Maszkok, kesztyűk, fertőtlenítő: piaci árrobbanás, hatósági némaság Győrben
A járvány kezdete óta Győrben is fellendült a védőmaszkok, kesztyűk és fertőtlenítőszerek piaca. Ez egyrészt jelentős áremelkedéshez vezetett, másfelől olyanok...
Míg az észak-olasz városokban szinte megfeleződött a nitrogén-dioxid mennyisége a levegőben, ez a magyar nagyvárosokról nem mondható el. Pedig itt is jelentősen csökkent az autós forgalom. Mi állhat a háttérben?
Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Kijárási tilalmak és korlátozások jellemzik az uniót, mindenki próbálja az új típusú koronavírus terjedését megakadályozni – de legalábbis lassítani. A szabad mozgás korlátozásával nem csak a mindennapi életünk, hanem a környezetünk is megváltozott, erről látványos fotót és animációt még március közepén tett közzé az Európai Űrügynökség (ESA).
Az űrügynökség azt mutatta be, hogyan változott Észak-Olaszországban a nitrogén-dioxid (NO2) mennyisége a levegőben. Jól látszik, ahogy a lezárások kapcsán elkezdett tisztulni a levegő.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) konkrét mérésekről is közzétett adatokat, ezeket hetente frissíti is. Szintén a NO2 mennyiségét közöltek, átlagos, heti mennyiségben. A környezetvédelmi ügynökség az EU tagállamok adatait is gyűjti, ezekből készítettünk grafikonokat. Először Észak-Olaszország három nagyvárosát mutatjuk be.
Brescia, Milánó és Vicenza adatai jól mutatják, hogyan csökkent hétről-hétre a nitrogén-dioxid mennyisége a levegőben.
A környezetvédelmi ügynökség azt is írta, hogy a NO2 mértéke éppen a közlekedéshez köthető. Az olasz közlekedés változását az autópálya fenntartó honlapján is nyomon lehet követni. Ezekből az látszik, hogy míg február első hetében a személyautók forgalma az 2019-hez képest öt százalékkal nőtt, addig a teherforgalom közel 25 százalékkal. A trend március 8-án változott meg: a kocsi aránya az előző évihez képest 20 százalékra csökkent március végére, a kamionoké pedig 60 százalékra.
Magyarországon március 27-én jelentette be Orbán Viktor a kijárási korlátozásokat, de már előtte elindult a Maradj otthon! kampány – ez jelenleg is fut, Győrfi Pál mémmé nőtte ki magát. De úgy tűnik, ezek a lépések nem hoztak eddig olyan drasztikus levegő-minőség változást, mint az olaszoknál.
Mutatjuk az adatokat:
Arra, hogy mi ennek az oka, Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke adott magyarázatot.
“Az adatokban nincs semmi meglepő, azt tudtuk, hogy a közlekedés az egyik legnagyobb szennyező. Magyarországon mégis azt kell mondani, hogy hazánkban a legfőbb szennyező a lakossági fűtés, égetés – mintegy 80 százalék, a közlekedés 10 százaléknál kevesebb. Bár a nagyobb városok belső területein jóval magasabb ez az arány” – mutatott rá Lukács András.
Ezért is javasolták a Transport & Environment (2018): Kibocsátáscsökkentési Stratégiák Magyarország Közlekedési Ágazatában című tanulmányban, hogy meg kell követelni a városoktól, hogy készítsenek és valósítsanak meg fenntartható városi mobilitási tervet, amely megtalálja a módját a közlekedési eredetű kibocsátások jelentős csökkentésének, aminek része a magas színvonalú, elérhető tömegközlekedésbe történő befektetés.
“A hazai autóállománynak csak a 30 százaléka dízel, szemben a nyugat-európai 60 százalékos átlaghoz, de még ehhez jön a régi buszok károsanyag kibocsátása” – ezt már Simon Gergely, a Greenpeace szakértője mondta az Átlátszónak.
Hangsúlyozva, az olasz korlátozás sokkal erőteljesebb, mint a hazai. Simon Gergely szerint, ha budapesti havi adatokat nézünk, akkor látható némi NO2 csökkenés, de nem olyan erős, mint Nyugat-Európában.
De mint a húsvéti hétvégén látható volt, annak ellenére, hogy a kijárási korlátozásról szóló rendelet szerint “a lakóhely, a tartózkodási hely, illetve a magánlakás elhagyására (…) meghatározott alapos indokkal kerülhet sor”, sokan autóval indultak kirándulni, emiatt – ahogy megírtuk – több települést is lezártak a turisták előtt.
Koronaturizmus: szabálysértés lehet a kirándulásból, több vidéki településről elzavarnák az idegeneket
A tavaszias időjárás miatt szinte kiözönlöttek az emberek a szabadba: minden jelentősebb turistalátványosság környékén, a népszerű kiránduló-útvonalakon és az üdülőhelyeken is tömegek jelentek meg az elmúlt napokban. Azon túl, hogy ez kedvez a vírus elterjedésének és a helyiek türelmét is próbára teszi, esetenként jogszabályba is ütközik. Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával!
Segesvári Csaba
A fotó illusztráció, forrás: pixabay.com
Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA járvány kezdete óta Győrben is fellendült a védőmaszkok, kesztyűk és fertőtlenítőszerek piaca. Ez egyrészt jelentős áremelkedéshez vezetett, másfelől olyanok...
Egy helyi lakos 2019 novemberében közadatigénylésben kérte ki Szitka Péter (MSZP) kazincbarcikai polgármester és az összes képviselő vagyonnyilatkozatát, amelyet az...
A vírus alapjaiban változtatta meg a szokásainkat. Az emberek nagy része otthonról dolgozik, igyekszik redukálni a kijárást, és közben bíztatni...
Otthoni mintavételt és gyors koronavírus tesztet ígért egy újonnan létrehozott Facebook oldal április 3-ától. A 23 ezer forintos tesztet hirdető...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!