Egyéb

Elindul a kelet-európai börtönprojekt

Elkészült a korrupcióval és szervezett bűnözéssel foglalkozó újságírókat tömörítő szervezet, az OCCRP a kelet-európai börtönök és fogvatartottak helyzetét elemző honlapja. A statisztikai adatokat és videóinterjúkat tartalmazó oldal a következő hónapokban folyamatosan frissülni fog.

0_Homepagekicsi.png

Az Organized Crime and Corruption Reporting Project, vagyis az OCCRP riporterei egy közös projekt keretében Kelet-Európa több országában mérik fel, hogy hányan vannak börtönben és milyen bűncselekmények miatt. Ehhez közérdekű adatigénylések segítségével az adott országra vonatkozó statisztikai adatokat kértek a hatóságoktól, majd a kapott adatokból interaktív grafikák készültek. A statisztikák alapján láthatók a hasonlóságok és a különbségek a fogvatartottak mennyisége, az elkövetett bűncselekmények és a nemek aránya között. A most feltöltött adatokat 2013 végén kérték ki, ezeket folyamatosan frissíteni fogják.

Az OCCRP hat kategóriát emelt ki a bűncselekmények közül: gyilkosság, nemi erőszak, lopás, embercsempészet, drogcsempészet, pénzügyi bűncselekmények. Mivel az adatok néhány országban nem voltak teljesek, ezért a grafikonok nem minden esetben mutatnak teljes képet. Magyarországról az atlatszo.hu vesz részt a projektben, a hazai adatok az ábrákon a magyar zászlóra kattintva, vagy közvetlenül ezen a linken érhetők el. Az adatokból kiderül, hogy Magyarországon 1000 emberre 1,8 rab jut, a bebörtönzöttek 32 százalékát lopás, 6,8 százalékát gyilkosság, 6,1 százalékát pedig pénzügyi bűncselekmények (adócsalás, sikkasztás stb.) miatt ítélték el.

Az ábrák mellett videóinterjúk is készülni fognak az elkövetkező hónapokban, ezeket eredeti nyelven, angol felirattal fogják feltölteni az újságírók.

Theftkicsi.png

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42