Egyéb

Egy hét múlva Békemenet: Nagyváradon már verbuválják a résztvevőket

Elsősorban a Nagyváradról és környékéről érdeklődőket invitálják a március tizenötödikei autóbuszos kirándulásra, amelynek egyetlen célja a budapesti Békemeneten való részvétel.

A Tőkés László által 2003-ban alapított és azóta is általa elnökölt Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT),    illetve a 2011-ben az RMDSZ konkurenseként erőteljes fideszes támogatással létrehozott Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös szervezésében autóbusz indul a Nagyváradról Budapestre a nemzeti ünnepen.

Mint felhívásukban írják: az EMNT és az EMNP „az elmúlt években minden alkalommal buszos utazást szervezett a magyarországi „Békemenet” nevű rendezvényekre”, s így tesznek most is. „Március 15-én lesz a soron következő Békemenet, amelyet azért szerveznek meg, hogy megmutassák a nemzeti erők összefogását, a nemzeti értékek melletti kiállást és elszántságot.”

A szöveg feltűnő távolságtartással, többes szám harmadik személyben beszél az eseményről, igaz, ugyanilyen távolságtartóan közli, hogy a Bem térről induló Békemenet pártállami ünnepségként ér véget a Kossuth téren, „ahol 14 órától ünnepi beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.”

Az utazás romániai szervezői nem térnek ki arra, hogy a mostani Békemenetet a hódmezővásárhelyi vesztes időközi polgármester-választás utáni döbbenetben, az áprilisi országgyűlési választásra készülve kezdeményezték kormánypárti véleményvezérek, vagyis a március idusi demonstráció kimondottan és egyértelműen a Fideszt és Orbán Viktort támogató kampányrendezvény.

A buszos utazás résztvevői március 15-én reggel indulnak Nagyváradról és aznap este vissza is érkeznek. A Facebook-poszt részvételi díjról nem tesz említést. Az tudható a helyi sajtóból, hogy amikor a 2013. októberi Békemenetre verbuválták a nagyváradi résztvevőket, akkor az oda-vissza útra 50 lej (nagyjából 3000 forint) hozzájárulást kértek. A hirdetmény szerint az utazás, ha pénzbe nem is kerül, amolyan 19. századi regisztrációhoz kötött, ugyanis személyesen kell feliratkozni „az EMNT / EMNP irodában, a Kálvin János utca 1. szám alatt minden munkanap 9 – 19 óra között.”

Porcsin Zsolt

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42