívelt: Mező az önkormányzat városfejlesztési osztályvezetője lett, a Tömb 2002 Bt. pedig egymás után kapta a megbízásokat a fideszes országgyűlési képviselő, Rácz Róbert által vezetett megyei önkormányzattól.

Török Imre és felesége 2010-ben átalakította a bt.-t Tömb 2002 Kft.-re, amelynek neve hajdúsági pletykák szerint Török Imre vezetéknevének első két betűjéből, és Mező Barna monogramjából tevődik össze, mutatva a kettejük közötti rokoni kapcsolatot.

Rácz Róbert 2011 óta a Hajdú-Bihar megyei kormányhivatal vezetője, Mező Barna pedig a kormányhivatal alá tartozó foglalkoztatási főosztályt irányítja.

A Tömb 2002 Kft. legutóbb 2014-ben került a hírekbe egy gyanús KLIK-tender kapcsán, melyről a Népszabadság írt: a hajdúböszörményi iskola két új lakásotthonának megépítésére vonatkozó 70 milliós közbeszerzést úgy nyerte meg a Tömb 2002 Kft., hogy a tenderen induló egyik versenytársa, az Épít-Takarít Bt. székhelye Török Imre lakcíme, tulajdonosa pedig Török Imre testvére volt (a cég 2015 nyara óta már Török Imre és felesége, Mező Barna hugának tulajdonában van), másik vetélytársával, a DH-Szerviz Kft.-fel pedig korábban már nyert együtt közbeszerzést.

A KLIK a Népszabadság cikke után belső vizsgálatot indított, majd új tendert írt ki, melyen a Tömb 2002 már nem indult, és végül a Nova-Bau 89 Kft. nyert meg.

Nemrégiben azonban a Tömb 2002 Kft. kapott egy sokkal nagyobb megbízást: a debreceni Déri Múzeum régészeti munkákra vonatkozó, összesen 3,5 milliárd forintos közbeszerzésének kisebbik, másfél milliárdos részét nyerte el a Salisbury Kft.-vel közösen.

Március elején jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, hogy a debreceni Déri Múzeum régészeti szolgáltatások tárgyú tenderén február közepén eredmény született. A tender első felét, a nagyberuházásokhoz kapcsolódó megelőző régészeti feltárásra vonatkozó 2 milliárd forint értékű munkákat a Salisbury Régészeti Kft. nyerte, a tender másik részét, a 1,5 milliárd forint értékű régészeti bontómunkákra vonatkozó megbízást pedig közös ajánlattevőként a Salisbury és a Tömb 2002 Kft. kapta. Rajtuk kívül egyébként más induló nem is volt a nyílt eljáráson.

Megkérdeztük a múzeumot, hogy hol és milyen beruházások/építkezések miatt van szükség a 3,5 milliárdos régészeti munkákra, az alábbi választ kaptuk:

„A Déri Múzeum, mint Hajdú-Bihar megye területén régészeti akkreditációval rendelkező, megyei hatókörű városi múzeum 2015. október végén azzal a céllal írt ki EU-s értékhatár fölötti régészeti szolgáltatásra nyílt közbeszerzési eljárást, hogy az idei évben és az ezt követő 2 évben várható, Hajdú-Bihar megyében esedékes nagyberuházások (M 4 és M 35 autópályák; 471-es út rekonstrukció és Hajdúsámson elkerülő építése; Debreceni Ipari Park létesítése, hogy csak a legnagyobbakat említsük) által érintett régészeti lelőhelyek régészeti feladatellátását képes legyen ellátni.

A közbeszerzési eljárást lezáró szerződés keretjellegű, mely szerint csak akkor és olyan mértékben történik megrendelés, ha a fent felvázolt nagyberuházásoknál a régészeti feladatok elvégzése ténylegesen szükségessé válik és azok volumene meghaladja intézményünk saját kapacitását. Ezen régészeti feladatokat viszont – tekintettel a tavalyi (2015.évi) munkák volumenére – az elkövetkező 3 évben az eljáráson nyertes Salisbury Kft és Tömb 2002 Kft. bevonása, valamint a fenti közbeszerzési keret igénybevétele nélkül nem lenne képes a Déri Múzeum egyedül ellátni.”

Mindez azonban nem magyarázza meg azt, hogy miként nyerhetett a Tömb 2002 Kft. a tenderen, amelynek ajánlati felhívásában az szerepel, hogy „Alkalmasságot kizáró feltétel a II. részajánlat tekintetében, ha (…) az ajánlattevő az előző három üzleti évben a közbeszerzés tárgyából származó nettó árbevétele összesen nem éri el a 150 M HUF-ot”, márpedig a Tömb 2002-nek régészeti bontómunka egyáltalán nem szerepel a tevékenységi körei között.

A hajdúböszörményi cég honlapján is az olvasható, hogy „A TÖMB 2002 BT 2002. februárjában jött létre, a fő tevékenysége a takarítás, tisztítás, valamint a parkfenntartás és a karbantartás.”, és referenciáik nagy része valóban takarításról is szól.

Honlapjuk szerint a debreceni Déri Múzeumot 2008. szeptember 1. óta ők takarítják, január végén hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során nyerték el a budapesti Néprajzi Múzeum két éves takarítására kiírt tendert 19,5 millió forint értékben, és folyamatosan nyerik a Rácz Róbert által vezetett megyei kormányhivatal által kiírt karbantartási megbízásokat is, de tavaly augusztusban elvitték a kormányhivatal nettó 207,5 milliós takarítási tenderét is.

Erdélyi Katalin

A cégadatokat az Opten és a Céginfó szolgáltatta. Címlapkép: vagy.hu

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42