Hódmezővásárhely

A bíróság helyreigazíttatta, mégis megjelennek a Márki-Zayt gyalázó bannerhirdetések

Sajtó-helyreigazításra való kötelezés ellenére továbbra is ömlenek az internetről azok a hirdetések, amelyekkel a kormánypárti propaganda megpróbálta lejáratni Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert. A bannerhirdetések eltávolítására Márki-Zay Péter jogi lépéseket tervez, de mint az Átlátszó Országszertének megjegyezte, annyi rágalom jelenik meg minden nap, hogy azokkal foglalkozni sem ideje, sem anyagi kapacitása nincsen.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Az újév első napjaiban négy óriásplakát jelent meg Hódmezővásárhelyen a Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért jóvoltából. A plakátokon osztott felületen Márki-Zay Péternek, a város polgármesterének tulajdonított mondatokat írtak az egyik oldalra, míg a másikra ezzel szorosan összemosni kívánt személyeket, jelenségeket – Soros György és a migráció – hoztak fel, amikkel a kormánypárti propaganda előszeretettel riogatja a választópolgárokat.

A plakátokkal kapcsolatban február 8-án helyreigazító közlemény jelent meg a vasarhely24.com kormányközeli internetes oldalon. Azóta eltelt két hónap, ám a Márki-Zayt támadó plakátok még mindig láthatóak internetes hirdetések formájában.

Ennek okáról a vasarhely24.com főszerkesztőjét megpróbáltuk szóra bírni, de nem reagált megkeresésünkre.

A plakátokat készítő Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért elnöke, Ádók János sem válaszolt kérdéseinkre. Korábban Ádók éppen a vasarhely24.com-nak azt nyilatkozta, hogy a plakátok 860 ezer forintos költségét az egyesület tagsága és támogatók adták össze.

Nem csak a közismerten Fidesz-szimpatizáns oldalakon, mint a Makó Híradó, vagy a hódmezővásárhelyi Promenád lehet felfedezni ezeket a hirdetéseket, hanem olyan oldalakon is, mint a jelentős állami támogatással működő, de színvonalas mult-kor.hu, vagy a legnagyobb videómegosztó, a Youtube.

Az online hirdetésekről Dajka Gábor szakértő érdeklődésünkre azt mondta, hogy valószínűleg a vasarhely24.com oldal szervere tárolja a bannert. A YouTube-on megjelenő banner viszont már a Google Ads Display hálózatán fut.

Dajka Gábor közölte, hogy a megbízónak akkor kell elfogadnia a Google szerződését, amikor hozzáférést kér a hirdetési felülethez. A szerződés határozatlan idejű. A hirdetés politikai és kampány jellegét a Google nem vizsgálja.

Dajka szerint a jogsértő bannerrel kapcsolatban a  feltöltőnek kell intézkednie. Ám ha nem hajlandó a hirdetést eltávolítani, úgy bárki, bármikor jelezheti a számára sértő reklámot, amit a Google igen gyorsan ki szokott vizsgálni. Dajka hozzátette, ha a bannerekre nem lehet rákattintani, akkor a megbízónak feltehetően nem kereskedelmi célja van ezekkel a hirdetésekkel, sokkal inkább talán politikai.

Ezt a meglátást osztotta Bartal Csaba, a Múlt-Kor történelmi magazin és portál főszerkesztője is, mikor rámutatott arra, hogy ez a hirdetés a felhasználó politikai érdeklődése miatt jelenhet meg az oldalukon a Google Ads hálózatából.

Hozzátette, minden weboldal megadhatja, hogy milyen témák, hirdetők és tematikák nem kívánatosak. A honlapjukon eddig a politika, mint témakör nem volt kitiltva, de április 6-ától, mivel az EP-választás kampányidőszaka elindult, ezt a lépést megteszik. Bartal Csaba megjegyezte, a jelzésünk nélkül nem szúrták volna ki a hirdetést az oldalukon.

A Múlt-Kor oldalán tehát nem szándékosan, hanem a Google Ads beállításai miatt ugorhattak fel a Márki-Zayt támadó jogsértő hirdetések. A kormánypárti heccoldalak viszont feltehetően szándékosan futtatják azokat.

Megkerestük a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatalt, terveznek-e az ügyben jogi lépéseket. Márki-Zay Péter polgármester azt közölte, hogy lépni fognak, ám sajnálatos, hogy annyi rágalom jelenik meg naponta, hogy ezek kezelésére erre sem idő, sem anyagi kapacitás nem áll rendelkezésére.

B. Kovács Tamás

Címlapkép: lementett kép a Makó Híradó oldalán 2019. április 10-én is látható, Márki-Zay Pétert gyalázó hirdetésről.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2