Borkai Zsolt viselt dolgairól néhány napja kezdett publikálni egy anonim blog: a nyilvánosságra került fotók tanúsága szerint Győr fideszes polgármestere tavaly szexpartin vett részt az Adrián Rákosfalvy Zoltán ügyvéd, valamint Szabó Ervin üzletember társaságában. Cégnyilvántartási adatok szerint Győr fideszes polgármesterének fia több cégen keresztül kötődik apja útitársához: Rákosfalvy Zoltánnal közös vállalkozása is volt Borkai Ádámnak.
A botrány kitörése után az Átlátszó azonosította a Rákosfalvyhoz köthető magánrepülőgépet: a négyüléses Cessna kisrepülő tulajdonosa az Immobilien Trade Center Kft., ennek a cégnek a neve felmerült már az Audi telekvásárlásával kapcsolatos botrányban is, amiről a HVG számolt be 2012-ben. A 2008-as évjáratú gépet 2013-ban regisztrálták a cég nevén. Az Immobilien Trade Center Kft. tulajdonosa az SR Group S.A. nevű luxembourgi vállalkozás, székhelye Rákosfalvy lakcíme, elektronikus elérhetősége pedig az ügyvéd email-címe.
A négyüléses Cessna kisrepülő tulajdonosa egy győri cégen keresztül egy luxembourgi vállalkozás, amelynek neve felmerült már a győri telekvásárlási botrányban is Rákosfalvy Zoltán nevével együtt. A repülőgépet birtokló Immobilien Trade Center Kft. székhelye Rákosfalvy lakcíme, a cég elektronikus elérhetősége pedig az ügyvéd email-címe.
Cikkünk nyomán az Index talált az MTI fotóarchívumában olyan képeket, amelyeken Borkai Zsolt a Rákosfalvyhoz köthető, HA-CIZ lajstromjelű repülővel együtt látható – sőt, arról is van fénykép az állami hírügynökség adatbázisában, hogy ő maga vezette a gépet.
Ezután a 24.hu megírta, hogy a győri polgármesterrel szintén közeli kapcsolatban álló üzletembernek, Somogyi Jánosnak is van – cégén keresztül – egy magánrepülőgépe. A Légügyi Hatóság nyilvántartása (PDF, 201. oldal) szerint a 2016-os évjáratú, négyszemélyes, Cirrus SR22 típusú repülőt gyártási évében regisztrálták a Somogyi Holding nevén.
Szintén a 24.hu számolt be arról, hogy az adriai szexparti előtt néhány héttel 250 millió forintos osztalékot vett ki az Immobilien Trade Center Kft.-ből a luxemburgi tulajdonos képviselője. A lap szerint az elmúlt nyolc évben összesen mintegy másfél milliárd forintot vettek ki a tulajdonosok a győri telekügylet révén ismertté vált cégből, amely Rákosfalvy Zoltánhoz köthető.
A VálaszOnline írta meg, hogy a győri polgármester fia, Borkai Ádám az ügyvezetője az Akonia Ingatlanforgalmazó Kft.-nek, amelynek székhelye szintén Rákosfalvy címén található. A lap azt is megírta a cégadatok alapján, hogy az Akonia 2016 és 2018 között semmilyen forgalmat nem bonyolított, és 3 éve veszteséges, de Borkai Ádám ennek ellenére is havi 1 millió forintos fizetést kap 2015 óta ettől a cégtől.
A cég tulajdonosa egy hasonló nevű offshore vállalkozás, a luxembourgi Akonia S.A., melynek kézbesítési megbízottja a VálaszOnline cégbírósági kutatásai szerint Rákosfalvy Zoltán.
A Hvg.hu rábukkant a luxembourgi cégadatbázisban egy olyan dokumentumra, amely szerint az Immobilien Trade Center Kft.-t birtokló SR Group S.A.-ban 2014-ben A-osztályú igazgató lett Rákosfalvy Zoltán. Az iratban szintén ezzel a titulussal szerepel Somogyi János, az offshore cég B-osztályú igazgatója pedig Kacsóh Gábor lett.
Kacsóh Gábor Luxemburgban élő pénzügyi szakember, aki korábban is feltűnt már Fideszhez köthető sztorikban. A 24.hu 2017-es cikke szerint például a Tiborcz István miniszterelnöki vővel üzletelő, a közbeszerzéseken taroló WHB Kft.-t tulajdonló, szintén győri Paár Attila cégbirodalmának kiépítésében segédkezett.
Paárhoz Somogyinak is köze van: az Átlátszó megtalálta a cégadatbázisban a WHB Projekt Béta Kft.-t, amelyet 2011-ben a WHB egyik leányvállalata, a WHB Vagyonkezelő Kft. és a Somogyi Holding alapított. 2013-ig közösen is birtokolták a céget, amelynek két ügyvezetője abban az időszakban Paár Attila és Somogyi János volt. 2013-ban a Somogyi Holding kiszállt a vállalkozásból, amelynek tulajdonosa azóta a WHB Vagyonkezelő.
Borkai Zsolt fiáról további érdekességeket is találtunk a cégadatbázisban. A luxemburgi offshore cég által tulajdonolt, Rákosfalvy címére bejegyzett, Borkai Ádám által ügyvezetett Akonia Ingatlanforgalmazó Kft. korábban a Somogyi Holding székhelyén működött. Az Akonia 2013. áprilisi bejegyzésétől 2014. december közepéig egy győri lakótelepen, majd 2015. október végéig az ipari parkban székelt, és csak Borkai fiának kinevezésekor került át Borkai ügyvéd barátjának címére.
Azonban nem az Akonia székhelye az egyetlen kapcsolat Borkai fia és üzletember barátja között, ugyanis a cég Borkai Ádám kinevezéséig Somogyi János fia, Somogyi Zsolt ügyvezetésével működött. Ráadásul a cég elektronikus elérhetősége 2013-as bejegyzésétől kezdve egészen 2018 júliusáig Somogyi Zsolt email-címe volt, miközben ő már 2015 óta nem viselt benne semmilyen tisztséget, mert a cégvezetést Borkai fia vette át tőle.
Rábukkantunk arra is, hogy a győri polgármester fia 2019. február elejéig ügyvezetője és tulajdonosa volt a 2018 nyarán megszűnt, jelenleg végelszámolás alatt lévő Eurosistra Hungary Kft.-nek. A céget 2015 végén Borkai Ádám, Rákosfalvy Zoltán, további 1 magyar és 3 román magánszemély, továbbá az anyavállalat, a romániai Euro Sistra Holding S.R.L. alapította.
Az egyik román tulajdonos, Zambon Claudio ügyvezetője is volt az Eurosistra Kft.-nek Borkai fiával együtt. A cég székhelye a többihez hasonlóan Rákosfalvy címe volt, különböző gépek és berendezések nagykereskedelmével foglalkozott, de működése alatt árbevételt nem realizált.
Zambon Claudio kutatásaink szerint a kétezres években a Politehnica Timişoara focicsapat mögött álló cég, a Fotbal Club Politehnica Timisoara – S.A. (későbbi neve: Cross Emany – S.A.) ügyvezetője volt, és azzal vádolták meg, hogy 2004-ben két rendben sikkasztott. A Bukaresti Törvényszék 2018-ban alapfokon felmentette Zambont, megállapítva, hogy a bűncselekmény, amivel megvádolták, nem létezik. Az ítélet ellen az ügyészség fellebbezett, azonban ezt a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság elutasította.
Kapcsolati háló
Az “ördög ügyvédje” blog tegnapi bejegyzése ismét „az egész Győrt behálózó polipról” szól: az írás szerint Somogyi János “az agy”, és a bennfentes hálózat részese több helyi vállalkozó, valamint dr. Csörgits Alajos győri aljegyző is.
Csörgits az Átlátszó régi ismerőse: 2012-ben jelen sorok szerzője beadott egy közadatigénylést a győri polgármesteri hivatalnak, amire válaszul az aljegyző – az igényelt adatok egy része mellett – arrogáns és kioktató levelet küldött, majd amikor rájött, hogy az az Átlátszó által üzemeltetett közadatigénylő honlap, a KiMitTud felületén keresztül nyilvánosan elérhető az interneten, perrel fenyegette meg lapunkat.
Egy kimittudos adatigénylésre Csörgits Lajos győri aljegyző minősíthetetlen stílusban válaszolt. Amikor a levele az oldalon nyilvánosságra került, perrel fenyegetve akarta azt eltávolíttatni. Kis magyar információszabadsági abszurd 2012. A kimittud.atlatszo.hu segítségével Erdélyi Katalin adatigénylést juttatott el a győri polgármesteri hivatalhoz, amelyben arról érdeklődött, az utóbbi években a hivatal milyen újságokat és milyen összegben rendelt meg.
Országszerte rovatunk beszámolója szerint a szexvideós botrányba keveredett győri fideszes városvezető vagyonnyilatkozatai miatt jelenleg két peres eljárás is folyamatban van. A 2017-es vagyonnyilatkozata miatt indult ügyet első fokon már elvesztette:
Forgalmi vizsga – korrupció Forgalmi vizsga – korrupció Amerikában regisztrált címről működik az online „Kubatov-lista” – 444.hu Amerikában regisztrált címről működik az online „Kubatov-lista” – 444.hu Hajóroncsok tárolása a pilismaróti öbölben Sportpálya és sportcsarnok fenntartója Vidékfejlesztési Minisztérium – szerződések Oktatási Hivatal – közbeszerzés NGM – támogatások NGM – szerződések NFM – támogatások
Erdélyi Katalin
A céginformációt az OPTEN Kft. szolgáltatta.
Címlapkép: Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (b2) és Borkai Zsolt, Győr polgármestere (j2) kezet fognak, miután kiszálltak a polgármester által vezetett repülőgépből a Győrhöz közeli péri repülőtéren 2014. július 3-án. (MTI Fotó: Krizsán Csaba)
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!