tramtrain

Valaki füllent: a beruházó NIF nem tudott a tramtrain Lázár-féle használtsíncseréjéről

Májusban jelentette be Lázár János tramtrainügyi kormánybiztos, hogy mégsem jó a MÁV 40 éves ebesi síne a Szeged-Hódmezővásárhely közötti villamos-vasútnak, fel kell szedni. Lázár egy olyan szakértői vizsgálatra hivatkozott, amiről a beruházó NIF saját állítása szerint csak július 3-án szerzett tudomást, és még le sem zárult.

“A szakértői vizsgálatok során sajnos bebizonyosodott, hogy a használt sínek nem elég megbízhatók ahhoz, hogy a tramtrain szerelvények évtizedeken át gyorsan és sűrűn közlekedjenek rajta. Márpedig a vasútvillamos beruházást nemcsak önmagunknak építjük, hanem a jövő nemzedékek számára is. A minőség és a biztonság terén tehát nem köthetünk kompromisszumot. Ezért dolgozom a használt sínek cseréjéért is.” – írta szórólapján a tramtrainügyi kormánybiztos Lázár János, amit május 13-án a vasarhely24.com szemlézett. Annak apropóján, hogy kiderült, a Debrecen-Ebes felszedett, majd korábban jónak minősített vasúti síneket állítólag felszedték.

Azt már 2017-ben megírta a mateszalkaleaks, hogy az “Ebes – Püspökladány vonalszakasz bontott sínjei egy része, valamint a Kelenföld – Százhalombatta vonalszakasz használt, de jónak minősített sínjei is beépítésre kerülnek a tram-train projekt keretében, az épülő 2. vágányok esetében is.” Ezt ők a MÁV-tól tudták meg.

A ma már közel 80 milliárdosra hízott Hódmezővásárhely és Szeged közötti villamos-vasútnál ezt a beruházó NIF azzal indokolta, hogy így lehet spórolni, hiszen a sínek jók.

Az építkezés látványos része már hónapok óta tart, az 1978-as diósgyőri sínekből az algyői Tisza-hídhoz is került. Az RTL Híradó hiába kérdezte a beruházás kormánybiztosát, Lázár János nem regált. Pedig a 30 kilométernyi nagyvasút újrasínezése nem olcsó, így adott a kérdés, mennyivel drágul a beruházás.

Csakhogy erre szinte lehetetlen választ kapni. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő közadatigénylést adott be a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek, ahonnan a törvényben előírt határidőre nem érkezett válasz. Hadházynak végül a NIF megismételte, amit már 2017-ben tudni lehetett, vagyis hogy “törekedni kell a költséghatékony műszaki tartalom kialakítására. A NIF Zrt. ennek megfelelően a leendő üzemeltető MÁV Zrt.-vel együttműködésben és annak jóváhagyásával készítette el a projekt kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás pályázati dokumentációját, ennek részeként a projekt műszaki leírásának tervezetét, amely kifejezetten tartalmazta, hogy használt sínek kerülnek beépítésre, majd ezt követően kötötte meg a kivitelezésre vonatkozó vállalkozási szerződést.”

Majd jött a váratlan fordulat, a NIF szerint ugyanis “az ITM Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkára 2019. július 3-án kelt levelében arról tájékoztatta a NIF Zrt.-t, hogy a Szeged-Hódmezővásárhely tram-train vonalon a használt sínek alkalmazhatósága vizsgálat alatt áll és a vizsgálat eredményéről – annak befejezése után – a NIF Zrt.-t tájékoztatni fogja.”

Vagyis a beruházó NIF Lázár bejelentése után két hónappal tudta meg, hogy egyáltalán vizsgálat indult a sínekkel kapcsolatban, de az az adatigénylésre küldött válasz időpontjáig, július 24-ig az még le sem zárult.

A NIF ráadásul úgy látja, “a már lefektetett, használt sínek cseréjével kapcsolatos tevékenységet Társaságunk jelenleg nem folytat, és sem a lefektetett használt sínek alkalmazhatóságával, sem a projekt esetleges költségnövekedésével kapcsolatban nem áll a NIF Zrt. rendelkezésére közérdekű adatnak minősülő adat.”

Tényleg meglepő, hogy a beruházó nem tudja, miből és hogyan lesz a csere. 

Ráadásul az sem biztos, hogy lefektették a síneket. Egyedül az algyői Tisza-híd közelében láttam ugyanis használt sínt, a Szeged-közelieken csak újat. Viszont több száz szál használ sín áll a rókusi pályaudvaron, az építők szerint az már ott is marad. Ebből viszont két dolog következik: be sem építették a használt sínt, vagy már felszedték, ahogy Lázár mondta, de erről a NIF nem tud.

Bármelyik válasz is a helyes, valaki csúsztat. Az is kérdés, honnan lett új sín, a már beépített szakaszokra. Kerestük újra a NIF-et és az ITM-et is, de egyik állami szervezettől sem kaptunk választ.

Segesvári Csaba

Fotó: a szerző felvétele

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42