Egyéb

Best of információszabadság: fél évbe telt, de a NAIH segítségével győztünk

Nem hagytuk magunkat, mert nem csak egyszerűen az önkormányzat és kedvenc cége közti megállapodásról volt szó, hanem arról, hogy Kazincbarcika megtanulja: rá is vonatkozik az Infotörvény, bármennyire is nem akarja ezt tudomásul venni. Most induló sorozatunkban a legsikeresebb adatigényléses ügyeinket vesszük sorra. Tippek és trükkök visszaélésszerű adatigénylőktől.

Tavaly ősszel kezdtünk el foglalkozni Kazincbarcikával. Adatgyűjtéseink megerősítették helyi forrásaink információit: a szocialista vezetésű városban (is) sok összefonódás van a politika és az üzleti élet között. Az önkormányzat honlapján nyilvánosan elérhető szerződéslistákból például kiderült az is, hogy az utóbbi években sorra nyeri az építőipari beruházásokat a Serol-Bau Kft., amelynek tulajdonosai Szitka Péter MSZP-s polgármester szomszédjai az első cikkünk megjelenése előtt még „Magánút”-feliratú táblával ellátott, festői szépségű Vadvirág utcában a város szélén.

Kazincbarcika honlapjának üvegzseb-rovatában a céggel kötött egyik szerződés különösen felkeltette a figyelmünket: 2010-ben a Serol-Bau Kft.-t 6 db buszváró kivitelezésével bízta meg az önkormányzat bruttó 27,5 millió forint értékben. Vagyis egy buszváró bruttó 4,5 millió (nettó 3,6 millió) forintba került, ami annál is érdekesebb, hogy a helyiek által vadetetőnek csúfolt építmény egyáltalán nem védi az időjárás viszontagságaitól a buszra várakozókat, csupán némi ülőhelyet biztosít nekik.

Kíváncsiak lettünk arra, hogy mégis mi került ennyibe némi fán és kövön, ezért október 29-én a Kimittud-on keresztül közadatigénylésben kértük ki Kazincbarcikától a Serol-Bauval a 6 db buszváró kivitelezésére megkötött szerződést, különösen annak műszaki tartalmát. Az önkormányzat nem válaszolt, ezután, bár vihettük volna perre is az ügyet, inkább éltünk az ilyen esetekben alkalmazható másik lehetőséggel: (több más, szintén figyelmen kívül hagyott közadatigénylés miatt is) bepanaszoltuk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH).

Nem sokkal később meg is érkezett adatigénylésünkre Szitka Péter kazincbarcikai polgármester  – a válaszadási határidőn belülre visszadátumozott – levele, amelyben csupán a szerződés általunk már ismert adatait küldte el, magát a szerződést viszont nem, mert az „tartalmaz olyan üzleti titkot, műszaki paramétereket is”, amelyek – szerinte – nem közérdekű adatok.

A hatályos jogszabályok értelmében azonban közpénz felhasználásával kapcsolatban nem hivatkozhat az adatgazda üzleti titokra, ezért újabb panaszt tettünk a NAIH-nál a kazincbarcikai önkormányzat ellen. Szerencsére az eljárás nem kerül egy fillérbe sem, így bárki könnyedén élhet a lehetőséggel, persze nem árt jogász segítségét igénybevenni a beadvány megfogalmazásához.

Március végén megérkezett a NAIH válasza: a hatóság teljes mértékben nekünk adott igazat. Péterfalvi Attila NAIH-elnök levelében azt írta, hogy a kazincbarcikai önkormányzat jogellenesen tagadta meg a buszvárók kivitelezésével összefüggő dokumentumok kiadását, ezért felszólította az önkormányzatot, hogy haladéktalanul küldje meg részünkre az általunk kért valamennyi közérdekű adatot.

Ehhez képest három hétig nem történt semmi. Akkor felhívtuk telefonon Szitka Péter MSZP-s polgármestert, és megérdeklődtük tőle, hogy mi az oka annak, hogy még mindig nem küldték el a buszvárós szerződést. Ezután egy héttel később megérkezett végre a dokumentum emailben.

Fél évünkbe, két NAIH-beadványba, több levélbe és telefonba került tehát, de megszereztük Kazincbarcikától a buszvárós szerződést, ami ugye egyébként közérdekű adat, tehát az adatigénylésünkre azonnal ki kellett volna adniuk. Nem tették, de nem hagytuk magunkat, mert nem csak egyszerűen az önkormányzat és kedvenc cége közti megállapodásról volt szó, hanem arról, hogy Kazincbarcika megtanulja: rá is vonatkozik az Infotörvény, bármennyire is nem akarja ezt tudomásul venni. Sikerült, mi győztünk.

Erdélyi Katalin

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42