koronavírus

Bizonytalan a nyugat-magyarországi ingázók munkája a koronavírus-járvány miatt

Nyugat-Magyarországon számos ingázó, Ausztriába dolgozni járó munkavállalót érintenek negatívan a járvány miatti korlátozások. Megnehezült a beutazás, sokan csak jókora kerülővel tudnak eljutni a munkahelyükre, illetve olyan is van, akinek veszélyben került a kinti állása, és más munka után kellett néznie. Az érintetteket, valamint Győr-Sopron-Moson megye legnagyobb településeinek vezetőit kérdeztük a helyzetről.


Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

A kép egyelőre vegyes, a szituáció napról napra változik. Volt, aki személyazonosságát vállalva, más pedig – állását féltve – névtelenül nyilatkozott lapunknak.

– Az osztrák mezőgazdaságban dolgozom ingázóként, ez a nyolcadik szezonom. A jánossomorjai határ zárva, ezért akik arra laknak, csak körülbelül 50 kilométeres kerülővel tudnak átjutni Pamhagennél. Minden határátlépéskor a munkaszerződés felmutatása szükséges, viszont nagyon sok főnök erre nem gondolt, ezért a dolgozókat visszafordították. Ilyenkor van a salátaszezon, de sajnos nagyon kevés a megrendelés, így a mi munkaidőnk is lecsökkent. Bizonytalanok a gazdák – sorolja a nehézségeket egyik forrásunk, a Győrben lakó Bíró Kinga.

– Schwadorfban, egy raktárban dolgozunk, így naponta ingázunk – nyilatkozta az Átlátszónak egy másik, névtelenséget kérő ingázó. – Úgy tűnik, bennünket nem bocsátanak el, mert az itteni kormány adócsökkentéssel segíti a cégeket a bérek kifizetésében, hogy megtarthassák a munkavállalóikat. Jelenleg egyik héten a mi műszakunk van itthon, a másik pedig dolgozik, aztán cserélünk: így próbálják betartani, hogy egyszerre ne legyünk sokan egy légtérben.

Hozzátette, vannak mellettük lengyel, román, szlovák és osztrák állampolgárságú dolgozók is. A lengyelek viszont most otthon vannak, hazamentek, vélhetően júliusra tudnak majd visszajönni.

– Csak azok maradtak közülük, akik kint élnek. Nekünk van munkáltatói igazolásunk, azzal tudunk ingázni. Egyszer fordult elő idáig, hogy visszafordítottak minket a határról. De volt olyan, hogy Pamhagen felé kellett kerülnünk hazafelé, ami plusz másfél óra, de muszáj menni, számít ránk a cég, és mi is a szeretnénk megtartani az állásunkat. Az autópálya szinte teljesen kihalt, személyautót alig látni – magyarázta portálunknak a munkavállaló.

„A határ magyar oldalán személyi igazolványt kérnek, lefotózzák, feltöltik valamiféle beléptetőrendszerbe, és lázat mérnek. Ausztriában nincs pánikhangulat, fegyelmezettek az emberek. Persze mindenki fél, nehogy elkapja, de van kézfertőtlenítő, és aki tüneteket észlel magán, az otthon marad, de haza is küldik. A boltokban, gyógyszertárakban van minden, nincs hiány. Ott is működik, hogy felhívom az orvost, és kiállítja az e-receptet, ha szükségem van valamire” – tette hozzá.

Az osztrák közmédia, az ORF magyar nyelvű oldala egyébként épp a napokban számolt be arról, hogy a koronavírus-járvány miatti határkorlátozások súlyosan érintik a burgenlandi ápolási ágazatot, ahol idősotthonokban, ápolási otthonokban, és otthoni betegápolásban is sok magyar, román és szlovén munkavállaló dolgozik. Őket most ingyen szállással és különböző utalványokkal próbálják rávenni arra, hogy Ausztriában maradjanak, mert szükség van rájuk az osztrák egészségügyben.

Végigkérdeztük a megye legnagyobb önkormányzatait is, de egy kivételével nem tudtak érdemben tájékoztatni az ingázók helyzetéről.

– A helyi ingázókról önkormányzatunk nem rendelkezik pontos adatokkal, csak becslésünk van, a létszámuk ez alapján néhány százra tehető – reagált kérdéseinkre Lőrincz György, az osztrák határ melletti Jánossomorja polgármestere. – A mezőgazdasági szezonban tavasztól őszig többen, akár 400-600 fő, míg az év további részében kevesebben, úgy 200-300 ember jár át dolgozni a határ túloldalára – mondja a település vezetője.

„Egyelőre megbecsülni sem lehet, hogy a járvány okozta gazdasági visszaesés hogyan és milyen mértékben fogja érinteni a helyi ingázókat.”

– Mivel a Jánossomorja-Andau határátkelőt március 13-án beton úttorlaszokkal fizikailag is lezárták, ezért az ingázóknak kerülniük kell Hegyeshalom vagy Fertőd irányába, ami jelentős pluszköltség, valamint időveszteség számukra – magyarázta a polgármester. – A legtöbb munkáltató igazolást állított ki részükre a biztos átkelés érdekében. Most úgy tűnik, akik olyan kiemelt gazdasági szektorokban dolgoznak, mint az élelmiszeripar vagy a mezőgazdaság, azoknak a továbbiakban is lesz munkájuk.

Lőrincz György hozzátette, több munkáltató a kinti elszállásolásukat is megoldja, ha szükséges. Ugyanakkor a szolgáltatóiparban, mint például a szállodák, vendéglátás, már többeknek felmondtak. Más szektorokban, konkrétan az építő-, illetve gépiparban szabadságra vagy fizetés nélküli szabadságra küldték a dolgozókat, és van, ahol csökkentették a munkaidejüket – vázolta a polgármester.

A vendéglátás nehéz helyzetét tükrözik egy másik, ugyancsak névtelenül megszólaló riportalany szavai is.

– A párom hét éve dolgozik villanyszerelőként Ausztriában, de most kénytelen Németországba, azon belül Münchenbe menni, ugyanis a munkáltatója ezt a bajorországi állást ajánlotta. Ha nem fogadja el, akkor maradhat itthon. Eddig minden hétvégén haza tudott jönni, mivel Linzben dolgozott, de így, a nagyobb távolság miatt a hazajárás talán havonta oldható meg. És ha hazajön, kérdés, hogy vissza tud-e menni, ha zárva van a határ – mutatott rá az egyik kint dolgozó győri családtagja.

– Ausztriában minden panziót, szálláshelyet, ahol külföldi tartózkodott, be kellett zárni. Így aztán munka még lenne, csak szállást nem tudnak biztosítani. Ezért alakult ki ez a helyzet. Így lett a párom is kiközvetítve Németországba. További hátrány, hogy én nem mehetek dolgozni, mivel a párom volt itthon, és nem telt még le a karanténidő. Ami nekem fizetetlen szabadságot jelent – tette hozzá riportalanyunk.

Az Európai Bizottság épp a héten tett közzé ajánlást, amiben arra kéri a tagállamokat, hogy engedjék (keletről nyugatra) utazni a mezőgazdasági idénymunkásokat és az egészségügyben dolgozókat.

Nemrég írtunk arról, hogy a szerb-magyar határ lezárása a Vajdaságból ingázók életét nehezíti, a román határzár miatti vendégmunkás-hiány pedig súlyos károkat okozhat a magyar mezőgazdaságban.

Családokat szakít szét és tart bizonytalanságban a koronavírus miatti határzár

Százak ingáztak naponta Vajdaságból Csongrád megyébe, aminek most vége. Amíg Szlovákiával sikerült megoldani a munkavállalók közlekedését, a vajdaságianak határzár jutott. Velük beszélgettünk, miként változtatta meg a koronavírus a mindennapjaikat, hogyan próbálják túlélni a mindennapokat.

 

Mentesülnek a karantén alól

A rendőrség április elsején bejelentette, hogy Magyarország és Ausztria rendőr-főkapitányainak megállapodása értelmében mától az osztrák–magyar határszakasz valamennyi nyitva tartó határátkelőhelyét igénybe vehetik az ingázó dolgozók.

Az osztrák és a magyar állampolgárok munkáltatói igazolás, illetve a megművelt földterület tulajdonjogának vagy használati jogának igazolása birtokában kilométerkorlátozás nélkül utazhatnak országaik között. A dolgozók mentesülnek a 14 napra előírt hatósági karantén elrendelése, valamint a külföldiekre vonatkozó beléptetési tilalom alól.

Az Ausztriába és Magyarországra történő áruszállítás továbbra is folyamatos marad a teherforgalom számára megnyitott határátkelőhelyek igénybe vételével – áll a közleményben.

Papp László Tamás

Címlapkép: Várakozó autók a magyar-osztrák határon, a Sopron és Klingenbach (Kelénpatak) közötti átkelőn 2020. március 16-án.  (fotó: MTI/Filep István)

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás