Mutyimondó

Állami területet igényelt Semjén Zsolt vadászcimborája, 50 milliós, német rendszámos Merciben terpeszkedik Tiborcz István

A Safari Club Egyesület nevében, de annak felhatalmazása nélkül igényelt vadászterületet az állami Gemenc Zrt.-től az egyesület elnöke, Halmágyi-Takács István, aki nemrég azzal került be a hírekbe, hogy bagóért bérel önkormányzati lakást a budai Várban. Halmágyi-Takács Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez fűződő jó kapcsolatára támaszkodhatott a magánakció során. Szemfüles olvasónk eközben lencsevégre kapta a miniszterelnök vejét, aki nem akármilyen új verdát hajtott éppen: A Mercedes-AMG G63 első példányait tavaly júniusban dobták piacra, alapára mintegy 160 ezer euró, azaz mintegy 50 millió forint.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Több ezer hektár vadászterületet igényelt a Semjén Zsoltot kitüntető Safari Club elnöke

Tagtársai szerint a Safari Club Egyesület nevében, de annak felhatalmazása nélkül igényelt vadászterületet az állami Gemenc Zrt.-től az egyesület elnöke, Halmágyi-Takács István, aki nemrég azzal került be a hírekbe, hogy az I. kerületben lévő 165 négyzetméteres önkormányzati bérlakásáért 64 ezer forintot fizet havonta. A Halmágyi-Takács által elnökölt egyesület vezetőségi tagjai lemondásra és kilépésre szólították fel az elnököt, aki egyes vélemények szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez fűződő jó kapcsolatára támaszkodhatott a magánakció során.

Tiborcz István 50 milliós, német rendszámos Mercedes-AMG G63 terepjáróval közlekedik

Olvasónk március végén fotózta le a miniszterelnök vejét egy Mercedes G-osztályos terepjáróban Budapesten. A Mercedes-AMG G63 első példányait tavaly júniusban dobták piacra, alapára mintegy 160 ezer euró (50 millió forint).

A héten emellett:

További cikkeink:

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2