Heti lapszemle

Szijjártó rendőrségi helikopterrel repked, raktárt építenek a lélegeztetőgépeknek 2,5 milliárdért

Mfor.hu: 2,5 milliárd forintból épít lélegeztetőgép raktárt az Orbán-kormány

A kormány már júniusban bejelentette, hogy támogatja: európai uniós forrásból beszerzett lélegeztetőgép-készletnek legyen raktárbázisa Magyarországon. A legújabb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat pedig már arról is rendelkezik, hogy ez egyelőre mennyibe fog kerülni: november 30-ig 2,5 milliárd forintot szánnak rá.

444: Nyomozni kezdett a rendőrség a hatvani körzet közbeszerzései miatt

Hadházy Ákos az oldalán tette közzé azt a levelet, amiben a  Heves Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatta, hogy az egyik feljelentése nyomán nyomozást rendeltek el bizonyos közbeszerzések és koncessziós eljárások befolyásolása miatt. A levél szerint ezeket megállapodással vagy más összehangolt magatartással követték el.  A független képviselő arról írt, hogy a fideszes Szabó Zsolt hatvani körzetében az önkormányzatok EU-s beruházásainál (építések, energetikai felújítások) 18 településen ugyanazokat a cégeket hívták meg ajánlattételre. Ezek közül legtöbbször egy papíron turbinagyártással foglalkozó cég nyert.

Hvg.hu: Hét év fegyházat kért az ügyész KGBélára

Hét év körüli letöltendő fegyházbüntetést kért kémkedés és más bűncselekmények miatt Kovács Béla volt jobbikos politikusra az ügyészség vádbeszédében a Budapest Környéki Törvényszéken szerdán. Az ügyészség szerint a volt jobbikos EP-képviselő diplomáciai fedésben hírszerző tevékenységet folytató oroszokkal tartott fenn kapcsolatot.

24.hu: A rendőrségnek vették tripla áron, de Szijjártó is repked a szolgálati helikopterrel

A külügyminiszter az utóbbi időben többször használta azt a bőrülésekkel berendezett rendőrségi helikoptert, amely az EP-választási kampányban határszemlét tartó Matteo Salvinit is szállította. Az MD 902-es helikoptereket három éve vette a Belügyminisztérium jócskán túlárazva a rendőrség számára, és bár az ORFK szerint az összes gép ellát szolgálati feladatokat is, a VIP-kabin ilyen esetekben jókora átalakításra szorulhat.

Népszava: Aki marja, kapja: kikötőbiznisz a láthatáron

Csakis egyben lehet pályázni 11 balatoni vitorláskikötőre, a szerencsés nyertes pedig 15 évre veheti ki bérbe az értékes ingatlanokat – derül ki abból a Népszava birtokába került előterjesztésből, amelyről pénteki, rendkívüli közgyűlésén dönt az állami tulajdonban lévő Balatoni Hajózási Zrt. A további pályázati feltételek is arra utalnak, hogy beszűkül majd a szóba jöhető befektetői kör, amely meg tud felelni minden előírásnak.

Címlapkép: Szijjártó Péter kiszáll egy rendőrségi helikopterből 2020.09.04.-én. (fotó: Szijjártó Péter/Facebook)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42