A kitelepítések és az imperialisták

Ismételten foglalkoztunk azzal az uszító- és rágalomhadjárattal, amelyet a nyugati imperialista kormányok folytatnak a Magyar Népköztársaság ellen azért, mert – uram bocsáss – merészeltünk fővárosunkból arisztokratákat, fasiszta tábornokokat, Horthy csendőr- és rendőrtisztjeit, gyárosokat és bankárokat kitelepíteni. Az uszító és rágalmazó hangversenyt az Amerikai Egyedsült Államok kormánya vezényli, amelynek füttyszavára – mint mindenben, ebben a kérdésben is – szolgai engedelmességgel táncolnak angol, francia és egyéb csatlósai. Az amerikai imperialisták, angol és francia szolgáikkal egyetemben, most az Egyesült Nemzetek Szervezete elé akarják vinni ezt a kérdést, a békeszerződés és az emberi jogok “megsértésével” vádolva bennünket. Az amerikai imperialisták arra kényszerítik az ENSZ-t, hogy a népek békéjének és együttműködésének előmozdítása helyett, háborús uszítással foglalkozzék. Mert a budapesti kitelepítések kapcsán az ENSZ elé terjesztendő “vád” a békeszerződés és az emberi jogok állítólagos megsértéséről semmi egyéb, mint tömény háborús uszítás.

Az amerikai, angol, francia uszítók a budapesti kitelepítésekkel kapcsolatban az “emberi jogok”ról csak úgy általában szeretnek beszélni. De beszéljenek csak az urak kézzelfoghatóbb módon, konkréten arról, hogy kiket védelmeznek. És ha nem beszélnek erről ők, majd beszélünk róla mi!

86%

Év végéig még

14 672 646 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Nos, kiknek az “emberi jogait” védelmezik?

A múltkor már megneveztünk néhány nevet: Rakovszky Ivánt, Lázár Andort, Horthy minisztereit, Éliássy Sándort, Bezzegh-Huszágh Miklóst, Horthy rendőrfőkapitányait, vitéz Rapaics Richárdot és Kárpáti Camillót, Horthy tábornokait, Eszterházy, Hunyadi, Keglevich, Hoyos grófokat, Montenuovo herceget.

Ezt a listát kiegészíthetjük. Truman és Acheson urak, angol és francia szolgáikkal egyetemben, védik Radocsay László, Purgly Emil, Röder Vilmos, Ivády Béla, Széll József, vitéz Gyulay Tibor, Horthy minisztereinek “jogait” , védik báró Hazay, Dörge Frigyes bankárokat, védik Rionfalvy Dániel, Baitz Oszkár, Schweitzer István tábornokokat, védik lovag Rományai Czoegler Gusztáv és Huszár Ágoston csendőrvezérőrnagyokat, Nemesszeghy László, Szentpétery János csendőrezredeseket, védik gróf Csekonics Arzén, gróf Markovich Miklós, gróf Zichy György, báró Prónay Gábor, báró Kruhina Károly “emberi jogait” .

Szolgálhatunk nemcsak egyes nevekkel, hanem a végrehajtott kitelepítés összefoglaló adataival is. A Magyar Népköztársaság belső rendjéért felelős hatóságok kitelepítettek Budapestről 21 horthysta minisztert, 25 volt államtitkárt, 190 horthysta tábornokot, 1012 horthysta törzstisztet, 274 régi rendőrtörzstisztet, 88 csendőrtisztet, 812 vezető horthysta államhivatalnokot, 176 gyárost, 157 bankárt, 391 nagykereskedőt, 292 nagybirtokost, 347 kapitalista vállalati igazgatót. A kitelepítettek között volt 9 herceg, 163 gróf, 121 báró, 8 lovag, 195 vitéz.

Meg vagyunk győződve róla, hogy az angol, a francia és az amerikai munkások egyet fognak érteni a magyar munkásokkal, akik nemcsak helyeslik a Magyar Népköztársaság kormányáénak ezt az önvédelmi, politikai rendszabályát, hanem kifogásolják – igen helyesen–, hogy ezt az összeesküvő, konspiráló, rémhírterjesztő társaságot miért hagytukilyen sokáig háborítatlanul budapesti luxusvilláikban. Az amerikai, az angol, a francia dolgozók éppúgy meg fogják érteni, mint a magyar dolgozók, hogy az imperialisták azért ordítoznak az “emberi jogok” megsértése miatt, mert a kitelepítésekkel kissé megzavartuk a kémkedéssel és összeesküvések szervezésével foglalkozó külföldi követségek terveit és számításait. A Szolnok és Szabolcs megyébe telepített csendőr- és rendőrtisztekkel a követségi uraknak ezután persze nehezebb lesz összeszűrni a levet a Magyar Népköztársaság ellen, mint eddig itt Budapesten.

Mi értjük, hogy az imperialisták – a grófokat, tábornokokat és csendőrtiszteket védelmezve – igyekeznek leplezni “felháborodásuk” igazi okait és krokodilkönnyeket sírnak – óh – nem a kitelepített hercegek és bankárok–, hanem az állítólag kitelepített kisemberek fölött!

Közönséges rágalomról és hazugságról van szó! Egyetlen egy dolgozó kisembert sem telepítettünk ki. Hatóságaink a legnagyobb gonddal vigyáznak arra, hogy még véletlenül se érje semmiféle bántódás az értelmiséget, a kisembereket. Ez természetes, pártunk és kormányunk egész politikájából, a nemzeti egység politikájából szervesen következik.

Ez tehát a politikai háttere a kitelepítésekkel kapcsolatos imperialista uszításnak.

Mi jogilag a helyzet? Igaz-e, hogy megsértettük a békeszerződést? Hazugság ez is. A békeszerződés nem tiltja, hanem előírja, hogy a fasiszta, demokráciaellenes elemeket megfékezzük. A békeszerződésben szó van az emberi jogok védelméről, de arról nincs szó, hogy Horthy tábornokainak okvetlenül Budapesten és okvetlenül luxusvillákban kell lakniok. A békeszerződés “emberi jogokról” szóló cikkelyeinek értelmezését nem bízzuk a magyar fasiszták, arisztokraták és bankárok amerikai barátaira. Mert ha rájuk bíznánk, akkor még azt is kiderítenék, hogy a békeszerződés szerint tilos bántani a nagybirtokosokat és tőkéseket és tilos felépíteni hazánkban a szocializmust. Márpedig a népi demokrácia ellenségeinek eltávolítása fővárosunkból a szocializmus gazdasági építését biztosító politikai rendszabály. Ha az egyikhez jogunk van, jogunk van a másikhoz is.

A békeszerződés nem tiltja meg, hogy népköztársaságunk kormánya éljen a politikai önvédelem jogával, és nem helyezte hatályon kívül azokat a régi magyar törvényeket és rendeleteket, amelyek alapján a demokráciaellenes elemek kitelepítését a fővárosból végrehajtottuk. A népköztársaság sem hozott olyan törvényt vagy rendeletet, amely hatályon kívül helyezte volna az 1939-es rendeleteket, amelyek szerint ki lehet tiltani a fővárosból a közrendre és közbiztonságra káros személyeket. Horthyék “közrendjére” a munkások, a demokraták, a szocialisták voltak károsak, őket toloncolták ki brutális erőszakkal Budapestről, a mi közrendünkre az arisztokraták, bankárok és csendőrtisztek a károsak: őket telepítettük ki fővárosunkból, miközben a humanitárius szempontokat messzemenően figyelembe vettük.

Így áll a dolog jogi szempontból. Hát erkölcsi szempontból? A Magyar Népköztársaság kormányának ebben is világos az álláspontja. Nem beszélhetnek “emberi jogokról” azok, akik Koreában gyerekeket és asszonyokat gyilkoltak és gyilkolnak halomra, akik Malájföldön félmillió “bennszülöttet” űztek ki lakóhelyeikről, akik százmillió amerikai polgárról vesznek fel ujjlenyomatot, tízezerszámra teszik feketelistára a “gyanús” tengerészeket és dokkmunkásokat, akik Nyugat-Németországban magyar fasiszta tábornokokkal, háborús bűnösökkel szerveztetnek fegyveres haderőt a magyar demokrácia ellen, akik Francóval, a spanyol nép hóhérával szövetkeznek, akik az egész világon – Dél-Koreától és Kínától Jugoszláviáig – támogatják, segítik, buzdítják és szervezik a legsötétebb, legreakciósabb, nép- és haladásellenes erőket.

Az imperialista urak hiába próbálják beleütni orrukat a mi belső ügyeinkbe. Acheson úr mehet, ha akar, panasszal az ENSZ elé: a Magyar Népköztársaság kormányát nem lehet eltántorítani attól, hogy úgy mint eddig, ezután is erős kézzel védje a magyar dolgozók érdekeit, a szocializmust építő magyar nép államát. Az imperialisták dühöngése és uszítása újra csak azt bizonyítja, hogy szövetségeseiket, népünk ellenségeit, komoly csapás érte, hogy jó helyre ütöttünk.

(Szabad Nép, 1951. augusztus 7., 3. o., innen)