Különös módon támogatja a fideszes többségű hódmezővásárhelyi közgyűlés a független polgármestert: korlátozni próbálja költségvetési mozgásterét. Pedig a februári költségvetés elfogadásakor éppen ugyanez a közgyűlés adott nagyobb felhatalmazást a mindenkori városvezetőnek. Csakhogy az időközi polgármester-választáson nem a Fidesz-KDNP jelöltje nyert, úgy látszik, ez nem tetszik a képviselőknek. Hegedűs Zoltán, aki Fidesz színekben indult a posztért és alul maradt, ki is oktatta a polgármestert, amikor Márki-Zay kérdezni mert.
A hódmezővásárhelyi közgyűlés többségét alkotó Fidesz–KDNP-s képviselők készek támogatni az új független polgármester, Márki-Zay Péter város érdekében végzett munkáját – jelentette ki Hegedűs Zoltán volt alpolgármester február 28-án a Magyar Nemzet cikke szerint.
Időközi polgármester-választást tartottak február 25-én Lázár János választási körzetében, ahol meglepetésre nem a Fidesz-KNDP jelöltje, az akkori alpolgármester Hegedűs Zoltán, hanem az ellenzéki Márki-Zay Péter nyert.
Az, hogy a fideszes többségű közgyűlés hogyan is gondolja a független polgármester támogatását hamar kiderült. Az első közgyűlésen azonnal leszavazták.
Hódmezővásárhelyen kedden rendkívüli közgyűlést tartottak, két előterjesztés megtárgyalására. Az egyik visszavonta volna azon jogát a polgármesternek, amit éppen ugyanez a fideszes többség szavazott meg február 2-án. Eszerint a polgármester 100 millió forintig szükség esetén előirányzat-módosítást, illetve átcsoportosítást hajthat végre.
„A 100 millió forintos összegre vonatkozó felhatalmazás az adott költségvetési éven belül, az előirányzat-módosításnak a költségvetési rendeleten történő átvezetését követően, a felhatalmazás szerinti teljes összegre ismét nyitva áll.”
Ezt Márki-Zay Péter meg is tette, a fideszes előteresztésből az derül ki, éppen ezért akarták visszavonni a döntést. Valószínűleg február elején nem azzal számoltak, hogy ellenzéki polgármestert választ Hódmezővásárhely.
Azt is meg akarták szavazni, hogy több mint 1 milliárd forintot vonnak el különböző területekről, hogy az utakat javítsák. Hogy erre az év elején miért nem gondoltak a képviselők, nem tudni. Ahogy azt sem, hogy az intézményektől elvont forrást hogyan pótolják az érintettek.
Hegedűs Zoltán a mai közgyűlésen arról is beszélt, hogy aki kérdezhet, azok a képviselők, ők gyakorolhatják a munkáltatói jogokat. Így nem válaszolt Márki-Zay Péternek arra a kérdésére, hogy milyen felmérés előzte meg az átcsoportositást.
Hegedűs Zoltán azt mondta, tudják mit csinálnak, és van fedezet a módosításra. Szerinte az előző évről is van maradvány, amit fel lehet használni. Amikor a vita elhatalmasodott, Hegedűs Zoltán a vita lezárásat kérte. Márki-Zay Péter pedig polgármesteri hatáskörében elhalasztotta a döntést. Vagyis most nem szavaztak a Fidesz-KDNP többségű testület javaslatairol.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!