Egyéb

Habony, háború és Justin Bieber

Habony Árpád növekvő befolyása és hatalma, gazdasági térnyerése vezethetett a kormány és a fideszes gazdasági holdudvar háborújához – írta  a Figyelő. A hetilap hosszan elemezte a hónapok óta tartó „háborút”, melyben a kormány egyes erős emberei, miniszterei – és vélhetően maga a miniszterelnök –, illetve a Simicska Lajos nevével fémjelzett cégbirodalom áll egymással szemben. Orbán tanácsadója, Habony és egykori iskolatársa, a korábbi pártpénztárnok Simicska érdekei egy területen ütköznek nagyon: az állami hirdetések, reklámok piacán, Habony ugyanis kommunikációs tanácsadóként főleg arra figyelt, hogy a fideszes és kormányzati kampányok célba érjenek, a Simicskához köthető médiabirodalom viszont a haszonélvezője volt a tízmilliárdos összegű hirdetéseknek. A hetilap szerint a kormány által tervezett, az összes állami hirdetési pénzt egy helyre összegyűjtő kommunikációs ügynökség miatt kerülhetett szembe Habony és Simicska.

Kutyaszorítóban Töröcskei bankja
HVG.hu arról ír, hogy óriási a titkolózás Töröcskei István Fidesz- és Simicska közeli üzletember bankja körül. A Széchenyi Bank ugyanis úgy működik már lassan kilenc hónapja, hogy a jogszabályokban előírt tőkekövetelménynek nem felel meg, azonban a felügyeleti jogokat gyakorló jegybank nagyon sokáig türelmes volt. Még úgy is, hogy Töröcskeinek és feleségének egy másik cégen keresztül közel 10 milliárd forintot kellett volna betennie a működésének hat éve alatt folyamatosan veszteséget termelő hitelintézetbe júniusban és júliusban, ám a pénz nem érkezett meg a számlára. A bank a tőkeemeléssel kapcsolatos összes közleményét letörölte a honlapjáról. A most kisebbségi tulajdonos államnak elővásárlási joga nyílt, azonban a minisztérium arra sem hajlandó válaszolni, hogy élnek-e vele. Az MNB csak most jelentette be, hogy átfogóellenőrzést tart  a Széchenyi Banknál.

Falus ügyletei
A Heti Válasz az ellenzéki főpolgármester-jelölt, Falus Ferenc korábbi országos tisztifőorvos pályájáról ír. A lap felidézi, hogy az 1990-es évek közepén Falus tulajdonos volt egy otthonápolásra szakosodott cégben, amellyel kapcsolatban 1995-ben az Állami Számvevőszék azt kifogásolta, hogy a cég debreceni leányvállalata a tb-től kapott 9 millió forintos támogatásból négyet anélkül költött el, hogy igazolni tudták volna, hogy betegápolásra ment el a pénz. Érdekesen alakult a kórházigazgatói kinevezése is: a főpolgármester-jelölt 2001-ben lépett be az MSZP-be, ezután került a Nyírő Gyula Kórház élére – mutat rá a lap, amely hozzáteszi, hogy a bírálóbizottság egyébként nem Falust tartotta a legalkalmasabbnak a posztra.

Vádemelés a Vizoviczki-ügyben
331 bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség a rendőrségi vesztegetési botrány során ismertté vált Vizoviczki László ügyeiben. A főkolomposok ellen a bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés bűntette a vád, a vádlottak között 7 volt rendőr, köztük 5 volt vezető beosztású rendőrtiszt, volt tűzoltó százados, pénzügyőr főhadnagy, egy önkormányzat köztisztviselője és egy közegészségügyi felügyelő található.

A Telekomnál panaszkodott a volt főszerkesztő-helyettes
Politikai okokból kellett távoznia az Origo főszerkesztőjének, állítja egykori helyettese. A 444 közölt egy levelet, amelyet az Origo elbocsátott főszerkesztőjének helyettese írt a Magyar Telekom vezetőségéhez, és ebben rendszeres politikai befolyásolásról panaszkodik. Szerinte politikusok környezetéhez tartozó személyek kéréseket fogalmaztak meg a Magyar Telekom menedzsmentjének egyes tagjai számára, akik aztán ezeket a kéréseket több esetben utasításként továbbították az Origo Zrt. vezérigazgatójának. Ő ezeket  a kéréseket továbbította a főszerkesztőnek, aki azonban ezekre az utasításokra rendre nemet mondott a szerkesztőség függetlenségére, illetve az elfogulatlan és tárgyilagos tájékoztatás elvére hivatkozva. A Telekomnál belső vizsgálat indult.


A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Omladozó offshore. Panamai és Virgin szigeteki offshore cégek kezében van az a Király utcai ház, amelyből előbb embereket kellett kimenteni, majd az egyik emelete is leszakadt szerda hajnalban. A Hír24 riportja szerint a ház tulajdonosai már alig várják, hogy összedőljön a műemléki védettségű épület, hogy aztán megkötések nélkül építhessenek bármit a helyére.

Lecsapnak az Ökotársra. A Magyar Hírlap értesülései szerint ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el a rendőrség az Ökotárs Alapítvány által koordinált Norvég Civil Támogatási Alap gyakorlatával kapcsolatban, hűtlen kezelés gyanúja miatt. A Fidesz-kormány hónapok óta támadja a norvég támogatásban részesülő civil szervezeteket és a támogatás elosztását végző alapítványt is.

Justin Bieber miatt rúgták ki. Kirúgták azt a kanadai határőrt, aki állítólag kenőpénzt fogadott el valakitől Justin Bieber énekes környezetéből. A gyanú szerint 10 ezer dollárnyi “backstage”-belépőt kapott a sztár koncertjeire, cserébe azért, hogy két olyan embert is beengedett az országba, akik szerepeltek a bűnügyi nyilvántartásban.

Kiengedték a volt román kormányfőt. magaviseletére és idős korára tekintettel büntetésének végleges letöltése előtt kiengedték a börtönből a 64 éves Adrian Nastase volt román kormányfőt, akit korrupciós bűncselekmények miatt ítéltek el.

Polgárok a korrupció ellen. Magyar történet is szerepel abban a kiadványban, amelyet a Transparency International nemzetközi anti-korrupciós szervezet állított össze és azt mutatja be, hogyan vehetik fel a harcot a korrupció ellen az egyének. Egy magyar fiú azt meséli el, mit tett annak érdekében, hogy ne kelljen kenőpénzt fizetni a jogosítvány megszerzéséért.

Független ember vagy? Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket.  Legyél független az Átlátszóval! Tudnivalók itt!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42