Szeged

Kisvárosi polgármester és a jelenlegi kancellár is esélyes az SZTE kancellári posztjára

A közelmúltban zárult a Szegedi Tudományegyetem kancellári pályázatnak beadási határideje. A régió legnagyobb állami intézményének fontos tisztségére – információink szerint – a jelenlegi kancellár, Fendler Judit mellett esélyes a Csongrád megyei Kistelek polgármestere, Nagy Sándor is, aki 1998 óta vezeti a járási központként működő települést.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Szűk öt év alatt négy kancellári pályázati eljárás is lezajlott az Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Ebből kettő majd tucatnyi pályázó mellett is érvénytelen volt, míg az első kinevezett kancellár, Devecz Miklós 8 hónapnyi regnálás után kénytelen volt lemondani, mert kínos botrányba keveredett meztelen nőket és a migránsáradatot ábrázoló Facebook-bejegyzése miatt. Devecz Miklós a bejegyzést azt követően távolította el a közösségi oldaláról, hogy arról az Átlátszó Oktatás beszámolt.

„Végre normális bevándorlók” – a szegedi kancellár szexista viccelődése a menekültkrízisről

Devecz Miklós, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja megbotránkoztató, de egyetemi-közéleti szereplését tekintve már kevésbé meglepő posztot osztott meg nyilvánosan a Facebook oldalán. Arról a kancellárról beszélünk ugyanis, aki a szegedi egyetemi szépségversenyen zsűrizte a női hallgatókat a kinézetük alapján, és aki szerint az egyetemi hallgatónak az a dolga, hogy hallgasson és tanuljon.

Devecz lemondása után Fendler Judit lett a kancellár, aki ki is töltötte a mandátumát. Kancellári regnálását nem jellemezték éles konfliktusok, lényegében érintetlenül maradt a felső vezetői stáb. A jobb és baloldali sajtó ingerküszöbét csak az érte el, amikor közbeszerzési főigazgatónak a szegedi városházáról Nagy Paulinát igazolták, vagy amikor kiderült, hogy a korábban Orbán Viktor miniszterelnök sajtófotósaként, valamint az MTVA sajtófőnökeként is tevékenykedő Kobza Miklós az egyetemen havi 700 ezer forintot keres.

A jelenlegi kancellár szakmai munkásságról egyetemi forrásaink azt mondták, hogy egyes intézeteket érzékenyen érintett, hogy a kancellár 2018 nyarán elvette a megtakarításaikat, majd azokat visszatetette a számlájukra, de zárolva. Ezzel az intézkedéssel az egyetemi intézetek és az alájuk sorolt tanszékek elvesztették azt a minimális pénzügyi önállóságukat is, ami eddig megvolt nekik.

Fendler Judit a Szeged TV-nek adott interjúban azt mondta, hogy szó sincs zárolásról. „Ez egy nagyon nehéz pénzügyi kérdés … a költségvetés az egy évre szól. És amit nem költöttek el, és nincs kötelezettségvállalással terhelve, azt tőlem elveszi a fenntartó, ami azt jelenti, hogy a karok akkor tudják továbbvinni a potenciális maradványokat, nem is továbbvinni, hanem azt mondjuk, hogy újranyitni, hogyha ezt kötelezettségvállalással lefedik. Nem vettünk el senkitől egy fillért sem.“

Fendler Judit hangsúlyozta, hogy a megszorításokra azért volt szükség, mert a klinikák hiányát nem a fenntartó egyenlíti ki, hanem az egyetem. Egy másik, a Szegedi Tudományegyetemen oktató forrásunk is megerősítette a zárolások tényét, aminek valóban pozitív következménye, hogy „feszes gazdálkodással visszajött az óriási mínuszból a Szegedi Klinika”. Forrásunk szerint ez sok intézet számára fájdalmas, ám alapvetően szükséges lépés volt. Megjegyezte azt is, hogy leginkább a nyereséges intézetek jártak rosszul, tőlük volt ugyanis mit elvenni. Viszont éppen ezért elkerülték azt, hogy oktatókat kelljen elküldeni, mint ahogyan az ELTE-n történt.

A regnáló kancellár működését egy jobboldali sajtóorgánumok által is megszellőztetett üggyel is támadták, miszerint az egyetem gazdasági hivatala az egykori Szeviép-székház épületébe költözik – erről az Átlátszó Országszerte is beszámolt.

Szeviép-közeli ingatlant bérelt a Szegedi Tudományegyetem

Az egyetemet is megfejte a volt Szeviép-vezér családja – jelentette be néhány napja Szabó Bálint, a becsődölt szegedi építőipari cég károsultjainak szószólója. A kancellár azzal védekezett: nem tudta, hogy a Szeviép-fővádlott fiától bérlik az irodaházat. A egyetem sajtótájékoztatójáról szóló beszámolókat viszont próbálják a netről eltüntetni. [tamogatoibox blokk_hivatkozasi_nev=

Az egykori építési vállalkozás tulajdonosai első fokon börtönbüntetést kaptak, így a helyi választási kampányra ráforduló FIDESZ-KDNP mindent elkövet annak érdekében, hogy a Botka vezette helyi baloldalra égethesse a bedőlő építőipari cég büntetőjogi és politikai felelősségét. Még akkor is, ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elutasította az erről szóló feljelentésüket.

Mivel a székház most is az egyik, nem jogerősen elítélt cégvezető fiának irányítása alatt áll, a jobboldal úgy próbálja a Szeviép-ügyet a Botka-Ujhelyi István páros nyakába varrni, hogy közben a szerződést megkötő kancellárt a miniszterelnök közvetlenül nevezte ki. Ahogy egy professzor forrásunk fogalmazott:

„Ez egy értelmiségi város, ez itt nem fog működni, eddig is voltak furcsa állítások a jobboldal részéről, de most már konkrétan hülyére vesznek mindenkit.”

Fendler Judit mellett érdemi támogatással rendelkezik a kormány részéről Nagy Sándor, a Csongrád megyei Kistelek polgármestere, aki két évtizede vezeti a települést. Forrásaink úgy tudják, hogy Nagy Sándor maga mögött tudhatja a helyben erős Lengyel Györgyi támogatását is, aki 2018 őszén az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszteri biztosa lett. Lengyel az egészséggazdaságért és Szegeden a Science Park és a költségvetési támogatásból megvalósuló fejlesztések tudománypolitikai koordinációjáért felel. Lengyel Györgyi mellett állítólag Kiss Rigó László püspök is támogatná Nagy Sándor kinevezését.

Azon felvetésünkre, hogy nagyon más egy pár ezres város, vagy egy több tíz milliárdos, és 30 ezer egyetemi polgárt számláló gigaintézmény vezetése, forrásaink csak mosolyogtak. Nagy Sándor 1998 óta datálódó polgármestersége alatt Kistelek járási központtá nőtte ki magát, polgármestersége alatt csak a csatornaügyben kapott kritikát.

Megkerestük Nagy Sándort, valamint az egyetemeta fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériumát (EMMI), ám megkereséseinkre cikkünk megjelenéséig nem reagáltak.

A kancellár kinevezésére érdemi javaslatot tehet az EMMI-t vezető miniszteren kívül a szegedi rektor, Rovó László és az ITM. Ugyanakkor a rektort ebben a kérdésben nem tartják túl erősnek. Az egyetemen többen úgy vélik, hogy Rovó László gyakorlatilag „láthatatlan rektorként” működik. A most megválasztandó kancellár 2019. augusztus 1-jétől, legfeljebb 5 éven át töltheti be mandátumát.

B. Kovács Tamás

A fotó a szerző felvétele.

 

Megosztás