Egyéb

A pápa az áldást monopolizálja, a magyarok a reklámot

A római árusok globális monopólium létrehozásával vádolják a pápát, miután az Apostoli Alamizsnahivatal bejelentette, hogy január 1-jétől csak a Vatikán állíthat ki pergamenre írt apostoli áldást. Az apostoli áldást esküvőre, keresztelőre, születésnapokra szokták kérni például, a pergament aztán a Vatikánban található műhelyekben készítik el. Ha a Vatikánon keresztül rendeli meg valaki az áldást, akkor maximum 25 euróba kerül, de a „viszonteladókon” keresztül akár 60 euróra is felmehet az ár. Az áldás kiállításának monopolizálása Vatikán-szerte felháborodást keltett, egy New York Times-nak nyilatkozó kalligráfus szerint legalább 500 ember veszítheti el emiatt az állását.

Mindenki hülye, csak én vagyok repülő

Évek óta harcolnak a ferihegyi repülőtér környékén lakók a házakhoz túl közel eső légifolyosók okozta zaj és károk ellen. Az Átlátszó riportja szerint a kijelölt útvonaltól eltérő pilóták miatt gyakran előfordul, hogy borulnak a kerti bútorok és a légörvény megbontja a tetőt. Szabályozási és eljárási anomáliák, és a reptér üzemeltetőinek mindent elsöprő lobbiereje vezetett a mai helyzethez, amikor is az érintett több ezer családnak lényegében nincs már hová fordulnia: a légügyi hatóságtól az ügyészségen át az illetékes minisztériumokig senki nem rendelkezik megfelelő hatáskörrel, hogy kikényszerítse a környéken lakók jogos érdekeinek érvényesítését – a Budapest Airporttal szemben az államigazgatás és az igazságszolgáltatás tehetetlennek tűnik.

Kilencek bandája
Korrupciós botrányba keveredett a Microsoft Romániában, kiderült, hogy a termékeiket a kormány a piacinál 30-40 százalékkal magasabb áron vásárolta meg
iskolák részére. A román korrupcióellenes hatóság szerint a cég érintettségét még nem vizsgálják az ügyben. Annyit lehet tudni, hogy kilenc volt miniszter vett részt a számítógépek és szoftverek áron felüli megvásárlásában, több mint 50 millió dollárt fizettek a licencekért, és ebből 20 millió jutott vissza az ügyletet intéző állami tisztviselőknek. A román korrupcióellenes hatóság a tisztviselők mentelmi jogának felfüggesztését kérte.

Itt a Nemzeti Reklámbolt
Az utóbbi hetekben egymilliárd forint feletti állami megrendelést kaptak reklámügynökségek, de az 
Index szerint a pénzosztás már nem tart sokáig. Hamarosan megkezdi működését a Nemzeti Kommunikációs Hivatal. Az új nemzeti reklámközpont nemcsak a minisztériumoktól, államigazgatási szervektől, hanem állami és uniós projektektől is átveszi a kommunikáció szervezését és lebonyolítását. Sőt, állami cégek, köztük a Posta, a Szerencsejáték Zrt. és a MÁV is csak a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül kommunikálhat a külvilág felé, a szervezet engedélye nélkül semmilyen kommunikációs feladatot nem végezhetnek majd.

Hahó, podcastosok! Az Átlátszó Rádió már az iTunes-on is. Meg a Soundcloudon.

További érdekességek itthonról és külföldről:

Magyar igazság. Az európai uniós országok 2014-es társadalmi igazságosság listáján Magyarországot csak Románia, Bulgária és az adósságválságban lévő Görögország előzi meg – írja blogján Pogátsa Zoltán.

Fásy-kampánykoncertek. Cink szerint az őszi Fásy mulató turné koncertjei mostmár hivatalosan is a Fidesz-KDNP kampányeseményeinek számítanak.

Szélsőséges adóellenőr.Csibi Barna, a román állam volt adóellenőre paramilitáris szervezetet próbált létrehozni egy fasiszta diskurzus miatt Budapesten már betiltott szervezet maradványain. Az Átlátszó úgy tudja, utóbbi időben pedig az oroszbarát szeparatisták által megosztott Ukrajnában tevékenykedik a kárpátaljai magyarok autonómiájáért.

Kösz a fuxot, adófizetők!Miközben Hongkongban a demokráciáért tüntetnek az emberek, a városvezető Leung Csun-jing lánya vitába keveredett a kommentelőkkel, majd közölte, hogy a profilképén látható drága nyaklánc, a cipői és a ruhái is az adófizetők pénzéből vannak.

Lecsukták Sarko szemét. A Népi Mozgalom Unió (UMP) volt pártigazgatóját őrizetbe vette a rendőrség. A Sarkozy szemeként ismert Éric Cesari is közrejátszott abban, hogy a választásokkor a párt a kampánytúlköltekezését hamis számlákkal és dupla könyveléssel próbálta leplezni.

Erkölcsi bizonyítvány. Vagy valami olyasmit kér majd számon beszállítóitól a kanadai állam. Egy új szabályozás szerint ezentúl csak olyan cégek nyerhetnek el állami megbízásokat, amelyek bizonyítani tudják, hogy az anyacég és leányvállalatai sem voltak korrupciós bűncselekmények vádja alatt.

Bajban a Lukoil. A román hatóságok házkutatást tartottak a Lukoil egyik romániai finomítójánál. A razzia egy 230 millió eurós adóelkerülés és pénzmosás gyanúja miatt indult nyomozáshoz kapcsolódik.

 

Független ember vagy? Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket.  Legyél független az Átlátszóval! Tudnivalók itt!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42