Csatornapénzek

Kiterjedt nyomozás indult Pest megyében a csatornapénzek miatt

A megyei rendőrség több feljelentést egyesítő nyomozásban vizsgálja az ország egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházását. A láthatatlanná vált csatornapénzek miatt Érd polgármestere átfogó átvilágítást jelentett be. A térségi csatornaberuházást tető alá hozó önkormányzati társulás tizenkilencedik hónapja titkolja ismételt adatigénylések után is, hogy mely cégekhez vándoroltak a lakosságnak visszajáró csatornapénzek.

Hűtlen kezelés gyanúja miatt immár a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz a több mint harmincmilliárd forintos csatorna-beruházás ügyében Érden és térségében – értesült az Átlátszó. Egy rendőrségi szóvivő azt írta az Átlátszónak, hogy „az ügyben több feljelentés érkezett, amelyeket a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya egy eljárásban vizsgál”.

Akár egymilliárd forint is lehet az okozott vagyoni hátrány

Korábban beszámoltunk róla, hogy a diósdi civilek a csatornaberuházás zűrös körülményei miatt tett feljelentése végül a budaörsi rendőrségen, tehát a legalacsonyabb szinten kötött ki:

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoznak Érd és térsége zűrös csatornaberuházása miatt

Közérdekű adatigénylés az „Élhetőbb Decsért, Mindannyiunkért” Egyesülettel kötött szerződésekről, valamint a egyes pénzügyi tranzakcióiról Közérdekű adatigénylés az „Élhetőbb Decsért, Mindannyiunkért” Egyesülettel kötött szerződésekről, valamint a egyes pénzügyi tranzakcióiról Hozzátartozói, rokoni eljárások, jogesetek. Hozzátartozói, rokoni eljárások, jogesetek. Mátrai Erőmű és Viresol Kft. Mátrai Erőmű és Viresol Kft.

A szokás szerint szűkszavú rendőrségi közlés alapján arra lehet következtetni, hogy egy tárnoki civil aktivista feljelentése is a megyei nyomozókhoz került. A többi feljelentésről egyelőre nincs semmilyen elérhető információ. “Az eljárás hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt van folyamatban ismeretlen tettes ellen. Bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – válaszolta a szóvivő az Átlátszó érdeklődésére.

“Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el” – ez a bűncselekmény törvényi meghatározása. A büntetés mértéke aszerint változik, hogy mekkora az okozott vagyoni hátrány. A belügyminiszter egyik rendelete szerint a megyei rendőr-főkapitányságnak két esetben van hatásköre, hogy hűtlen kezelés miatt nyomozzon: ha a vagyoni hátrány “különösen nagy” és a legsúlyosabb esetében: “különösen jelentős”.

A Pest megyei rendőrség által egyesített nyomozásban tehát ötvenmillió és ötszázmillió, illetve ötszázmillió forint fölötti lehet a vagyoni hátrány értéke az alapos gyanú szerint. A kilátásba helyezett szabadságvesztés büntetés pedig két évtől legfeljebb tíz esztendőig tarthat.

A diósdi és tárnoki civilek sok év alatt óriási tényfeltáró munkát végeztek. A rendőrségi nyomozáshoz vezető feljelentések rendkívül szerteágazó és bonyolult részleteket érintenek.

Az érdi, tárnoki és diósdi emberek igazságérzetét azonban az zavarja évek óta a leginkább, hogy nem kérdezték meg őket, mi legyen az általuk befizetett pénzek sorsa, illetve hogy ezeket a pénzeket végül mire költötték.

A háztartásoknak a csatorna-beruházás megkezdése előtt önrészt vagy annak később törlesztendő részletét kellett befizetnie. Az időközben beérkezett uniós és a hazai költségvetési támogatás azonban szinte feleslegessé tette a lakossági befizetéseket.

Ezzel mihamarabb el kellett volna számolni, és az érdekeltségi hozzájárulást vissza kellett volna fizetni. Ehelyett ezeket a pénzeket nem környezetvédelmi, hanem infrastrukturális célokra fordították. Jórészt utakat kezdtek építeni. Ennek jogellenességét a bírósági gyakorlatban többször kimondták.

A kormány is érzékelte a bajt, ezért 2016-ban egy törvénymódosításban erősítették meg azt, ami addig is egyértelműen kiderült a jogszabályokból: nem lehet utat építeni a csatornaberuházásra beszedett lakossági pénzekből.

A százmilliós ügyben elrendelt nyomozás jelentős előrelépés a térség civil aktivistái számára. Erőforrások, professzionális szaktudás és hatékony nyomásgyakorló eszközök híján kellett megküzdeniük a hatóságokkal. Szórványosan az országos sajtó is beszámolt évekkel ezelőtt a kűzdelmükről. Az önkormányzatok, a közműtársulatok, a vízügyi igazgatóság, a kormányhivatal és a minisztériumok viszont mindeddig lényegében folyamatosan gáncsolták a civilek tényfeltáró munkáját.

Orbán Győző cége is kapott munkát

Az Érd és térsége csatorna-beruházás ügye politikailag is roppant érzékeny. A 34 milliárdos beruházás legzsírosabb közbeszerzéseit a Nemzeti Együttműködés Rendszerének leginkább futtatott cégei (korábban a Közgép, később a Duna Aszfalt) vitték el, de az alvállalkozói láncban pedig még Orbán Viktor apjának érdekeltsége, a Dolomit Kft. is felbukkant.

Ősszel Érden a később győztes ellenzéki koalíció az egyik legfontosabb választási programpontja a csatornapénzek visszafizetése volt. Csőzik László, az ellenzéki szövetség polgármestere a hétvégén jelentette be ismét, hogy rövidesen megindítják a csatornaberuházások átvilágítását.

“Ezt az ígéretet tartani fogjuk, mindent elkövetünk, hogy a visszajuttassuk a volt társulati tagoknak a visszajáró összeget. […] Az első félévben átvizsgáljuk a teljes programot, amelyben számítunk az állam aktív közreműködésére” – mondta Csőzik.

A csatornapénzek ügyében a legkeményebb és legkitartóbb küzdelmet évekkel ezelőtt Tárnokon kezdte el egy magányos aktivista, Mihályiné Opéczy Mária, nyugdíjas mérnök. A folyamatos rágalmazások és fenyegetések légkörében tárta fel a több mint harmincmilliárdos beruházás ellentmondásos részleteit. Szinte minden szóba jöhető hivatalt és hatóságot megkeresett, és nagyrészt visszautasították.

Mihályiné mégis jelentős eredményeket könyvelhet el. Október 13-án Tárnokon is elbukott a fideszes városvezetés, mint Diósdon és Érden, és itt is az egyik központi téma volt a kampányban a csatornapénzek sorsa.

A térségben egyedülállóan az új önkormányzat 2019. december 12-én tényfeltáró bizottságot hozott létre a csatornázási beruházás részleteinek feltárására. A bizottság egyik, nem képviselő tagja lett Mihályiné is.

Az Átlátszó tizenkilencedik hónapja próbálja kideríteni, hogy a bukott érdi polgármester által korábban vezetett önkormányzati társulás pontosan mire költötte a lakosságnak visszajáró pénzeket az úgynevezett “B” program keretében.

2018-ban arról írtunk, hogy a fideszes T. Mészáros András érdi polgármester által vezetett társulás (amelynek Tárnok és Diósd még a tagja) gyakorlatilag teljességgel átláthatatlanul működik. A honlapjuk 2015-ben frissült utoljára.

A cikk megjelenése után elkezdték feltenni a honlapra a szerződéseket, de az oldal szerkezete így is nehezen áttekinthető maradt. Az pedig végképp láthatatlan, hogy az ömlesztve feltett szerződések közül melyek a részei a “B” programnak.

A közérdekű adatigénylésre legtöbbször, így ennek a cikknek az elkészítése során is, az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő weboldalt használtuk. A KiMitTud segítségével azonban nem csak mi, hanem bárki könnyen és átláthatóan tud közérdekű adatot igényelni minden olyan állami, önkormányzati vagy más közfeladatot ellátó intézménytől, amely az állam működtetésében részt vesz, vagy közpénzt költ.

A 2018. júniusában elküldött adatigénylésünket 2019. szeptemberében megismételtük: válaszként ekkor is azt írták, hogy a 15 napos határidő után újabb 15 napos haladékot kérnek. Az önkormányzati társulás azóta sem válaszolt az adatigénylésre.

Kis Zoltán

Fotó: a szerző felvétele

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42