Heti lapszemle

Újabb gyanúsított az NKA-ügyben, házkutatás a Családbarát Magyarország Központnál

Telex: NKA-botrány: újabb személyt vettek őrizetbe és hallgattak ki gyanúsítottként

Egy újabb személyt őrizetbe vett és gyanúsítottként hallgatott ki a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az NKA-botrány ügyében, értesült a lap a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségtől. Az ügyészség indítványozta az őrizetbe vett személy letartóztatását, arról csütörtökön dönt a Kecskeméti Járásbíróság. Közben a Fidesz-frakció az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: „Tegnap hajnalban egy újabb volt kormánytisztviselőt, a Fidesz-frakció munkatársát vittek el otthonából.” Az ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást, kedden nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban, és szervereket foglaltak le az NKA-ügyhöz kapcsolódóan.

444: Orbánék 202 millió forint közpénzt biztosan elköltöttek a tusványosi utazásokra az elmúlt években

„A Szijjártó Péter-féle Külügyminisztérium 2025-ig több mint 202 millió adófizetői pénzt költött a tusványosi résztvevők utazására, szállására, étkezésére és egyéb hasonló jellegű kiadásaira. Ezek az állami költések leginkább Orbán Viktorhoz és delegációjához, valamint Semjén Zsolt volt miniszterelnök-helyetteshez és kíséretéhez kapcsolódtak” – írja Facebook-oldalán a Külügyminisztérium államtitkára, Velkey György László az eddig fellelt dokumentumok alapján. Ezekből tudható az is, hogy általában Orbánnal tartott a honvédségi Falcon különgépen Havasi Bertalan, Kaminsky Fanny, Orbán Balázs és Máté János.

Magyar Hang: Házkutatás volt a Családbarát Magyarország Központnál

Házkutatást tartottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói a Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft. székhelyén még kedden – ezt szerdán közölte a Szociális és Családügyi Minisztérium. Az eljárás a 2018–2020 közötti időszak gazdálkodásával összefüggő költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt van folyamatban, a nyomozók a bűncselekmény tárgyi és okirati bizonyítékait, valamint egyéb bizonyítási eszközeit foglalták le. Mint a minisztériumi tájékoztatásból kiderül, a Családbarát Magyarország Központnál 2020-ban egy vezetőváltást követően több olyan problémára derült fény, amelyek miatt felmerült a szabálytalanságok gyanúja. Egyebek mellett bizonyos támogatásokkal nem, vagy nem megfelelően számoltak el, a dokumentáció hiányos, illetve egymásnak ellentmondó volt, továbbá számos feltűnő adminisztrációs hiba is előfordult.

Hvg: 500 milliót kapott, a közbenjárásért Orbán Viktornak mondott köszönetet a Magyar–Turán Alapítvány

„Minden támogatást kivizsgálunk, és szükség esetén megtesszük a jogi lépéseket is” – reagált arra Tarr Zoltán kulturális miniszter, hogy több mint félmilliárd forint támogatást kapott a Magyar–Turán Alapítvány elődjétől, Hankó Balázstól Orbán Viktor és Lezsák Sándor közbenjárásával. Ahogy a 24.hu megírta, mindezt április 15-én, három nappal azután, hogy a Fidesz elbukta a választást. Tarr közzétette azt a levelet is melyben a Magyar–Turán Alapítvány köszönetet mond a miniszterelnöknek azért, hogy „személyes segítségével” megkapták a 2025. évi költségvetési kiegészítésüket, valamint „személyes közbenjárásával lehetővé tette a 2025. évi Ősök Napja zavartalan megrendezését”. A levélben az is szerepel, hogy a szervezet minden tagja „a nemzeti kormányzat hatalomra kerüléséért aktívan tevékenykedett”.

Népszava: Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai zebrák ügyében

Gajdos László péntek reggeli Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a hivatalos iratok alapján az állatok egy része hiányzó dokumentumokkal érkezett, egyes engedélyeket pedig csak utólag kértek meg. Állítása szerint öt zebrára egyáltalán nem igényeltek veszélyesállat-tartási engedélyt, a tizenhét állatból pedig mindössze tíz szerepel a hivatalos nyilvántartásban. A miniszter közlése szerint a határozatok több hibát is tartalmaznak, és volt olyan zebra, amely kilenc éven át nem kapott útlevelet. Tihamér nevű állatot állítása szerint engedély nélkül tartották, és a létezése csak a halála után vált ismertté. A bejegyzésben arról is beszámolt, hogy a nem megfelelő kerítés miatt három zebra kiszökött és megfagyott.

Címlapkép: Csalad.hu/Facebook

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • PayPal
  • Átutalás
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót vagy baseball sapkát!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42