Budai Gyula korábban azt állította, hogy „[k]özel 1000 milliárd forint az az állami teher, amit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés tartalmaz, ha a Malév felszámolásba kerül.” Ennek alátámasztásául felolvasott a szerződésből, egy szerződésoldalt fel is mutatott, de a sajtó képviselőinek a sajtótájékoztatón nem adta oda az iratot. Ezután közérdekű adatként kértük ki tőle a szerződéseket, de azokat nem adta ki.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ma (alig megcsonkítva) nyilvánosságra hozta a Budapest Airport privatizációjával összefüggő szerződéseket.
A közzétett szerződésekből és a sajtótájékoztató fotójából beazonosítható, mire is gondolhatott Budai Gyula:
Az egyetlen probléma a kormánybiztos úr hivatkozásával az, hogy a szerződés hivatkozott része nem a Malév felszámolásáról, hanem a Budapest Airport felszámolásáról rendelkezik.
Az Átlatszó azután fordult adatigényléssel a szervezethez, hogy az ügyvédi kamara visszautasította Szuverenitásvédelmi Hivatal „információk bejelentését” célzó együttműködési javaslatát.
Nem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék kötelezte a közmédiát, hogy adjon ki az Átlátszó újságírójának minden olyan szerződést, amit az elmúlt öt évben kínai szervezettel kötött.
Megtagadta a közmédia azt a közérdekű adatigénylésünket, amelyben a 2020 – 2024 közötti időszakban bármilyen, Kínában honos szervezettel kötött szerződését kértük ki.