Egyéb

26,5 millió forint Kovács Ákosnak az MTVA-tól

Nem csak a közrádiók új szignáljainak megírására szerződött Kovács Ákos zenész cége a közmédiával az elmúlt néhány évben: más zeneszerzési feladatokat is vállalt és koncertfilmeket is készítettek közösen. Közérdekű adatigénylésben kértük ki a szerződéseket.

1467347_580166718725514_520627403_n.jpg

12 millió forint értékben írt zenét az MTV Zrt. és a DTV Zrt. részére 2012-ben Kovács Ákos – derül ki abból a szerződésből, amelyet a KiMitTud közérdekű adatigénylő portálon keresztül kértünk ki a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól. Az dokumentum szerint a zenész a tévécsatornák arculati, képi elemeihez illő 119 zenei anyag megírására, zenei hangszerelésére és felvételére szerződött cége, a Fehér Sólyom Bt. által üzemeltetett stúdiókban.

12 millió forintot kapott Ákos a rádiószignálokért

Végre megkaptuk azt a szerződést, amelyet a közmédia kötött Kovács Ákossal új rádiószignálok készítésére. Ezek alapján a zenész cége 12 millió forintot kapott, ami – bár a szolgáltatás speciális jellegére tekintettel nem nagyon lehet összevetni piaci árakkal, versenyeznie pedig nem kellett a megbízásért – korrektnek tűnik. Most már csak azt nem tudjuk, hogy miért volt szükség az információ megszerzéséhez bírósági perre. Tovább a teljes cikkre.

Ugyanebben az évben a Szigeten megtartott Ákos-koncertből készül 38 perces videofelvétel levetítésében is megállapodtak, 1 millió forint plusz áfa értékben. Egy évvel korábban A Katona imája című koncert felvételére kötöttek szerződést, az 50 perces film rögzítéséért és levetítésének jogaiért az MTVA 1,4 millió forintot fizetett. A harmadik megkapott szerződésben a 2011-es, Arénában tartott koncert hangfelvételének felvételeit rögzítették: ezért 100 ezer forintot fizetett az MTVA és a dokumentum szerint 2011. december 26-án adták le a felvételt először a Petőfi Rádióban és ezután még egy évig birtokolták a jogokat. A korábbi, peres úton megkapott szerződéssel együtt eddig tehát az elmúlt három évben 26,5 millió forint értékben szerződött a zenész cége a közmédiával.

Amint arról már korábban írtunk, Kovács Ákos készítette az MTVA számára az új rádiószignálokat, ugyanannyiért, mint a tévészignálokat, 12 millió forintért. A szerződésben összesen 220 darab szignál szerepel (22 szignál csatornánként eltérő hangszereléssel készült változata). A szerződést csak pereskedés árán tudtuk megszerezni az MTVA-tól, a közérdekű adatigénylésünket elutasították. A per elindítása előtt Kovács Ákost is megkerestük, ám ő sem bizonyult segítőkésznek. A dolog érdekessége nem maga a szerződés összege volt, azt mi reálisnak ítéltük meg, hanem az, hogy korábban 320 szignálról beszélt a közmédia, és maga Ákos is, ezért kértük ki a Fehér Sólyom Bt.-vel kötött összes szerződést, hátha kiderül, hova tűnt 100 szignál. Sajnos, nem így történt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2