Egyéb

Nemzeti bérszámfejtés: káosz 1,5 milliárdért

Jelentős, akár 50 százalékra is tehető azon köztisztviselők-közalkalmazottak aránya, akik késve vagy hibásan kapták meg adóigazolásukat munkáltatójuktól, akad, aki emiatt lekésheti a bevallási határidőt is. A zavarért az érintettek a tavaly óta a Magyar Államkincstárba központosított „nemzeti bérszámfejtést” okolják.

 

banner2_mozgo_2

 

1,5 milliárd forint uniós támogatást nyert a Magyar Államkincstár (MÁK) 2012-ben az úgynevezett központosított illetményszámfejtő rendszer, az úgynevezett KIRA-program kidolgozására. A KIRA lényege: valamennyi „állami” foglalkoztatott: a közalkalmazottak és a köztisztviselők, 10 ezer 500 költségvetési szerv 700 ezer alkalmazottja bérszámfejtése ugyanott, a Magyar Államkincstárban, közös bérszámfejtő-program alapján történjék.

A MÁK és konzorciumi partnere, a MÁK-tulajdonú Kincsinfo Kincstári Informatikai Nonprofit Kft. az uniós támogatott projekteket nyilvántartó oldalon olvasható leírás szerint 2014 őszére tervezte a projekt befejezését, ehhez képest ténylegesen tavaly novemberben indult el élesben a KIRA.

Kezdetektől szóltak cikkek arról, hogy nem zökkenőmentes az átállás, késnek a fizetések, a MÁK azonban rendre tagadta a felvetéseket. Az Átlátszó több olvasója is jelezte ugyanakkor, hogy mostanra – köszönhetően az szja-bevalláshoz szükséges munkáltatói adóigazolások elkészítési és kézhez adási főszezonjának – eluralkodott a káosz.

„A kincstár bedugult, senki nem veszi fel a telefont, nem lehet kompetens információt kiszedni belőlük. Az adózók a munkáltatónál reklamálnak, mondván, hogy az ő kötelességük lenne a hibátlan jövedelemigazolás kiadása. A munkáltatók a kincstárra mutogatnak, és nem írják alá a rossz jövedelemigazolásokat.” – panaszolta egy köztisztviselő.

A munkáltatóknak január 31-ig kell (kellett volna) a valós tartalmú adóigazolásokat átadni a munkavállalóknak – így rendelkezik az adózás rendjéről szóló törvény. A MÁK megkerülte ugyan az Átlátszó kérdéseit, a mismásoló válaszból ugyanakkor az derül ki, hogy bár az ellenkezőjét állítja, nem teljesítette a kötelezettségét:

„A Kincstár határidőre átadta a foglalkoztatók részére a 15M30 jövedelemigazolásokat. A foglalkoztatók részére a Kincstár területileg illetékes igazgatóságai 2016. január 30-31., legkésőbb február 1-jén – megállapodás függvényében – e-Adat rendszeren keresztül állományban, vagy papír alapon adta át a jövedelemigazolásokat.”

Ha ugyanis ők „legkésőbb február elsején” adták át az igazolásokat, képtelenség, hogy a munkáltatók tartani tudták az őket kötelező határidőt, különös tekintettel arra, hogy 31-e vasárnapra esett. Ráadásul az „átadás” akkor jogszerű, ha a munkavállaló kézbe vette az igazolást és ezt aláírásával igazolta – márpedig ez, adott esetben többszáz dolgozó esetében nem pár órás adminisztráció.

Ami pedig a hibákat illeti, nem kaptunk választ arra, hogy mekkora arányban reklamáltak a MÁK-nál, stimmelhet-e panaszos olvasóink becslése, amely szerint akadhat közintézmény, ahol akár minden második igazolás hibás lehet. Úgy tudni, még a NAV-dolgozók között is akad, akinek gondok vannak az igazolásával, egy másik közintézményben pedig negatív jövedelemről is kaptak „igazolást” dolgozók.

A MÁK ezzel kapcsolatban csak annyit válaszolt: ha jelzik a kincstárnak a hibát, javítanak.

Holott a precíz ügyvitel koránt sem öncél: a párhuzamosan vállalkozási tevékenységet is végző adózóknak (a közalkalmazottak közül tipikusan ilyenek lehetnek például a pedagógusok) február 25-e az adóbevallás határideje, márpedig sokan tartanak tőle, hogy ezt önhibájukon kívül lecsússzák.

„Olyan képtelen ötletek voltak a kincstár ügyintézőitől – nevüket sem vállalják és írásba sem adták – hogy a rossz jövedelemigazolást adja ki a munkáltató, annak alapján az adózó végezze el az adóbevallást, és ha majd egyszer megkapja a jó jövedelemigazolást, akkor csináljon önrevíziót. Köszönjük az ötleteket, a NAV dolgozói nevében is!” – írja egy dühös köztisztviselő.

Rádi Antónia

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2