Diósjenő az Oszter Sándor által épített, a falu tavát veszélyeztető mesterséges tórendszer kapcsán került be az országos hírekbe. A képviselőtestület három tagja évek óta próbál bizonyos kérdéseket feltenni a polgármesternek, és nemcsak az Oszter-féle építkezés körüli önkormányzati – hatósági ügyek kapcsán. A képviselők szerint a faluban zajlott és zajló nagyobb projekteket is szabálytalanságok sora kíséri.
Délután négy órára hívta össze Tóth János polgármester a testületi ülést – a polgármester és a jegyző körüli ügyeket vizsgálni akaró „ellenzéki” képviselőknek ez volt a negyedik kísérlete, de ez is sikertelennek bizonyult: a polgármesterhez húzó négy képviselő nem szavazta meg a napirendet, így
16 óra 3 perckor a polgármester bezárta az ülést, a hangosan elégedetlenkedő képviselőket és helyieket pedig azzal torkolta le, hogy „Nincs közmeghallgatás!”
Az összegyűltek azonban nem nagyon akartak hazamenni,a teremben és a folyosón is izgatott beszélgetés folyt, mire az alpolgármester távozásra szólított fel mindenkit, mondván, bezárják az épületet. A távozó polgármestert azért sikerült megkérdeznünk, miért nem engedi, hogy a képviselőtestület tárgyalja az „ellenzékiek” felvetéseit – Tóth János először arra hivatkozott, hogy a testület döntött, ebben nem ő az illetékes.
Arra a felvetésre, miszerint polgármesterként nem tartja-e fontosnak a napirendi pontokban szereplő ügyek tisztázását, annyit mondott, hogy ezekkel a kérdésekkel az ügyészséghez vagy a rendőrséghez kell fordulni, majd kiviharzott az épületből.
Az inkriminált napirendi pontok némi magyarázatot adnak arra, hogy a polgármester, és a vele szavazó képviselők miért akadályozzák kitartóan ezen ügyek tárgyalását.
A meg nem tartott ülésre javasolt napirend első pontja a Nógrád Megyei Főügyészség kezdeményezésével kapcsolatban „(…) a szakhatósági hozzájárulás kiadása során elkövetett törvénytelenségek vizsgálata, [és a] személyi felelősség megállapítása” – lett volna.
A másik két napirendi pont is firtatta volna a település vezetőinek felelősségét: az egyik egy, a hetekben zárult, 40 milliós értékű útfelújítás, a másik a „Közokirat-hamisítás gyanúja testületi és bizottsági jegyzőkönyvek kapcsán” foglalkozott volna az érintettek felelősségével.
Az ülés ugyan elmaradt, de a botrány felkavarta a falut, az utcán még jó ideig kisebb csoportok tárgyalták a történteket.
Az Átlátszónak lehetősége volt betekinteni azokba a dokumentumokba, amelyek alapján a polgármesterrel szembeni képviselő-testületi kisebbség szabálytalanságokat és visszaéléseket emleget, és a település vezetőinek felelősségét akarja kivizsgálni – bár a polgármester politikai intenciókról beszél, az iratok alapján egyértelmű, hogy a vizsgálat követelése nem alaptalan: a közeljövőben hosszabb riportban számolunk be a képviselők által visszaélésgyanúsnak nevezett ügyekről.
Diósjenő nem egy nagy település, de az általunk megismert dokumentumok alapján százmilliós nagyságrendű ügyekről, és évek óta tartó sorozatos törvénytelenségekről lehet szó – lehet, hogy az Oszter-ügy csak a jéghegy csúcsa.
Becker András
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!