Egyéb

Itt a pécsi vasbeton szuvenír

Több mint 20 éve lakatlan a pécsi 25 emeletes Magasház, amit még a 70-es években építettek, de 1989-ben ki kellett üríteni, mert életveszélyessé vált. A megyei kormánybiztos tavaly döntött arról, hogy lebontják az épületet, most Pécs alpolgármestere arról tájékoztatott, hogy még a nyáron közbeszerzést írnak ki a bontásra. Az Index azt írja, hogy a 80 méter magas ház húszezer tonna vasbetonból épült, ami 1500 vagonnyi törmeléket fog képezni a bontás után. Az alpolgármester szerint az utóbbi időben annyira megnőtt az érdeklődés a Magasház iránt, hogy felmerült, egyes részeit szuvenírként fogják értékesíteni.

Támad a szél

Őrizetbe vették Nicolas Sarkozy volt francia köztársasági elnököt befolyással való visszaélés gyanúja miatt. A HVG szerint a volt elnök informátori hálózatot működtetett a rendőrségen és a bíróságokon. Így lehetett bizonyos ügyekben rendkívül jólértesült, ami akkor bizonyosodott be, amikor őt is lehallgatták a más ügyekben vizsgálódó hatóságok. Ez az első alkalom, hogy egy francia elnököt őrizetbe vett a rendőrség.  Az Átlátszó Világtérkép blogja szerint korántsem egyértelmű ügyről van szó: a Sarkozy visszatérésének megakadályozásáról szóló pletykákkal szemben, inkább az lehet a helyzet, hogy a volt elnök emberei hibáztak, és most már muszáj volt felelősségre vonniuk Sarkozyt is.

L. Simont is üdvözöljük a való világban
Az RTL Klub a Parlamentben megszólította L. Simon László fideszes képviselőt, aki nemrég egy olyan törvénymódosítást nyújtott be az Országgyűlésnek, amely lehetővé teszi, hogy az RTL-en is behajtsák a reklámadót. L. Simon úgy tűnik, hogy nem igazán a való világban él, hiszen arról sem volt fogalma, hogy mi szerepel abban a jogszabályban, amelyet ő nyújtott be. A Híradó riportere felhívta a képviselő figyelmét arra, hogy a közösségi oldalakon hirdető kisvállalkozásoknak is fizetniük kellene reklámadót a módosítással. L. Simon László a riporternek azt mondta, hogy a törvényben nincsen benne, hogy fizetniük kellene a kisvállalkozóknak. Később persze kollégái segítségével már rájött, hogy nem volt igaza, és telefonon kereste a híradósokat, hogy korrigáljon. Az RTL Klub keddi híradójában szereplő belpolitikai hírekről a 444.hu közöl összefoglalót. Az Index közben annak nézett utána, igaz-e az RTL-csoport vezetőjének az az állítása, hogy az RTL Klub nézőit mostanában kezdte el érdekelni a belpolitika. A közönségmérési adatok nem támasztják alá Andreas Rudas állítását, de az Index szerint meg kell várni a futball vb végét, mert az amúgyis nagymértékben befolyásolja a nézettségi adatokat.

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.

 

Oda a nyugdíjvagyon
Három év alatt 3000 milliárd forintot, azaz majdnem mindent sikerült elköltenie a kormánynak a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból. Na jó, maradt még kicsit több mint 170 millió forint, de az alap vagyona igazából szinte teljes egészében elfogyott, ezt írja a HVG. A lap szerint ráadásul az alap fenntartása is rengeteg pénzbe kerül, a működési kiadások 2012-ben több mint 200 millió forintba kerültek, 2013-ban pedig már több mint 800 millió forintba. Ráadásul a 800 millióból 700 millió forintot bankköltségekre és tranzakciós illetékre kellett költeni.

Aki keres, talál
Nincsen politikai nyomás a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalon, mondta el a Világgazdaság Online-nak adott interjúban a Norvég Civil Alap ügyében vizsgálódó hivatal elnöke. Gaál Szabolcs Barna az interjúban elmondta, hogy a Norvég Alap támogatásai miatt vizsgált ötvennyolc civil szervezet ellenőrzésére legalább három hónapot fog szánni Kehi. A hivatal vezetője szerint a számlaszintű vizsgálódás, amelyet a norvég alapos szervezeteknél is bevetnek, olyan hatékony eszköz, hogy már korábban is találtak a segítségével visszaélést. A Kehi négy év alatt 118 feljelentést tett, mintegy 95 milliárd forint ügyében.

 

Legyél a minioligarchánk, és gyere el az Atlatszo.hu 3. szülinapjára, ahol személyesen is támogathatsz minket adományoddal! 

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Mégsem lopósak a norvégosok. Avagy itt az Ernst&Young tanácsadó cég jelentése a Norvég Civil Alap támogatásait szétosztó szervezetekről. Az Átlátszó szerint semmi olyasmi nincsen benne, amely azonos szintű vagy egybevágó lenne a kormány által felvetett aggályokkal. (Megjegyzés: az Átlátszónak most van az Asimov Alapítvánnyal közösen Norvég Alapból támogatott projektje, a jelentés a 2008/2009-es időszakot vizsgálja.)

A tékozló polgármester. Bűnösnek találta a Kúria Hunvald Györgyöt, a VII. kerület volt polgármesterét. Hunvaldra egyév börtönbüntetést szabtak ki, amit már nem kell leülnie, mert két és felet volt előzetesben. Az elsőrendű vádlott nyolc és fél év büntetést kapott.

Hatalommal való visszaélés 2.0. Csehországban hétfőn bűnösnek találták a volt miniszterelnök mostani feleségét hatalommal való visszaélés miatt. Jana Necasova megfigyeltette a politikus akkori feleségét, miközben egyébként ő volt a miniszterelnök kabinetvezetője. A botrány tavaly teljesen átrendezte a cseh belpolitikát.

Korrupt kínai tábornok. Korrupciós vádak miatt kizártak négy magas rangú vezetőt a Kínai Kommunista Pártból. Az egyikük egy nyugalmazott tábornok, aki milliókat fogadott el kenőpénzként és cserébe katonai rendfokozatokat osztogatott.

Életfogytig korrupcióért. Egy indonéz alkotmánybírót életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek, mert összesen ötmillió dollárnak megfelelő összeget fogadott el a helyi választásokkal kapcsolatos perek döntéseinek megváltoztatásáért.

Jutalom a szivárogtatóknak. Az amerikai hatóságokat közérdekű bejelentők segítik abban, hogy felgöngyölítsék, milyen visszaélések révén sikeresek a pénzintézetek. A gazdasági válság után életbe lépett közérdekű bejelentői programban a segítő markát akár 14 millió dollár jutalom is ütheti.

 

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide! Lájkolj minket a Facebookon is!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2