választások 2019

Az ellenzéki vezetésű megyei jogú városok is szépen fejlődnek az SZJA adatok tükrében

Egymást váltják a kormánypárti Délmagyarországban a kormánypárti politikusok, akik arról beszélnek, Szeged leszakadt, és ezen polgármester-váltással lehetne segíteni. De mi a helyzet ott, ahol már kormánypárti a városvezető? Ennek jártunk utána.

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint nyíltan ki kell mondani, hogy Szeged az elmúlt években lemaradt a megyei jogú nagyvárosok közti versenyfutásban, ezért a fejlődéshez együttműködésre van szükség – így vezeti fel az őszi önkormányzati választást propagáló interjút a Délmagyarország. A KESMA-tag lapban egymást váltják a kormánypárti politikusok, akik mind Szeged lemaradásáról beszélnek. Ahogy a magát függetlennek nevező, de indulása előtt fideszes politikusokkal, magával Orbán Viktorral is egyeztető Nemesi Pál polgármester-jelölt is. Ő azt mondta, “a lehetőségek gazdag tárháza Szeged, azonban a mostani városvezetés elment ezek mellett. Pedig az ipar fejlesztésével meg lehetne állítani az elvándorlást, és a bérek is versenyképesek lehetnének”.

Az őszi önkormányzati kampányban a helyi és az országos Fidesznek, valamint a Fidesz-közeli független jelöltnek egyelőre egy mondanivalója akadt: Botka rossz, miatta szenved Szeged.

A Varga Mihály pénzügyminiszterrel készült írásában az áll, “Szeged abban a versenyfutásban, ami a megyei jo­­gú nagyvárosok között folyik, le­maradt az elmúlt években.”.

Sőt, szerinte “keresni kell a kormányzati gazdaságpolitikához való illeszkedés lehetőségét, mert akkor tud a kormányzat egy nagyvároson segíteni, ha megvan a fogadókészség, ha a település vezetői úgy érzik, hogy a kormányzati programok, gazdasági intézkedések segítik a mindennapjaikat.”

Mindezt egy Szeged közeli településen, Mórahalmon mondta, megjegyezve, a kisváros gyorsabban fejlődik a többinél. Természetesen fideszes polgármester vezetése alatt.

A pénzügyminiszter szerint akkor fejlődik egy város, ha annak fideszes a polgármestere. Ráadásul, szerinte jobban élnek azok a lakosok, akik fideszesek vezette városokban élnek.

A 2014-es önkormányzati választáson tarolt a kormánypárt. A wikipédia gyűjtése szerint a megyei jogú városokban szinte kivétel nélkül a Fidesz nyert, a “renitensek” a már Varga által is említett Szeged, Salgótarján, Békéscsaba.

Ahhoz, hogy megnézzük, hogyan gazdagodtak a városok 2014-2017 között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) személyi jövedelemadó adatait használtuk.

Ahogy azt Molnár Tamás – Ilk Balázs Ferenc tette “A települések fejlettségének alakulása a Dél-Dunántúli Régióban” című írásukban a Kaposvári Egyetemen. Ugyanis a szerzők “az egy főre jutó SZJA értékének számszerűsítése révén” elemezték a Dél-Dunántúli régió településeinek fejlettségét.

A 2014-es évet vettük 100 százaléknak, a növekedés a grafikon jól követhető. A felsorolásba belevettük Mórhalmot is, ha már a pénzügyminiszter szerint az egy jól teljesítő település.

 

 

A számokból jól látszik, mindenhol nőttek a bérek. 2017-re – ez a legutolsó adat a NAV-tól – a legjobban teljesítő megyei jogú város Tatabánya lett, 2014-hez képest 35,27 százalékkal nőtt az összes belföldi jövedelem. “Legrosszabbul” Nagykanizsa, Dunaújváros, Sopron teljesített, 21-22,5 százalékos növekedéssel. A kormánypolitikusok szerint lemaradóban lévő Szeged 28,7 százalékkal a középmezőnyben van.

A százalékokat lefordítottuk forintra is, hiszen ezt lehet elkölteni. Ehhez a NAV adataiból az összes belföldi jövedelemet eloszottuk az összes adófizető számával, majd 12-vel, hogy egy hónapja jövedelmet kapjunk. Ha így nézzük, akkor az alábbi sorrend áll össze:

 

 

Szeged a 215 ezer forintos havi eredménnyel itt is a középmezőnyben áll, megelőzi keleti versenytársait: Hódmezővásárhelyet, Békéscsabát, Nyíregyházát, Miskolcot, de nyugatiakat is: Pécset, Sopront, Nagykanizsát és Kaposvárt is. A sor elején Szombathely, Veszprém, Érd, Győr, Székesfehérvár áll.

Ha Varga Mihály pénzügyminiszter állítása valós, vagyis, hogy azokkal találja meg a kormány a közös nevezőt, “akikkel politikai nézet-azonosságban” vannak, akkor a fideszes vezetésű városok mind lepipálják a többieket. De a NAV jövedelem adatai nem ezt mutatják. Mindegyik megyei jogú város fejlődött, az a kettő is, ahol ellenzéki politikus a városvezető. És ezek közül Szeged több fideszes várost is megelőzött, ezt pedig nehéz bukásként értékelni. 

Persze minden lehetne jobb, de akkor adott a kérdés: a Fidesz vezette Szeged mögött végzett városoknak mit ajánlana a miniszter?

Segesvári Csaba

Fotó: a szerző felvétele

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2