Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A bíróság fizetésképtelenné nyilvánította a tavaly tavasszal a hivatalos közlések szerint öngyilkosságot elkövetett Welsz Tamás érdekeltségében volt Charity March – Jótékonysági Menet Kft.-t. A cég ügyvezetője, Welsz volt élettársa mégsem jelenteti meg a párja életéről és haláláról írt leleplezőnek szánt könyvét.
Az afrikai celebkirándulás, a Bamako-Rally partnereként emlegetett kft a Seychelle-szigeteki Cavalli Continental Ltd. tulajdona, s Welsz halála óta özvegye, Horthy Andrea vezette a felszámolás minapi elrendeléséig. Ő a tulajdonos-ügyvezetője a révkomáromi testvércégnek, a Charity March Slovenskónak is – utóbbi információink szerint a szlovák hírszerzés figyelmét is felkeltette, azzal a gyanúval, hogy ott is folyik a Magyarországon nagy vihart kavart útlevél-kereskedelem.
A kiváló Közép-afrikai kapcsolatokkal rendelkező Welsz afrikai országok, főképp Bissau-Guinea által kiállított úti okmányokat szerzett be megrendelőinek – köztük az egy évvel ezelőtti sajtóhírek szerint Simon Gábor, jelenleg csalással gyanúsított volt MSZP-elnökhelyettesnek is, ám ezt Simon ügyvédje cáfolta. Utóbbi ügyben azóta sem kerültek elő megdönthetetlen bizonyítékok, a borítani tervező Welsz mindenesetre a rendőrautóban lett rosszul, majd meghalt, állítólag mérget vett be.
A most felszámolás alá került kft fő tevékenysége személygépjármű-kereskedelem, a gyakorlatban használt magyar mentőautókat szállított afrikai országokba, kihasználva a Bamako-Rally kínálta lehetőségeket; a rally „humanitárius partnere” 2008 óta az a Magyar Afrika Társaság, amelynek a javára rendezték azt a teniszgálát a minap a Tabánban, amelyen kormánytagok, köztük Pintér Sándor belügyminiszter is részt vettek.
A Charity March Kft. igen friss volt: még a hosszú újévi ünnepnapok idején, január 3.-án elkészítette tavalyi mérlegét, amelyből kiderül: árbevételt nem termelt, saját tőkéje mínusz 75 millió forint volt, tartozásai 94 millióra rúgnak.
A felszámolás elrendeléséig ügyvezetőként tevékenykedő Horthy egyébként nemrégiben nagy médiavisszhangot kapott, amikor elhatározta, könyvet jelentet meg párjáról a Welsz-rejtély címmel. A csak online terjesztésűnek ígért kiadvány honlapján azonban jelenleg az áll, hogy a szerző „hosszas mérlegelés után” meggondolta magát, nem adja ki a munkát, mondván, a kézirat megjelenése „beláthatatlan következményekkel járna”, a már befizetett pénzeket visszautalják.
Rádi Antónia
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.
Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból
Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásNégymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!