Egyéb

Te miért adsz borravalót?

Egy harvard egyetemi kutatás szerzői azt vizsgálták, van-e összefüggés a borravaló és a kenőpénz között. Úgy tűnik, van, annak ellenére is, hogy az emberek a borravaló adást alapvetően önzetlen gesztusként fogják fel, a kenőpénzezést pedig elítélendőnek tartják.

hungary_tipping.jpgVajon hol helyezkedik el Magyarország ezen a grafikonon?
(Eredeti ábra forrása: Here’s a Tip: Prosocial Gratuities Are Linked to Corruption
)

A kutatás rengeteg mutató alapján hasonlított össze 32 országot (a szöveg innen tölthető le), igyekezve minél inkább kizárni a félrevezető tényezőket. Leginkább a kulturális különbségeket és az egyéni döntések meghozásakor feltételezett szándékot (mit vársz el, amikor borravalót vagy kenőpénzt adsz?).

Ennek a bejegyzésnek az elkészítése kapcsán ismerősökkel és kollégákkal beszélgettem a témáról, és kiderült, ezeknek a tényezőknek igen fontos szerepe van. Az emberek általában ugyanis, ahogy a tanulmány szerzői is megjegyzik, úgy vélik, a borravalónak nincsen köze a kenőpénzhez.

A borravalót alapvetően önzetlen gesztusként fogják fel, a kenőpénz adást pedig elítélendőnek tartják. A tanulmányból az derült ki, hogy az olyan országokban, ahol szokás borravalót adni, nagyobb a hétköznapi korrupció. A borravaló és a kenőpénz esetében a hasonlóság ott érhető tetten, ahol a borravaló adásától jövőbeni hasznot remélnek, ugyanúgy, mint a kenőpénzétől. Azért adunk, hogy jobb legyen nekünk később.

Amiért fontos a gazdasági egyenlőtlenségi mutatót, az ország korrupciós indexét, borravaló adási szokásait stb-t összehasonlítani, az az, ami éppen az élesnek tűnő különbséget érezteti velünk. Egy nyugati, gazdagabb társadalom lakói például könnyebben hagynak ott visszajárót borravalónak egy boltban, mert nem érzik különösebb hatását a saját pénztárcájukra. Így az ehhez kapcsolódó elvárásuk sem ugyanaz, mint egy visszamaradottabb országnál, nem gondolják, hogy a visszajáró majd valamilyen hasznot hoz nekik a jövőben.

Korrupciós mutató alapján eltérő, de borravaló adási hajlandóságban hasonló ország Kanada és India. A tanulmány szerzői összehasonlították a két országot, és úgy találták, itt egyértelmű ez a fajta különbség a két társadalomban. Úgy is mondhatjuk, hogy ott, ahol nagyobb a hétköznapi korrupció (kenőpénz, hálapénz stb.), ott a borravalózás is inkább létező társadalmi jelenség. 

Írd meg nekünk a fizettem.hu-ra, te adtál-e már azért borravalót, hogy lefizess valakit! Hogy nézett az ki?

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42